A férfi jégkorong-válogatott 2-1-re verte az A csoportos Norvégiát Székesfehérváron.
Ünnepélyes megnyitó és színes programok vezették fel az Alba Aréna első hivatalos mérkőzését. A telt házas magyar-norvég találkozón a korongbedobást Ocskay Gábor végezte el. A mieink jól kezdtek, több helyzetük volt az elején, ez tűzbe is hozta a közönséget. Aztán Ortenszky kapott két percet, emberhátrányban pedig volt helyzet mindkét oldalon. A kiegészülés után Stpisicz kínálta meg az örebrói Arntzent egy kékvonalassal, válaszul Edvardsen löketét kapta le Bálizs. Sebők koronglopása után is lövéssel fejeztük be az akciót. A harmad felénél Strandborg csuklóból eleresztett lövését Bálizs tolta ki a botossal, aztán Sofron is jelentkezett egy helyzettel. A Kiss Roland elleni szabálytalanság miatt megfogyatkoztak a vendégek, az előnyből pedig megszereztük a vezetést: Nilsson készített le oldalra Mihálynak, ő ráhúzta, a korong megtréfálta a kapust, a kipattanóra pedig Terbócs ért oda. A vezető találat után egyből sebességet váltottak a norvégok, beszorítottak minket a harmadba, de sikerült kihúzni. A harmad hajrájában volt lehetőség mindkét kapu előtt.
Stabilan kezdte a második felvonást is a magyar csapat, de Bálizsnak is volt dolga, és magabiztosan védett. A 25. percben újabb norvég büntetés következett, és az előnyt sikerült megnyomni. Hári és Sebők is a vasat találta el, majd Papp Kristóf szép csel után csapta be a kapust és megduplázta a vezetést. A norvég csapat igyekezett felpörögni, és végül emberelőnyben tudott is szépíteni: Bakke Olsen fordítása után Granholm kapására már nem érhetett át Bálizs. A második szünet előtt még a nagyot küzdő Stipsicz és Sebők hozott össze egy helyzetet.
Bálizs-védéssel rajtolt a záró húsz perc, de egyébként jól menedzseltük az előnyt. Némi mezőnyjáték után a 47. percben bejutottunk a norvég harmadba, járt a korong, Sofron fejezte be nagy lövéssel, Arntzennek kellett tornáznia. Egy percre rá egy lefordulás végén Mihály tüzelt, ezt is fölé kellett tolnia a kapusnak. Bálizs végig magabiztosan és jól mozgott, az utolsó hét percre fordulva Elsveen közelijénél is ott volt a rövidnél, ahol kellett, majd négy és féllel a lefújás előtt ziccert is hárított Ostrem szólójánál. Két perc volt hátra, amikor 3 az 1-ben lezárhattunk volna minden kérdést, de Sofron nem tudta jól visszatenni Hárinak, odalett a nagy lehetőség – szerencsére végül nem bosszulta meg magát, mert az utolsó percben Mihály kiállításánál és a norvég kapuslehozatalnál egy rövid 6 a 4-et is kivédekeztünk.
A magyar csapat 2010 után verte meg ismét Norvégiát. Szombaton délután újra megmérkőznek a felek Székesfehérváron, az a találkozó az Erste Liga TV-n lesz látható.
Az összeállítás:
Papp, Sebők, Galló
Mihály, Németh K., Terbócs
Nemes, Sárpátki, Ambrus G.
Nagy K.
Kiss R., Nilsson
Garát, Ortenszky
Szabó, Horváth M.
A keret:
Kapusok: Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Farkas Roland (BJAHC, tartalék)
Hátvédek: Falus Ádám (FEHA19), Fejes Nándor (Gyergyói HK), Garát Zsombor (Worcester Railers, amerikai), Hadobás Zétény (Visby/Roma, svéd), Horváth Milán (Briancon, francia), Kiss Roland (Hydro Fehérvár AV19), Nilsson Henrik (Hydro Fehérvár AV19), Ortenszky Tamás (Martigny, svájci), Stipsicz Bence (Hydro Fehérvár AV19), Szabó Bence (BJAHC)