Magyar fölény jellemezte az első harmadot, amelyben szinte alig játszottak a csapatok öt az öt ellen, annyi volt a kiállítás. A mérkőzés első találata is emberelőnyben született: a 6. percben Gottlibet Zóra a kapu mögül passzolta vissza a korongot Mayer Fruzsinának, aki messziről a kapuba bombázott.
A magyar válogatottnak több lehetősége is nyílt az újabb gólszerzésre, a lengyel védőket Huszák Alexandra cseleivel többször is megbolondította, de a befejezés neki és a társaknak sem sikerült.
A lengyelek előtt nem adódott túl sok helyzet, a 13. percben mégis kihasználtak egy emberelőnyt: a kapu előtt Sylwia Laskawska becsapta a védőjés közelről a hálóba lőtt.
Marton Tibor együttese előnnyel mehetett volna a szünetre, ha a korong egy távoli lövés után nem a felső kapuvason csattan, így 1-1 állt az első harmad után az eredményjelzőn.
Második harmad
A második harmadban is ritkán volt olyan pillanat, amikor mindkét csapat egyenlő létszámban játszott. Huszák gólja azonban öt az öt ellen született mindjárt a játékrész elején, a Kiss-Simon Franciskától kapott keresztpaszt a a kapuval csaknem egy vonalban állva lőtte a hálóba.
A már az első harmadban is remeklő játékos a meccs feléhez közeledve ráadásul duplázott, nem is akárhogyan: a félpályáról indulva az egész lengyel védelmet kicselezve, káprázatos gólt szerzett.
A játék képe továbbra sem változott, a magyar fölény ráadásul további gólokkal párosult: a 37. percben Dabasi Réka, a 38. percben Nooren Averi kényszerítette középkezdésre a lengyeleket. Így az utolsó játékrész előtt már 5-1-re vezetett a magyar válogatott.
Harmadik harmad
Az utolsó harmadra a kezdőkapus Németh Anikót Horváth Vanessa váltotta. A magyar válogatott az 50. percben tovább növelte az előnyét akcióból Somogyi Vivien találatával, majd nem sokkal később emberelőnyben Gottlibet használta ki a kínálkozó helyzetet.
A 7-1 még mindig nem a végeredményt jelentette, hiszen Gasparics Fanni passzából Huszák megszerezte a harmadik gólját is, ezúttal emberhátrányban.
A vége 8-1 lett, jogosan szólt a lelátóról a "szép volt, csajok".
(Fotó: MJSZ/Mudra László)
Magyarország- Lengyelország 8-1
A női válogatott kerete a lengyelek ellen:
Vezetéknév | Keresztnév | mezszám | Poszt | Klub | |
1. | Horváth | Vanessa | 20 | K | KMH Budapest |
2. | Németh | Anikó | 1 | K | KMH Budapest |
3. | Grkovic | Jelena | 16 | V | KMH Budapest |
4. | Kiss-Simon | Franciska | 14 | V | SKIF (RUS) |
5. | Mayer | Fruzsina | 17 | V | Vasas SC |
6. | Németh | Bernadett | 2 | V | KMH Budapest |
7. | Pártos | Réka | 22 | V | Karlskrona (SWE) |
8. | Rónai | Alexandra | 6 | V | KMH Budapest |
9. | Szamosfalvi | Petra | 9 | V | KMH Budapest |
10. | Tóth | Enikő | 3 | V | KMH Budapest |
11. | Dabasi | Réka | 15 | CS | KMH Budapest |
12. | Gasparics | Fanni | 11 | CS | Agide Ufa (RUS) |
13. | Gottlibet | Zóra | 8 | CS | Gepárd JE |
14. | Horváth | Tifani | 10 | CS | KMH Budapest |
15. | Huszák | Alexandra | 18 | CS | KMH Budapest |
16. | Kiss | Andrea | 12 | CS | Gepárd JE |
17. | Nooren | Averi | 5 | CS | KMH Budapest |
18. | Pavuk | Petra | 21 | CS | FTC |
19. | Pintér | Hanna | 13 | CS | Gepárd JE |
20. | Somogyi | Vivien | 4 | CS | KMH Budapest |
21. | Szick | Dorka | 23 | CS | KMH Budapest |
22. | Ungár | Rebeka | 7 | CS | KMH Budapest |