A nyolc újonccal felálló férfi felnőttválogatottunk ellen egyenlíteni is csak fórból tudott a sokkal rutinosabb kerettel kiálló Olaszország – de végül a szétlövésben miénk lett a győzelem!
Eltérő összetételű keretek sorakoztak fel a két oldalon. A részben már a 2026-os, hazai rendezésű olimpiára gyúró Olaszországnál szabadon válogathatott a finn Jukka Jalonen vezette szakmai stáb, nálunk viszont a fiatalság kapott szerepet, amit ékesen bizonyít, hogy a betegségek miatt is folyamatosan alakuló csapatban nyolcan is most debütáltak: Ambrus Csongor, Dobos Mihály Bendegúz, Farkas László, Horváth Donát, Mattyasovszky Gergely, Molnár Bálint, Szalma Zsolt és Tornyai Gábor.
Ambrus Csongor pedig kisvártatva ünnepelhetett mást is, mert 4:24 után ellőtte a korongot a bulikör külső-alsó ívétől, hátha bejön, és bizony bejött, mert a korong a kapuban kötött ki – hogy miként, azt csakis a hazai portás, Jacob Wesley Smith tudhatja, de nyilván mi nem bántuk (0–1).
Miként azt sem, hogy Bálizs Bence gyorsan felvette a fordulatszámot: szükség volt rá, mert azért az optimálishoz sokkal közelebbi névsorral felálló Olaszország irányított, jóval több időt töltött nálunk – viszont az időszakos megugrásainkban akadt veszély, többször is lövéssel fejeztük be a támadást, és persze munkában sem volt hiány.
A fordulás után is kitettek magukért a fiúk, miközben a hazaiak vágták maguk alatt a fát, rossz cseréért és akasztásért is kaptak két-két percet, a létszámfölényben pedig sok ígéretes helyzetet teremtettünk – viszont Smith ekkor jól takart és a szerencse sem kerülte el.
Aztán még a második szünet előtt nekünk is ki kellett védekeznünk egy hátrányt, de ugyanúgy sikerült, ahogy a meccset is hozni idáig: az avatatlan néző aligha mondta volna meg, melyik csapat állt fel nyolc újonccal.
Főleg, hogy háromnegyedórányi játék múltán ismét fórba kerültünk – amiben eltaláltuk a felső vasat… Ez pedig akkor fájt igazán, amikor az utolsó tíz percre fordulva Olaszország is emberelőnybe került, és habár a hátulról tüzelő olasz a kapus előtt takaró csapattársát trafálta el, róla Tommy Purdeller elé esett a korong, aki így pláne szabadon emelhetett a vas alá a vetődő Bálizs felett (1–1).
A maradék időben hiába próbálkoztak többet a hazaiak, és zárták 27-23-as kapuralövési fölényben a rendes játékidőt, jöhetett a hosszabbítás!
Abban természetesen a korongtartás játszotta a főszerepet, de egyszer azért megléphetett Mihalik András és Szathmáry Simon – de ekkor már érződött, hogy szétlövésbe torkollik az este.
A rávezetéseknél négy kör nyolc lövéséből a második olasz maradt csak ki, tehát 4–3-as részlőnyben fordultunk az utolsó körre – és mivel Philip Rigoni hibázott, nagyon értékes és szívmelengető győzelmet aratott a csapatunk!
FÉRFI FELNŐTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, BRUNICO (OLASZORSZÁG)
Olaszország–Magyarország 1–2 (0–1, 0–1, 1–0, 0–0, 0–1) – szétlövéssel
Gólok. 4:24: Ambrus Cs. (Fejes, 0–1). 52:13: Purdeller (M. Zanetti, Salinitri – emberelőny, 1–1). Győztes lövés: Mihalik A. (1–2)
A magyar válogatott összeállítása:
Szalma, Dobos, Horváth B.
Mihalik A., Lövei, Kovács Alex
Ambrus Cs., Páterka, Szita
Molnár B., Farkas L., Mattyasovszky
Szabó B., Szatmáry
Csollák, Horváth Donát
Horváth M., Fejes
Seregély, Tornyai
Bálizs (Farkas R.)
A KERET
Kapusok (2): Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Farkas Roland (BJAHC)
Hátvédek (8): Csollák Márkó (Hydro Fehérvár AV19), Fejes Nándor (Gyergyói HK), Horváth Donát (FEHA19), Horváth Milán (JoKP, finn), Seregély Máté (FTC-Telekom), Szabó Bence (BJAHC), Szathmáry Simon (DVTK Jegesmedvék), Tornyai Gábor (UTE)
Csatárok (12): Ambrus Csongor (Hydro Fehérvár AV19), Dobos Mihály Bendegúz (FEHA19), Farkas László (FEHA19), Horváth Bence (Jukurit, finn), Kovács Alex (UTE), Lövei Dávid (DVTK Jegesmedvék), Mattyasovszky Gergely (FTC-Telekom), Mihalik András (DEAC), Molnár Bálint (BJAHC), Páterka Bence (UTE), Szalma Zsolt (UTE), Szita Donát (FEHA19)
A STÁB
Majoross Gergely szövetségi kapitány, Szilassy Zoltán másodedző, Tokaji Viktor másodedző, Bartalis Balázs skill/videóedző, Lőczi Árpád másodedző, Puskás Sándor erőnléti edző, Hubay Zsombor fizioterapeuta, Mallinger Sándor fizioterapueta, Dr. Király András csapatorvos, Nagy József felszerelés-menedzser, Závodszky Szabolcs technikai koordinátor, Németh Gergely sportpszichológus, Szilágyi Levente csapatvezető, Végh Benedek szakági vezető
A TOVÁBBI PROGRAM
December 13., péntek, 19.30: Olaszország-Magyarország