Fővárosi meccsel indul az Erste Liga-szezon

2020.09.12. 12:00 |

Hat hónap és három nap után rendeznek újra mérkőzést a bajnokságban.

Elérkezett a várva várt pillanat, szombaton este megkezdődik az Erste Liga új szezonja. Az idénynyitón a MAC HKB Újbuda és az Opten Vasas HC találkozik a Tüskecsarnokban, két olyan csapat, amelynek keretében egyelőre kizárólag magyar játékosok szerepelnek.

A hazaiaknál a keret felét rutinos válogatottak – így a hazai bázisú bajnokságba nyolc év után visszatérő Sofron István, valamint Bálizs Bence, Pozsgai Tamás és Nagy Krisztián –, a másikat pedig az utánpótlásból érkező tehetséges fiatalok – Csollák Márkó, Dóczi Zsombor, Schlekmann Márk – alkotják. Kangyal Balázsnak ez az első vezetőedzői munkája felnőttcsapatnál.

A MAC Újbuda és a Hokiklub egyesülésével létrejövő csapat a felkészülés alatt nem nyert meccset, de erős ellenfelekkel találkozott, hiszen megmérkőzött Szlovákiában a Zólyommal, a Nyitrával és a Besztercebányával, a szlovén Olimpija Ljubljanával, valamint a DEAC-cal és a DVTK-val.

„Készen állunk és nagyon várjuk az első meccset. A válogatott programok és kisebb sérülések miatt menet közben kellett változtatni az eredeti terveken, de elvégeztük, amit akartunk. Hasznos volt, hogy ilyen ellenfelekkel játszottunk, hiszen fontos, hogy a játékosok hozzászokjanak a nagyobb nyomáshoz, amikor gyorsabban kell döntéseket hozni. Ez egy új csapat, új stábbal, részben új szerepekkel és taktikával. A jég sosem hazudik. Az fog történni velünk a meccsen, amire predesztinálva vagyunk a teljesítményünk alapján” – mondta a találkozó előtt Marton Tibor másodedző.

Az Opten Vasas új többségi tulajdonossal és névadó szponzorral folytatja, így izgalmas események itt is zajlottak a jégen kívül. A már két Erste Liga-idény tapasztalatával rendelkező keret jelentős része együtt maradt, ráadásul Németh Árpád, Horváth Bence és Léránt René érkezésével bővülnek is a lehetőségek. Ladányi Balázsék még két légiósra várnak.

Ami a felkészülést illeti, a piros-kékek játszottak az U20-as válogatottal két szoros meccset, amelyet elveszítettek, majd 6-0-ra megverték a Dunaújvárost, kikaptak a Titánoktól, és szintén megmérkőztek a Jegesmedvékkel.

„A felkészülésünk jól sikerült, a betervezett edzőmeccseinket lejátszottuk, levontuk a következtetéseket és a csapatunk készen áll a kezdésre” – nyilatkozta Ladányi Balázs vezetőedző, aki szerint továbbra is a fejlődés az elsődleges cél.

A két klub keretében több olyan játékos is van, aki megfordult a mostani ellenfélnél. Bödök Bence, Seregély Máté és Németh Árpád is szerepelt a MAC utánpótlásában, míg két évvel ezelőtt egy együttműködésnek köszönhetően Bugár Gábor, Kreisz Brúnó, Garát Zsombor, Kedves Richárd és Lőczi Árpád a Vasasban is jégre lépett. Érdekesség, hogy Tornyai Gábor és testvére, Mátyás egymás ellen játszhat.

A találkozó 19.15-kor kezdődik, és az M4 Sport+ élőben közvetíti.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV