Fölényesen nyert a Csíkszereda, szűken az FTC

2019.10.25. 23:00 |
Becze Tihamér és Myles Fitzgerald is mesterhármast ért el az Erste Ligában. Egy góllal győzött a Brassó, hosszabbítás után diadalmaskodott az UTE.

Sport Club Csíkszereda–Hokiklub Budapest 10-2 (1-0, 4-1, 5-1)

A listavezető az első harmadban is nagy fölényben játszott a Hokiklub ellen, az 5. percben Becze révén előnybe került. Ebben a periódusban Gadácsi remekelt, és ha már ő is tehetetlen volt akkor a vas mentette, így több gólt nem szerzett a Sportklub.

A második harmad egy Szűcs helyzettel indult, de elmaradt az egyenlítés. Ezt követően kiszakadt a hazai gólzsák. Húsz másodpercen belül Taratuhin és Shalla talált be, aztán Papp is gólt szerzett. Erre azonnal tudott válaszolni Szappanos, de Becze hamar visszaállította a négygólos különbséget. Ugyanakkor Satek tovább tudott volna kozmetikázni a vendégek helyzetén, de szólóját elrontotta.

A záró felvonásban sem álltak a hazaiak, Bíró Tamás és Shalla újabb góljával nőtt az előny. Szűcs szépített, de Becze, Taratuhin, majd fórból Bíró is bevette még a vendégek hálóját.

A Csíkszereda az első a szezonban, amely eljut tíz gólig. Becze 3+3-mal, Shalla 2+4-gyel, Taratuhin 2+3-mal zárt, de Belov is összeszedett három asszisztot.

Nyilatkozat

Jason Morgan, vezetőedző, Csíkszeredai Sportklub: „Nagy támadó potenciált mutattunk a mai meccsen, ugyanakkor fontos volt, hogy végig világos legyen, hogy ebben a ligában nincsenek könnyű meccsek. Az első korongbedobástól fontos volt ez. A második sorunk ma nagyon jól működött, szenzációs volt a kémia a srácok között. A lényeg az, hogy sikerült egy jó meccset játszani a vasárnap esti Gyergyói HK elleni rangadó előtt.”

Gröschl Tamás, vezetőedző, Hokiklub Budapest: „Az első harmadban sikerült azt tennünk, amit elterveztünk. A csapatunk rövid volt, a harmadik számú kapusunkkal kezdtünk, akinek ez volt az első meccse kezdőként. Ezúton gratulálok neki. A második harmadban olyan gólokat kaptunk, amelyeket mi ajándékoztunk az ellenfélnek. A záró játékrészben mikor elment a meccs sok mindent nem tudtunk csinálni. Azt gondolom, ha tudjuk tartani azt a szintet, amit az első harmadban mutattunk, akkor komoly esélyünk van holnap.”

FTC-Telekom–Fehérvár Titánok 5-4 (2-1, 1-1, 2-2)

A ritteni továbbjutás után az FTC-nél nem játszott az ujjsérülést szenvedett Hajós Roland, Rasmus Kulmala, Pavuk Attila és Pozsár Márk. A hazaiaknál Szabó Kornél debütált, míg a Titánoknál Ambrus Gergő mutatkozott be.

A Fradi 42 másodperc után már vezetett is, Switzer passzát Fitzgerald érkezett jól. A vendégek válaszára sem kellet sokat várni, Nagy Ákos egyenlített. Visszaesett az iram, óvatosabbá vált a játék, kevesebb let a helyzet. Nagy Gergő vasat lőtt, majd a 13. percben Fitzgeralt nagy gólja után újra a zöld-fehérek vezettek.

A második harmadban az FTC harmadik fórját használta ki, Karmeniemi növelte az előnyt. A Titánok nem adták fel, és Mangone éles szögből leadott lövése becsorgott. A hazaiaknak akadt több helyzetük, de gól nem született.

Az utolsó harmad elején az FTC fogyatkozott meg, és ezt Zion gyorsan ki is használta, ezzel egyenlítve. Páros büntetés következett, majd újabb Fradi-fór, amiből Fitzgerald saját harmadik gólját érte el egy szép összjáték végén. A Fehérvár azonban jól tartotta magát, és egy védelmi hibát kihasználva Campbell egyenlített. A hajrá izgalmasan alakult, a zöld-fehérek voltak aktívabbak, de fórban a vendégek is lőhettek volna gólt, ám Nagy jól védett. Aztán egyre nyomasztübbá vált a Fradi fölénye, és az 57. percben Pulli lövése utat is talált a kapuba. Az eredmény már nem változott, hat a négy ellen sem tudott egyenlíteni a végén a Fehérvár.

Nyilatkozat

Corona Brasov–Gyergyói HK 2-1 (2-0, 0-1, 0-0)

A Kontinentális Kupa-búcsú után a Brassó hazai pályán tudott javítani. A Corona úgy vezetett két góllal az első harmadot követően, hogy a Gyergyónak több lövése volt, de a hat hazai próbálkozás közül Bíró Ottó előnyből, majd Fowle hátrányból is betalált. A második felvonás elején fórban Valdix fórban szépített, de az egyenlítés már nem jött össze a vendégeknek, akik többet játszottak hátrányban.

A Brassó az ötödik, és tapad az élmezőnyre.

Nyilatkozat

Ondrej Rusnak, másodedző, Brassó: „Jó meccs volt a számunkra. A Kontinentális Kupa után árnyék vetült a csapatra, de a mostani győzelem jót tett a morálnak. Az egész csapat együtt dolgozott, jól bántunk a koronggal. Köszönet mindenkinek ezért a hatpontos sikerért.”

Malcolm Cameron, vezetőedző, Gyergyó: „Az első két harmadban jól játszottunk, de a harmadikban nem, nem dolgoztunk, nem nyomtunk, nem mozogtunk eleget, így veszítettünk. Csak egy hete vagy itt, de nem értem, miért kapott ki a csapat. A legjobbat nyújtom majd, hogy sose legyen még egy ilyen lassú meccsünk. Túl könnyen feladtuk és az utolsó harmadban minket helyeztek nyomás alá, ahelyett hogy mi tettük volna ezt. A Brassó jó munkát végzett, gratulálok nekik.”

Dunaújvárosi Acélbikák–UTE 1-2 (0-1, 0-0, 1-0, 0-1) – hosszabbítás után

A DAB vezetőedzőjének valamelyest át kellett rendeznie védelmét, mert Kovács Bronsonra ezúttal nem számíthatott. A meccs elején a hazaiak irányították a játék, csak a gól hiányzott. Kétszer annyit próbálkoztak az újvárosiak, de Duschek jól teljesített.

A második felvonás elején újabb emberelőnyt hagytak kihasználatlanul az Acélbikák, majd az UTE büntetett: egy kapu elé visszatett korongból Csamangó bevette Hughson kapuját. A bekapott gól után igyekezett még magasabb fokozatban váltani a DAB, ám egy kivédekezett emberhátrány után hiába került szimpla, majd kettős fórba is, egyszerűen képtelen volt gólt szerezni a csúcsformában védő Dsucheknek.

A harmadik felvonás elején megkapta második emberelőnyét is az Újpest, s bár ebből Dansereau szólózhatott, Benk kiállítást érően akasztotta, így odalett a fór. A 48. percben kettős fórt kaptak a vendégek is, de nem tudtak élni az eséllyel. A folytatásban kiegyenlített játék zajlott, volt helyzet mindkét oldalon, de az eredmény csak nem akart változni. Az utolsó másfél percben kapusát lehozva próbált egyenlíteni a Dunaújváros, és ez végül meg is hozta az eredményét, mert a 61. kapura lövésnél Lendák korongja túlcsúszott Duscheken, mindössze három másodperccel a rendes játékidő vége előtt.

A ráadásban a DAB volt az aktívabb, de az Újpest veszélyes kontrákat vezetett, és a másodikból Varga meg is szerezte a győztes találatot.

Nyilatkozat

Miroslav Ihnacak, vezetőedző, Dunaújváros: „Jó meccset játszottunk ma, megérdemeltük volna a győzelmet, mert nagyon sok lehetőségünk volt, azt kell, hogy mondjam, egykapuztunk, de nagyon balszerencsések voltunk, egészen az utolsó másodpercekig nem tudtunk gólt szerezni. Nagyon keményen dolgoztak a srácok, ezt meg kell köszönnöm nekik. Egy pontot szereztünk, de nyernünk kellett volna.”

Baróti Zsolt, vezetőedző, UTE: „Ez volt az a mérkőzés, amiben minden benne volt. Parázs hangulat, a véghajrában kapott gól, s szerencsére a végén győzelem. Nagyon keményen dolgozott a csapat, eszméletlen volt a kapusteljesítmény, s a hosszabbításban fel tudtunk állni a rendes játékidő utolsó másodperceiben minket ért sokkból.”

 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV