Gömöri Csabával beszélgettünk A-csoportos vébéről, a női hoki jelenéről, illetve jövőjéről. Ez utóbbit egy olimpiai csapat indításával képzeli el a koreai téli olimpián.
Már egy hét telt el a vébé óta, gondolom most már letisztázódtak az élmények. Hogyan értékeled a finnországi világbajnokságot?
Nyilvánvalóan más egy hét után visszatekinteni, de egyre szebb élménnyé válik, azt gondolom. Nem csak azért, mert a fogadtatás nagyon pozitív volt, és az elmúlt egy hét mondhatni rólunk szól a magyar hokiban, hanem mert szakmailag egy nagy eredményt sikerült elérni. Mindenféle elfogultság és túlzás nélkül mondhatom, szerintem ebben a szezonban eddig ez volt a legnagyobb hokis siker. A mókuskerék azonban nem áll meg, folyamatosan kell dolgozni továbbra is.
Mennyire reális az, hogy ez a csapat az A csoportban van, és marad is még legalább egy évig?
Azt gondolom nem reális ez az eredmény. A magyar női jégkorongnak, sőt talán az egész jégkorongot is mondhatnám, nincs nagyon keresnivalója az A csoportban. Legalábbis, ha statisztikát nézzük. Magyarország nem hoki nemzet, nincs meg az a hokis kultúra, ami például Kanadában megvan, kevés a fedett jégpálya, nincs olyan nagy utánpótlás bázis, stb. A vébén Finnországban ott voltak a világ legjobbjai, azok, akik a férfi felnőtt mezőnyben is a legjobbnak számítanak. Valahol egy lehetetlen küldetésnek tűnt bent maradni Vierumäkiban, főleg a tavalyi csoda után, hogy egyáltalán feljutottak a lányok. Senki nem gondolta, hogy ez megtörténhet. Persze azért mindenki bízott benne, tettünk optimista nyilatkozatokat, hogy majd megpróbáljuk, és sikerülni fog. Aztán tényleg sikerült. Még egy évig biztos maradunk, ez a történelmi dolog először fordult elő kis hazánkban, és nagyon jó átélni. Úgy gondolom nem nyom minket teher, senki nem fog számon kérni, ha jövőre kiesünk, mi magunkat viszont igen. Bennünk volt, és lesz is egy megmutatni vágyás.
Az A-csoportos U18-as válogatottat rengetegen várták a repülőtéren, amikor hazaérkeztek Finnországból.
Ez nagyjából az első olyan generáció a lányoknál, amelyik mondhatni „időben” elkezdte a jégkorongot, fiú mezőnyben tanult, és évek óta együtt fejlődött. Várható volt, hogy egy idő után jönnie kell az eredményeknek?
Igen, ők azok, akik körülbelül mindannyian 6 éves korukban kezdtek el hokizni (azért kivétel is van, Szelényi Lili csak két és fél éve játszik). Ők végig srácok között, a magyar fiú bajnokságban és klubokban, ugyanazokon az edzéseken nevelődtek, csiszolódtak, mint fiúk. És soha nem is kértek, nem is kaptak más elbírálást, keményen dolgoztak, és érezhető volt, hogy ennek meg lesz a gyümölcse. Amikor elkezdtem, mindenki féltett, óva intett tőle, mert ez női hoki, tehát más, mint a férfi mezőny. Én már akkor megmondtam, hogy nagy meglepetéseket okoznak majd ezek a lányok, a 96-os generáció. Azt jósoltam, a Divízió 1-ben fognak játszani, ezt pedig jócskán túl is teljesítették.
Hogy látod ma a női jégkorong helyzetét?
Sokat fejlődött, köszönhetően főleg most ennek az U18-as válogatottnak, a kluboknak, ahol nevelkedtek, a mellettük munkálkodóknak és a Magyar Jégkorong Szövetségnek. De azért nem rózsás a helyzet. Amíg a fiú bajnokságban szerepelnek, addig ez előnyük lesz, de ha kiöregszenek, mi lesz velük? Nincs komoly szintű női bajnokság, sokszor keveset tudnak edzeni, a tehetséges lányok pedig abbahagyják éppen emiatt. Esetleg külföldre távoznak, de hát mindenki nem játszhat más országokban. Idén is 3-4 olyan játékos hagyta abba, akiknek a felnőtt válogatottban jó esélyeik lennének, csak hogy említsek egy nevet, Pálkövi Csenge például ilyen.
És mi a helyzet az utánpótlással a lányoknál?
Nyilván itt is vannak sajnos lyukas korosztályok, vannak hullámok. Nagyobb jégkorong sikerek után sokan áramlanak a hokiba, így a lányokhoz is. Ilyen volt például a 2002-es felnőtt vb, ahol második lett a csapat, a ’96-os korosztály nagyjából ekkor kezdte el a játékot. Aztán viszont elég nagy hézagok vannak, és ez ellen tenni kell.
Szerinted hogyan lehetne?
A toborzás és a lehetőségek kiaknázása létfontosságú. Programokat kell szervezni, ilyen már három éve a Girls Hockey Day. Emellett a klubokat érdekeltté kellene tenni, talán plusz támogatással, hogy lányokat neveljenek. Sajnos egyre több klub mondja, hogy lányokkal nem foglalkozik, ami nagyon rossz. Talán ha kiemelt juttatást tudnának kapni, akkor javulna a helyzet és akkor hosszú távon mélyebbről lehetne meríteni. Rövid távú megoldásként, ahhoz, hogy évekig az A csoportban maradjunk, az U15-ösöknek tehetséggondozó programot kellene létrehozni, ahogy a fiúknál is van. Ezt még idén meg kellene csinálni. Össze kell állítani 20-30 lányt, akikkel foglalkozni lehet havonta egyszer, egy összetartáson. Erre mi kevesek vagyunk Buzás Norberttel, úgyhogy egy másik edzői stábot kellene létrehozni, akik alánk tudnának dolgozni, hogy kineveljenek nekünk fiatalokat. Ha ezt nem csináljuk meg most, biztosan visszaesünk a Divízió 1-be és a középmezőnyben fogunk tanyázni. Akkor pedig csúnyán szólva, nem ért semmit, hogy ezek a lányok sikeresek voltak.
Mi lesz az U18-ból kiöregedett lányokkal?
Fontos, hogy úgy kell kezelni őket a továbbiakban is, hogy kifutásuk lehessen, és új célokat tudjanak kitűzni. Mindenképpen meg kellene őrizni ezt a csapatot. Pontosan 5 év múlva lesz a Téli Olimpia Koreában, és addigra olyan érettséggel és játéktudással fognak rendelkezni ezek a lányok, hogy ha emellett a felnőtt is feljut, illetve az ifi is bennmarad, akkor reális cél, hogy kijussunk. Ennek az alapjait már most le kell tenni, és el kell indítani. Átgondolt programok nélkül, ad-hoc jellegű dolgokkal időnként előrukkolni, az egy kudarcra ítélt történet. Ha a terveinket a szövetség támogatja, mellénk áll, és kapunk lehetőséget egy komoly öt éves ciklusra, akkor nagy eredményeket lehet elérni. Persze kell hozzá szerencse is és sok-sok munka, de reális esély van arra, hogy egy olimpiai csapatot rakjunk össze. Ez pedig nem csak a jégkorongnak, hanem az egész magyar sportnak az érdekeit szolgálná.
