Gólgazdag hétfő

2019.09.23. 22:07 |
A DEAC a Vasas ellen győzött az Erste Ligában, míg a Brassó Fehérváron diadalmaskodott.

Schiller-Vasas HC–Debreceni EAC 3-8 (1-3, 2-2, 0-3)

A Vasas szerzett vezetést Bukor révén, de Piatak 10 másodperc után egyenlített. Sőt, fél percen belül már a DEAC-nál volt az előny, Philip Kiss is betalált. A vendégek fölényben játszottak az első harmadban, és Daloga is eredményes volt.

A második harmadban Sági Martin, majd Daloga növelte a debreceniek vezetését, de a bátrabban játszó Vasas két góllal visszajött. Az utolsó harmad azonban ismét a DEAC-ról szólt, Novotny, Piatak és Izacky is gólt szerzett, így a vége fölényes debreceni győzelem lett.

Nyilatkozat

Ladányi Balázs, vezetőedző, Schiller-Vasas: „Jól kezdtünk, de aztán visszaestünk, és olyan hullámvölgyeink voltak, amiket azonnal kihasznált a Debrecen. Sok gólt ajándékoztunk az ellenfélnek, érthetetlenül állok egy-két gyermeteg hiba előtt, nem tudtunk úgy 60 percen keresztül koncentrálni, mint a Brassó ellen. Tavaly volt ennyire hektikus a játékunk.”

David Musial, vezetőedző, DEAC: „Nagyon boldog vagyok, hogy megvan a három pont. A Vasas lőtte az első gólt, de rögtön utána felébredtünk. Azt játszottuk később, amit kell, úgyhogy örülünk, de pénteken nagyon nehéz bajnokink következik.”

Fehérvári Titánok-Corona Brasov 4-5 (0-4, 3-0, 1-1)

A brassóiak négy perc alatt szereztek négy gólt az első harmadban – Tranca kettőt -, időt is kértek a hazaiak. A Fehérvár a második harmadra tudta összeszedni magát, és előbb egy kettős fórt kihasználva Kovács Alex szépített, aztán másfél perc alatt újabb két Titánok-találat született, így nyílttá vált a meccs.

Az utolsó felvonás elején Rabbit az ötödik Corona-gólt érte el. A hazaiak fórból nem, de aztán egyenlő létszámban be tudtak találni Horváth Milán révén, így maradtak izgalmak a folytatásra is. A Brassó viszont taktikus megőrizte előnyét, így három ponttal zárta túráját.

Nyilatkozat

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV