Gólgazdag idénynyitó

2020.09.12. 22:20 |

A MAC HKB Újbuda 6-3-ra verte az Opten Vasas HC-t az Erste Liga első mérkőzésén.

A hazaiak egy kivédekezett emberhátrány után megszerezték a vezetést a 8. percben, Sofron szép cselek után talált be. A MAC HKB első fórja is kimaradt, majd a Vasas a másodikat már gólra váltotta, Turbucz egyenlített a 16. percben.

A második harmadban eldöntötte a meccset Kangyal Balázs csapata, amely szűk 12 perc alatt négy gólt ütött. Főleg az első sor remekelt, a 18 éves Schlekmann, Sofron és Nagy Krisztián is betalált, rajtuk kiívül pedig még egy 18 éves, Molnár Bálint is eredményes volt. A Vasas ebben a harmadban kapuvasig jutott.

Az utolsó felvonást a vendégek bátrabban kezdték, és Szalma fonákemelésével, majd Farkas Márton távoli góljával a 47. percre kettőre csökkentették a hátrányt. A Vasas az 52. percben emberelőnybe is került, de ezzel nem tudott élni, sőt, Brance Orban növelte a különbséget egy buli után bombagóllal. A piros-kékek a hajrában már nem tudtak közelebb zárkózni.

A Vasas jövő szombaton a Titánok vendége lesz Győrben, míg a MAC HKB 20-án a DEAC-ot fogadja.

(Fotó: Vasas)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV