Gyergyói előny a DEAC ellen

2019.02.26. 22:34 |

Vendégsikerrel kezdődött az Erste Liga negyeddöntőjének első párharca.

DEAC-Gyergyói HK 1-2 (1-0, 0-1, 0-1)

A DEAC a meccs elején kétszer is emberelőnybe került, négy percig játszhatott folyamatosan fórban, de nem tudta megszerezni a vezetést. Egyenlő létszámnál a vendégek próbálkoztak többször, aztán kétszer ők is emberelőnyben támadhattak, de ebből sem született gól. A 19. percben aztán a debreceniek szerezték az első találatot Berta Ákos révén.

A második harmadban a 27. percben egyenlített a Gyergyó: a vendégek emberhátrányban játszottak, de Mircea Constantin így is betalált. Mindkét oldalon volt kiállítás bőven, ám ebből nem tudtak előnyt kovácsolni a felek. Három perccel a vége előtt a DEAC időt is kért Jezsov kiállítása után, de így sem tudtak újabb gólt szerezni. Sokáig úgy tűnt, hosszabbítás következik, de 12 másodperccel vége előtt ismét Constantin érkezett és döntött. Ezzel az alsóházból érkező Gyergyó elvette a DEAC pályaelőnyét.

A párharc – amely az egyik csapat negyedik győzelméig tart - szerdán Debrecenben folytatódik.

Nyilatkozatok

David Musial, vezetőedző, DEAC: „Az első gól után megvoltak a lehetőségeink, hogy kettővel meglépjünk, de nem értem, hogy mi történt az emberelőnyös helyzeteknél. Ez benne van a sportban, ám tanulnunk kell a meccsből. Néhol nagyon görcsösen játszottunk. Szerdán más összecsapás következik, amelyet meg kell nyernünk.”

Mikael Tisell, vezetőedző, Gyergyó: „Nagyon szoros meccs volt és az emberhátrányok miatt különösen nehéz. Az emberhátrányokat jól védekeztük ki és azok között jól is játszottunk. Az utolsó harmadban sokat kellett védekeznünk. A győzelem értékes és lehet rá építkezni, de szerdán is pokolian nehéz meccs vár ránk.”

(Fotó: DEAC / Szepesi Boglárka)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV