Fordított és győzött a DVTK, Ruczuj megnehezítette a MAC dolgát

2016.09.11. 20:29 |
Kétgólos hátrányból fordított a DVTK az UTE ellen hazai pályán, míg a MAC Budapest a Csíkszeredával szenvedett meg a Tüskecsarnokban, végül büntetőkkel győzött.

DVTK Jegesmedvék – UTE 5-3 (1-0, 0-2, 4-1)

Kapus szempontból nem hozott meglepetést a találkozó, a címvédőnél az első meccsen már shutoutot jegyző Adorján Attila kapott újabb lehetőséget, Újpestnél a szlovén Ales Sila. Az első harmad kiegyenlített játékot hozott, ahol Sila kapujára valamivel több lövés érkezett, mint a másik oldalra, ez köszönhető talán annak is, hogy az egyetlen emberelőny a DVTK előtt adódott. Abból ugyan nem szerzett gólt, de a 15. percben egyenlő létszámnál igen. Peter Sakaris szerezte meg első MOL Liga találatát.

A második játékrészben felpörögtek az események, volt némi kakaskodás és két gyors gól is. Miskolczi Sikorcinnal akadt össze, majd miután mindketten visszatértek a büntetőpadról, Hebar egalizált a meccs feléhez érve. A hazai gólszerző volt szabálytalan fél perccel később és a DVTK ugyan kihúzta az emberhátrányt, annak lejárta után néhány másodperccel újabb gólt tudott szerezni az UTE szlovén légiósa.

Frolik révén tovább növelte előnyét a vendég együttes az 52. percben, de ez egy pillanatra sem szegte a Jegesmedvék lendületét, sőt. Egy perc múlva Galanisz talált be Silának, majd a következő cserében Sakaris egyenlített is. Innen már meg sem állt a címvédő, Miskolczi Márk gólja már vezetést ért az 55. percben. Hiába az UTE minden igyekezete, innen már nem tudott fordítani. Sila helyett egy perccel a dudaszó előtt korcsolyázott mezőnyjátékos a pályára, de fél percbe sem tellett, hogy Sakaris az üres kapuba találjon, mesterhármasa pedig így már biztos győzelmet is jelentett a DVTK-nak.

 

MAC Budapest – SC Csíkszereda 2-1 (0-0, 1-1, 0-0, 0-0, 1-0)

A továbbra is sérüléssel küszködő Bálizs Bence továbbra is kényszerpihenőn van, így a szezon második meccsén ismét Arany Gergely kapott lehetőséget a MAC kapujában. A másik oldalon maradt a kapusok közt rangidős Ruczuj Gellért. A papírformának megfelelően a házigazda támadhatott többet az első harmadban, de hiába a mezőnyfölény és a több mint kétszeres kapura lövés, gól nélküli döntetlennel mehettek pihenőre a felek.

A mérkőzés első góljára egészen a 38. percig kellett várni, ekkor a hazai közönség örülhetett, Somogyi Balázs szerezte meg első MAC-os találatát. Nem ünnepelhetett sokáig viszont a budapesti együttes, egy percen belül jött a válasz, a Csíkszereda új légiósa, Colin McIntosh egalizált.

A MAC mezőnyfölénye a harmadik harmadban sem volt kérdéses, de helyzeteinél vagy a befejezés volt pontatlan, vagy épp Ruczuj védett bravúrral. A másik oldalon Aranynak öt védést kellett bemutatnia, a teljes meccs alatt összesen kapott húsz lövést, míg a másik oldalon majd’ háromszor ennyi érkezett a hatvan perc alatt. Az eredmény viszont maradt 1-1, így hosszabbítás következett, ami szintén gól nélküli döntetlennel zárult.  A szezon első szétlövéses meccsén végül Nagy Gergő találata döntött a MAC javára.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV