Gólzáporos meccsen nyert a Sportklub

2022.12.01. 21:06 |

A csíkszeredaiak egy vízilabda-eredményt hozó találkozón szerezték meg a három pontot Dunaújvárosban.

A mérkőzés megelőzően ünnepélyes keretek között köszöntötték Becze Tihamért 500. ligapontja alkalmából, Tóth Adrián mellett ő a második játékos, akinek sikerült elérnie ezt az álomhatárt. A mérkőzés Stach kiállításával indult, az újvárosi emberelőnyös alakulat azonban nem tudott nyomást kialakítani, remekeltek a szeredai védők. Az első nagyobb helyzetre 9 percet kellett várni, Farkas átadását követően Rokaly lőtte kapu fölé a pakkot. A 11. percben a vendégek is előnybe kerültek, egyből fel is tudtak állni Ládayék, Stach kiváló oldalpasszát követően Skachkov magabiztosan a hálóba bombázta a korongot (0-1). Ezután a hazaiak pillanatai következtek, hirtelen felpörögtek az események. Hadzinikolic tört be a kék fehérek harmadába, majd tette kapura a pakkot, a kipattanót pedig Valtola értékesítette (1-1). 1 perc sem telt el az egyenlítő góltól számítva, megzavarodott a székely csapat, egy kemény DAB-letámadást követően Somogyi maradt egyedül Szamankovval szemben, a válogatott támadó higgadtan értékesítette a ziccerét (2-1). A fordítás után újra éledezett a Csíkszereda, Becze gyönyörűen fedezte a korongot, a kapu megül tört be és eresztett meg egy szép lövést, Jarvinen azonban bravúrral hárított. Ezt követően a vendégek jelezték, hogy vissza szeretnének térni a mérkőzésbe, két kialakított nagy ziccer egyikét sem sikerült gólra váltani. Egy vendég eladott korongot követően azonban Hadzinikolic korcsolyázott a kapu mögé, majd a védő lábai között egy gyönyörű visszapasszal szolgálta ki a kapu elé kiváló ütembe érkező Szalmát. (3-1) Farkas akasztotta Stant, jöhetett az újabb DAB-előny, azonban a bikáknak nem sikerült felállni a támadó harmadban, így 3-1-es állással térhettek pihenőre a csapatok.

A második harmad egy csíkszeredai góllal indult, egy rövid videózást követően a bírók érvénytelenítették a találatot, maradt a 3-1. Az ítélet nem szegte kedvét Sofronéknak, egy gyönyörű egyérintős passzjátékot követően Szkacskov tálalt a harmad közepére bemozgó Sofronnak, aki gyönyörűen lőtte ki a ketrec alsó sarkát (3-2). A tempó egyre fokozódott, mindkét csapat lendületes, kreatív támadásokat vezetett. A harmad közepén óriási nyomás nehezedett a hazaiakra, a csíkiak egy üres kapus lehetőséget is elpuskáztak. Időben észlelte a veszélyt a DAB, Hadzinikolic bombája csattant a kapuvason, majd Vas kék vonalról megeresztett lövésebe Niskanen tette bele a botját, s mattolta Szamankovot (4-2). A mérkőzés 13. percében az Újváros lemásolta a 4. gólt, Vas korcsolyázott keresztbe a kék vonalnál, majd tette kapura a pakkot, egy hirtelen mozdulattal Niskanennek sikerült újból beleérnie a lövésbe, a vendégek hálóőrének esélye sem maradt a hárításra (5-2). A gólt követően Szalma kapott kiállítást, azonnal nyomás nehezedett Jarvinen hálójára, egy vonalról eleresztett lövés felpattant a kapu előtt, majd cikázott be a hálóba, a találatot Szkacskovnak adták (5-3). Újra beszorult a DAB, Vargát látták szabálytalannak a bírók, majd pár másodperccel később túl sok hazai játékos tartózkodott a jégen, ezért öt a három ellen támadhatott a székelyföldi együttes. Stach dédelgette a pakkot a háló mellett, elhitette mindenkivel, hogy passzolni fog, majd egy váratlan mozdulattal kapuba húzta a korongot (5-4). Nem lélegezhetett fel az Újváros, öt a négy ellen folytatódott a játék, Stach tört be középen a kapu elé, a hazai védők nem vették komolyan, és egy szép lövéssel egalizálta az eredményt (5-5). A harmad végéig kitartott a Csíkszereda nyomása, egyértelműen jól jött a szünet a Dunaújvárosnak.

Huszonkét másodperc telt el az utolsó harmadból, egy gyönyörű kiszolgálást követően Szkacskov járt túl Jarvinen eszén (5-6). Ezt követően egy gyenge emberelőnyös DAB-játék következett, nem tudtak egyenlíteni az Acélbikák, amit Becze egyből egy szép lövést eleresztve meg is büntetett (5-7). Teljesen beszorultak a gólt követően a hazaiak, a székelyföldi csapat pedig láthatóan a mérkőzés lezárására törekedett. Sofron kapta kiválóan az ütőjére a pakkot, a jó ütemben eleresztett pedig lövésnek gól lett a jutalma (5-8). A gyorsan bekapott 3 gól ellenére sem adta fel az Újváros, lendületből betörtek a támadó harmadba a hazaiak, egy távoli oldalpasszt követően Dézsi maradt szemben a kapussal, és nem hibázta el a helyzetét (6-8). Sokadik fordulat következett a mérkőzésen, Szalma adott egy kiváló passzt fordulásból Hadzinikilicnak, aki egyérintőből tálalt Somogyi elé, aki a szépségdíjas akciót találattá értékesítette (7-8). A találkozó végén következhetett egy csíki előny, azonban Jarvinen kiállta a megpróbáltatásokat, a vendégek nem tudták lezárni a meccset, így óriási izgalmak maradtak az utolsó három percre. 1:35-tel a vége előtt Niskanen harcolt ki egy kiállítást, az időkérést követően hat a négy ellen próbálhattak egalizálni a dunaújvárosiak. Hadzinikolic vesztett korongot a védekező harmadban, az üres kapus lehetőséget pedig Stach nem hibázta el, lezárva ezzel az őrületes mérkőzést (7-9).

Nyilatkozatok

Niko Eronen (vezetőedző, DAB): "Amikor hét gólt lősz, annak garantálnia kellene, hogy nyersz is, most sajnos nem így történt. Úgy gondolom, hogy jól kezdtünk, s vezettünk is 3-1-re az első harmad után, mert nagyon jól használtuk ki az adódó lehetőségeinket. Ezt követően azonban a Csíkszereda emberelőnyös játéka túl jó volt, nem találtuk meg az ellenszerét, de ezzel együtt sem védekeztünk jól öt az öt ellen. Természetesen nagy csalódás ez így, mert megvolt mindenünk, ami kellett, de ők még jobban használták ki a lehetőségeiket.

Tom Coolen (vezetőedző, SC Csíkszereda): "Edzőként egy rémálom volt ez a mérkőzés, hiába lőttünk kilenc gólt, kaptunk hetet és ez elfogadhatatlan, nem is emlékszem hosszú edzői pályafutásom alatt olyanra, hogy hét gólt kaptunk volna. A mutatott játékkal szerintem egyik csapat sem volt elégedett, a három pontnak természetesen örülök, különösen, hogy 5-2-ről sikerült felállnunk. Emberelőnyben nagyon jók voltunk, nagy gólokat lőttünk, ezek hoztak vissza a meccsbe minket, ezt jó volt látni. Összességében nem játszottunk úgy, ahogy szerettünk volna, szerintem a hazaiak sem, de mindenképpen sok munka vár még ránk.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV