Győzött a Gyergyó és a Brassó, a végén döntött a Fradi

2020.12.10. 23:26 |

Kiélezett meccseket játszottak csütörtökön az Erste Ligában. A DEAC és a MAC HKB sokáig jól tartotta magát, de végül az erdélyi együttesek örülhettek. A Vasas közel volt a bravúrhoz az FTC ellen.

Opten Vasas HC–FTC-Telekom 2-3 (0-0, 1-1, 1-2)

Az első harmadot mindkét fiatal kapus hibátlan mérleggel zárta, Tóthnak volt némileg több dolga. Aztán a Vasas a második harmadban második emberelőnyét már kihasználta, Turbucz volt eredményes. A Fradi a haramd végén egyenlített, Hajós használta ki a védelmi hibát.

A hazaiak a harmadik felvonásban gyorsan gólra váltottak egy fórt, ismét Turbucz talált be. Az FTC kitámadott, és miután kivédekezte a Vasas-kontrákat, Karmeniemi egyenlített. A vendégektől Sági a kapuvasat találta el, majd a hajrában emberelőnyben Nagy Gergő szerezte meg a győztes gólt. A végén a Vasas megpróbálkozott a kapuslehozatallal, ám egyenlítenie már nem sikerült.

A két csapat vasárnap ismét összecsap.

Nyilatkozat

Ladányi Balázs, vezetőedző, Opten Vasas: „Elégedett lehetek a srácokkal, mert a mérkőzés nagy részében azt mutatták a jégen, amit szerettünk volna, amit megbeszéltünk. Olyan hőfokon játszottunk, amilyet megkíván az ellenfél is, sajnos, elkövettünk egy hibát, ami azt eredményezte, hogy most pont nélkül maradtunk. Már korábban elmondtam, hogy egyik pályára sem feltartott kézzel megyünk, így vasárnap a Tüskecsarnokban szeretnénk visszavágni.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs lesz, a Vasas az elmúlt hetekben bizonyította, hogy nem lehet félvállról venni. Ma is nagyon jól játszottak, csinálták, amiben nagyon jók, nagyon jól védekeztek, mindegyik játékosuk kitette a maximumot a jégre. Nem könnyű ellenük játszani, nem volt könnyű feltörni a védekezésüket, de szerencsére még a 60 perces dudaszó előtt sikerült egy emberelőnyt kihasználni, nagyon örülünk ennek a három pontnak.”

Corona Brassó-MAC HKB Újbuda 4-2 (1-1, 1-1, 2-0)

A rangadón a Brassóban Gliga és Klempa nem játszott, míg a vendégek az eltiltott Sofron nélkül, de a visszatérő Schlekmann-nal álltak fel. A budapestiek első emberelőnyüket gólra váltották, Terbócs volt eredményes. Újabb kiállítások következtek, és a Brassó végül négy a négy elleni játék során egyenlített Andrei Vasile góljával.

A második harmad elején Molnár találatával már a Corona vezetett. A MAC HKB kétszer is emberelőnyben támadhatott, de Terbócs egyenlő létszámnál szerezte meg saját és csapata második gólját.

A Brassó Finucci révén ismét vezetett, a légiós is fórt használt ki. A hazaiak a hajrában biztosították be a győzelmüket Valchar találatával. A végén időt kértek Kangyal Balázsék, és Farkas lement, de nem tudott közelebb zárkózni az éllovas.

A MAC HKB a Csíkszeredához utazik pénteken, míg a Brassó a DEAC-cal játszik.

Nyilatkozat

Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: „Nagy erőfeszítést mutatott be a csapat, kicsit hiányosak voltunk, de a srácok küzdöttek. Nehéz meccs volt egy jó csapat ellen. Jól kezdtünk, és az emberhátrányos védekezésünk kiemelkedő volt és gólokat is tudtunk lőni. Annyira játszottunk keményen, amennyire kellett, megérdemelt győzelmet értünk el."

Kangyal Balázs, vezetőedző, MAC HKB: „Jól játszottunk, de néhány nagy hibát követtünk el. A Brassó jó és kemény csapat. A keret fele 18 év alatti, a rutin hiánya okozta a különbséget. Napról napra jobbnak kell lennünk, ez a cél.”

Gyergyói HK-DEAC 4-2 (2-2, 0-0, 2-0)

A hazaiaknál St. Amant, a debrecenieknél Izacky nem lépett jégre. A Gyergyó remekül kezdett, 27 másodperc után Pance talált be, miután belenyúlt Troncinsky lövésébe. A DEAC is felvette a tempót, és Dalecky a 7. percben egyenlített. Sőt, a vendégek a harmad derekán már vezettek is, ismét Dalecky talált be egy szóló végén, miután visszatért a büntetőpadról. A cseh csatárral gólversenybe szállt Pance, a szlovén a 15. percben egyenlített.

A második harmadban is maradt a sok helyzet, de ezúttal a kapusok jól teljesítettek. A hazaiak két fórt is kihasználatlanul hagytak.

A Gyergyó Silló találatával került ismét előnybe a 46. percben. A DEAC kapusvasig jutott Filbrandt révén, majd Novotny kiállítása után a válogatott keretbe is behívott Szigeti lőtte be a negyedik hazai gólt. Az utolsó egy percben Hetényi lekorcsolyázott, de az állás nem változott.

A DEAC pénteken Brassóban zárja a túrát, a Gyergyó pedig vasárnap játszik a MAC HKB ellen.

Nyilatkozat

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV