Győzött a címvédő az újonc otthonában

2016.09.29. 22:11 |
Romániai túrájának első állomásán, Galacon lépett jégre a DVTK Jegesmedvék a MOL Liga aktuális játékhetének egyetlen csütörtöki meccsén.

CSM Dunarea Galati - DVTK Jegesmedvék 2-5 (1-1, 0-1, 1-3)

Mivel a címvédő egyik fiatal kapusa, Kiss Bence a magyar juniorválogatott kétnapos edzőtáborában vett részt szerdán és csütörtökön, a felnőtt együttes nélküle indult hosszú külföldi túrájára. Helyette a szintén junior korú Aleksandr Zakirov tartott a csapattal Adorján Attila mellett. Nem meglepő módon utóbbi kapott lehetőséget Galac ellen is, míg a másik oldalon a légiós Vlastimil Lakosil igyekezett hárítani Galaniszék próbálkozásait. Ezekből a próbálkozásokból pedig jóval több volt az első harmadban, mint amennyiig a házigazdák jutottak. Vezetést mégis Galac szerzett, a nyár során Csíkszeredától érkező Mihály Ede talált be a 8. percben. Még ebben a játékrészben jött rá a válasz miskolci oldalról, Pavuk Attila egyenlített, Galanisz és Magosi készített elő neki. Közvetlenül a szünet előtt Sakaris, Góga, Johnston és Hildebrand erőfitoktatása borzolta a kedélyeket.

A második játékrész kissé nyögvenyelősre sikerült, a hangsúly inkább volt egymás játékának rombolásán, mint a támadások építésén, így mindkét fél viszonylag kevés alkalommal juttatott korongot a kapura, ezzel szemben a kiállítás percek csak úgy potyogtak. A címvédőnek azért sikerült vezetést szereznie a 39. percben, ismét az első sor villant, ezúttal Pavuk készített elő Galanisznak.

Míg a DVTK csapatkapitánya, Hajós Roland a büntetőpadon ült, Flinta Botond egyenlíteni tudott a galaci szurkolók legnagyobb örömére. Vezetést viszont ismét a Jegesmedvék együttese szerzett, éppen Hajós volt az, aki közreműködött Tóth Adrián találatánál alig több mint másfél perccel a hazai gól után. A végjátékban aztán Pavuk és Tóth is megszerezte második gólját a találkozón, mindketten egyéni akcióból találtak be. Így végül háromgólos különbséggel győzött a címvédő DVTK a Dunarea Galati otthonában.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV