Győzelemmel ünnepelt az FTC

2018.10.29. 23:30 |

A Ferencváros 2-0-ra legyőzte az Újpest csapatát az Erste Liga hétfő esti rangadóján. A Csíkszereda két góltalan meccs után ezúttal kilencig meg sem állt. Fehérváron győzött a HK Budapest, míg a Brassó feljött a harmadik helyre.

FTC-Telekom–UTE 2-0 (1-0, 1-0, 0-0)

Az FTC a derbivel ünnepelte jégkorong-szakosztályának 90 éves fennállását, az ünnepi meccsre szinte megtelt a Tüskecsarnok. A zöld-fehérek idegesen kezdtek, emberelőnyükből alig jutottak el helyzetig. Az UTE is kapott egy fórt, és többször megdolgoztatták Arany Gergely kapust. Ahogy kiegészült a Fradi, majdnem megszerezte a vezetést, de Roczanov Dezső lövését a debütáló Duschek Dávid nagy bravúrral kivédte. A 11. percben azonban már a kapus sem tudott segíteni: Hardi Richárd a kapu mögül passzolt, Roczanov pedig szép gólt szerzett. A folytatásban mindkét oldalon voltak lövések, de a kapusok jül tették a dolgukat.

A második harmadot a Fradi kezdte jobban, több helyzetet alakított ki, de Duschek parádézott a kapuban Roczanov és Tóth Adrián lehetőségénél is. A másik oldalon Taylor Stefishen és Peter Huba veszélyeztetett. A rangadóra a feszültség is jellemző volt, sok volt a kiállítás, és a hangulatnak nem tett jót, hogy Hegyi Ádám 5 perc plusz véglegest kapott, miután odaszúrt Benk Andrásnak. Négy a négy ellen is játszottak a csapatok, aztán Tóth Richárd tornáztatta meg Duscheket, majd az UTE járt közel a gólhoz fórban, de Stefishen a kapuvasat találta el. Az FTC viszont a 39. percben kihasználta az emberelőnyt, Braden Walls volt eredményes kapásból Karmeniemi átadása után.

Az utolsó felvonásban már békésebb volt a hangulat. Anze Ropret kapott két büntetést egymás után, így pedig az UTE sem tudott a támadásokkal foglalkozni. Az FTC taktikusan tartotta előnyét. A 49. percben aztán Roczanov kiállítása miatt a vendégek kerültek előnybe, és fel is pörgették a játékot, de a helyzetek kimaradtak, a legnagyobbat Varga Arnold hagyta ki. A Fradi ezt követően kézben tartotta a meccset, még akkor is, amikor az UTE lehozta kapusát.

A zöld-fehér csapat sorozatban a 15. mérkőzését nyerte meg a bajnokságban, így az élen áll. Az UTE viszont február után ismét gólképtelen maradt, és sorozatban másodszor veszített.

Nyilatkozatok

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „Köszönjük a közönségnek, végig buzdítottak minket, ez nagy pluszt adott. Fradi-szívvel küzdöttünk. Nagyon jó a társaság, jó a hangulat, szeretnek dolgozni a srácok, és a munkának általában megvan az eredménye. Sokat gyakorolunk, beleteszik a melót a srácok és akkor ilyen eredmények születhetnek.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, UTE: „Két kapott góllal meccset lehet nyerni, de nulla lőttel nem. A második harmadban is megvoltak a helyzetek, ezeket be kell verni. A védekező játékunk jól működik, Duschek Dávid jól védett. Az utolsó három meccsen sok buta kiállítást kaptunk; és a rutinos spílerek, pedig rájuk a jégen lenne szükségünk.”

Fehérvári Titánok–Hokiklub Budapest 2-5 (1-2, 0-1, 1-2)

Már az első percben megszerezte a vezetést a vendégcsapat, és a harmad felénél meg is duplázta előnyét. A több alapembert nélkülöző Titánok a 18. percben tudtak válaszolni Mark Bennett góljával. A második felvonásban Orbán Attila egymás után kapott két kiállítást is, de a hazaiak nem tudtak ezzel élni, ezt követően pedig a HK Budapest játszhatott fórban, majd kettősben is, és ezt ki is használta Szécsi Patrik révén.

Az utolsó harmadban mindent bevetettek a fehérváriak, de sok helyzetük kimaradt, emberelőnyből sem voltak eredményesek. Nem úgy a vendégek, akik újból betaláltak 5 a 4 ellen, Egyed Márk szerzett gólt. A Titánok időt kértek, és nagy erőket mozgósítottak, hogy csökkentsék a hátrányt, még a kapust is lehozták, de ez fordítva sült el, Lakatos Levente üres kapus góllal növelte az előnyt. Az utolsó percben még Reiter Attila szépített.

Nyilatkozatok

Kiss Dávid, vezetőedző, Fehérvári Titánok: „Rögtön az első cserénk jól tükrözi, hogy mi volt ma a jégen. Az első pár másodpercben megvoltak a helyzeteink, és vezetést is szerezhettünk volna, aztán végül az első kontrából gólt kaptunk. A kapusunkat is olyan helyzetnek tettük ki, amikor már verve volt, és a játékosaim sem dolgoztak rendesen. Innentől kezdve már nehéz dolgunk volt, és az eredmény után próvóbáltunk rohanni.”

Gröschl Tamás, másodedző, HK Budapest: „Nehéz sorozaton vagyunk túl, ez volt a harmadik meccsünk négy nap alatt. Túl akartunk lépni az előző mérkőzéseken, és rendbe tenni a védelmet. Úgy gondolom, hogy a mai mérkőzésen ezt sikerült megvalósítanunk.”

SC Csíkszereda–Gyergyói HK 9-0 (1-0, 4-0, 4-0)

Rangadónak indult, nem az lett belőle. A Csíkszeredai Sportklub az elmúlt meccsekkel ellentétben teljesen más felfogásban lépett a jégre, és ez meglátszott a teljesítményen is.

Mindkét csapat vereség után akart javítani. A Sportklub sokkal határozottabban kezdte a meccset és már a harmadik percben Mihnyov, illetve Fodor helyzetbe került. Az első vendégakció Góga nevéhez fűződött a 8. percben. A folytatásban is inkább a hazai csapat akarata érvényesült, de kevés volt a helyzet. Az első gólt egy emberelőnyből szerezték a hazaiak: Panov előbb kihagyott egy ziccert, másodjára viszont már nem hibázott.

A második felvonás hazai rohamokkal kezdődött. Előbb egy kontra végén Becze hagyott ki egy ziccert, majd kis időre rá Salló lőtt Ruczuj lábai között a hálóba. A gól megfogta a vendégalakulatot és újabb szeredai helyzetek következtek. Ezt követően viszont rendezni tudták a vendégek a soraikat és domináltak, de lövésekig, nagyobb helyzetekig nem igazán jutottak. A meccs második felére a hazaiak áttérve átvették a játék irányítását és ezúttal a gólok is jöttek: Antal Zsombor, Valchar és Bíró Tamás is betalált.

Az utolsó harmadban nem tudott újítani a Gyergyói Hoki Klub, és ez egy súlyos vereséget eredményezett. A Csíkszereda két és fél perc alatt további négy gólt szerzett, így kiütésessé tette győzelmét. Valchar mellett más duplázó nem volt, a harmadik sor kettő, a negyedik három góllal járult hozzá a sikerhez.

Nyilatkozatok

Leo Gudas, vezetőedző, Csíkszeredai Sportklub: „Az utóbbi meccseken nem találtuk a góllövéshez vető utat. Igyekeztünk a csapattal ezt átbeszélni, hiszen sok időnk nem volt edzésekre. Kértük őket arra, hogy sokkal többet lőjenek kapura, illetve legyenek agresszívebbek és ezt ma tökéletesen véghezvitték.”

Vitalij Donyika, Gyergyó: „Volt egy mondhatni jó meccsünk a Debrecen ellen, bár veszítettünk. Azon a meccsen minden megvolt ahhoz, hogy akár nyerjünk is. Ma viszont nem tudom, hogy mi történt. Egy harmadot hokiztunk, a másik kettőben szinte semmit. Nem tartottuk magunkat az előre betervezettekhez, fegyelmezetlenek voltunk és ez egy 9–0-s vereséget eredményezett.”

Schiller-Vasas HC–Corona Brasov 1-4 (0-2, 0-1, 1-1)

A Brassó újabb győzelmével feljött a harmadik helyre. Jereme Tendler duplázott a Vasas ellen.

Nyilatkozatok

Ladányi Balázs, vezetőedző, Vasas: „Mint oly sokszor már a bajnokságban, ma is saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe. Jól kezdtük a meccset, de aztán egy helyzetnél hármat hibáztunk, gólt, majd gólokat ajándékoztunk az ellenfélnek. A Brassó ugyan jóval előrébb jár, mint mi, az élcsapatok közé tartozik, de senki ellen nem engedhető meg az a hozzáállás, amely néhány periódusban jellemző volt ránk. Félve nem lehet ezt a játékot játszani.”

Greg Lindqvist, vezetőedző, Brassó: „Öt nap alatt ez volt a negyedik találkozónk, fáradtabbak voltunk már, főleg mert vasárnap kemény meccset játszottunk az Újpesttel. Az első perctől kontrolláltuk a játékot, fontos volt a három pont, végül a hetet kilenc ponttal zártuk, szóval összességében elégedett vagyok a túrával.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV