Férfi felnőtt: "90%-nál tartunk"

2016.04.30. 21:45 |

A Hokimaraton utolsó hazai érdekeltségű mérkőzése, az Oroszország "B" válogatottja elleni szétlövéses vereség után a szokásos hidegvérrel és realitással nyilatkoztak a világbajnokságra készülő magyar férfi felnőttválogatott tagjai.

kep

Oleg Bratash: "Azt kaptuk, amire számítottunk, tudtuk, hogy harcos, gyors és motivált csapattal lesz dolgunk. Szóval nem számítottunk sétagaloppra. A magyar csapat legfőbb célja, hogy bent maradjon az A-csoportban és úgy gondolom, jó esélye van arra, hogy ez végre is hajtsa. Kívánom, hogy ez sikerüljön nekik. A mi feladatunk az, hogy a jövőben ezek a játékosaink bekerüljenek az A-válogatott keretébe."

Rich Chernomaz: "A Kazahsztán elleni meccset követően ma öt ember kivételével ugyanazokkal a sorokkal játszottunk, mint tegnap este, nem számítva a két kapust. Az első perctől látni lehetett, hogy „üzemanyag tartályaink” ugyanúgy működtek, mint előző este, nagyon kemény küzdelem volt. Minden elismerésem ennek a csapatnak. A játékosaik nagy része a világ második legjobb ligájában játszik, a KHL-ben. Látható, hogy mennyire képzettek technikailag és mennyire erősek. A kapusteljesítményünk nagyon jó volt ma este, a srácok keményen küzdöttek és azután is képesek voltak az ellenfél helyzeteinek számát a minimumon tartani, hogy elfogyott a kétgólos előny. Véleményem szerint ez az a dolog, amivel esélyünk lehet a világbajnokságon. A ma este kiváló teszt volt számunkra."

Bartalis István: „Rendben van a térdem, fizikailag is rendben vagyok és fejben is friss maradtam, mint az egész csapat. Lassan kezdtünk, de aztán beindultunk, sokkal jobban tartottuk magunkat a taktikához, ahhoz, amit kért az edző, nem hibáztunk annyit.

(Az új sortársakról.) Biggy maradt, Sofival pedig játszottam már korábban, nem volt nagy dolog, jól megtaláljuk egymást a pályán. Jól támadtunk le, kitöltjük a helyeket a pályán, jól is zártunk vissza, jó volt velük játszani.

(A gólpasszról.) Visszafordultam, bemutattam a hátvédnek, Sofi beindult, és amikor passzoltam, megynyílt előtte a terület, és belőtte.”

garat

Garát Zsombor: „Elég döcögősen indult, de aztán sikerült belerázódnom nekem és a csapatnak is. Fel tudtuk venni a tempót, ez abban mutatkozott meg a leginkább, hogy a hosszabbításban, amikor 4 a 4 ellen vagyunk a jégen, és nagyobb a terület, azt is lehoztuk ikszre. Ugyanúgy voltak támadásaink is, úgyhogy nagyon jól szerepeltünk végig. Büszkék lehetünk erre a meccsre.

(A forgatott bekkpárokról.) Stinyával csak néhány cserét voltunk együtt, aztán Orbival folytattam és Kevinnel zártam. Bencével élveztük az együttes játékot, hiszen legutóbb három éve serdülőben játszottunk így.

(A keretben maradási esélyekről.) Ötletem sincs, nem tudom, hogy alakul, bár reménykedem a legjobban. De akár maradok, akár nem, a tükörbe fogok tudni nézni. Azt érzem, mindent megtettem, nem lehet okom a panaszra. De ha nem mehetek a vb-re, azt is meg tudom érteni, hiszen idén nem azon a szinten játszottam, mint amilyen az EBEL, a DEL vagy az északi bajnokságok, tehát már annak is örülhetek, hogy eddig bentmaradtam. Boldog vagyok minden másodperctől.”

sofi

Sofron István: „Ezek az oroszok nagyon technikásak, nagyon jól passzoltak és fordultak le. Erre fel voltunk készülve, tudtuk, mit kell játszanunk, próbáltuk a kemény, ütközős, letámadós hokit játszani, amivel meg lehet keseríteni az ilyen csapatok életét. Ez be is jött tegnap és ma is, hiszen oda-vissza meccset játszottunk KHL-es sztárok ellen mindkétszer, olyanokkal, akikben olykor többszáz NHL-meccs is van, és millió dollárokat keresnek. Harmadokon keresztül jól hokiztunk, ami mindenképpen jó dolog. Jó úton haladunk.

(Miképpen lehet elkerülni a fáradtság okozta hibákat, az ezekből kapott gólokat?) Nincs rutinunk ilyen válogatottak ellen, ritkán adatik meg, hogy ilyenekkel játsszunk. Az oroszokkal találkoztunk Innsbruckban az olimpián és 2009-ben az A-csoportos vb előtt, én pedig most játszottam ellenük először. Minden játékosnak meg kell tapasztalnia az ilyesmit, de az nagyon jó, hogy ilyen szintű válogatottak ellen játszhatunk immár és helyt is állunk. Ebből csak építkezni lehet.

(Hol tartunk a felkészülésben?) Nehéz, hiszen nagyon sok edzésünk volt, meccsek… Most lesz pár napunk, amikor pihenni is tudunk. Most talán az utolsó percekben éreztem a fáradtságot, de az természetes, hiszen hosszabbítás volt, és végig nagy tempó. A formaidőzítéssel nem lesz gond.”

Tokaji Viktor: „Nyilván már történelmet írtak a srácok a 2–2-vel, mire én bejöttek a rávezetésemre, amiről meg tudjuk, hogy ilyen… Örültem, hogy egyáltalán játéklehetőséget kaptam, egy cserét az elején: minden nagyképűség nélkül mondom, hogy megalapoztam a meccs hangulatát. :) Jó volt újra részese lenni a történetnek: teljesen más a lelátóról, a kispadról vagy pedig beöltözve látni, ahol sokkal jobban érzel mindent. Köszönöm a lehetőséget a stábnak még egyszer!

(Kellett-e a léleknek, hogy meccsen búcsúzz el?) Nem tudom… Amikor a döntést meghoztam, ezen nem is gondolkodtam. Nagyon jólesett, hogy most megadták a lehetőséget, hogy utoljára, hazai közönség előtt jégre léphessek teljes felszerelésben, bemelegíthessek a srácokkal. Ennek nagyon örülök, és habár az elérzékenyülésen már túlvagyok és most nem fogok, de azért csak keresem a szavakat…

(Milyennek látszik a csapat kívülről-belülről?) 90% és felett tartunk. Az apró dolgokat rendbe kell rakni, de ez csak szisztematikus videózással és egyéni játékoselemzéssel megy. Amikor fáradunk, akkor jönnek a rossz szokások, a beidegződések, ezeket kell kiküszöbölnünk, és akkor jók leszünk.”

wehrs

Kevin Wehrs: „Nagyon izgalmas, hogy betaláltam! Nem is emlékszem a legutóbbi találtomra… Nagyon jó érzés volt, kirázott a hideg!

(A forgatott bekkpárokról.) Igen, cserélgettünk, de Oroszországnak nagyon jó csapata van, és nagyon jól kezdett. Egészen a végéig szoros volt…”

Fotó: Mudra László

 

A KERET

Kapusok (4): BÁLIZS Bence (MAC Budapest), HETÉNYI Zoltán, RAJNA Miklós (Fehérvár AV19), VAY Ádám (Debreceni HK)

Bekkek (10): DUDÁS Jesse, SAGERT Kalvin, (DVTK), GARÁT Zsombor, MESTYÁN István, STIPSICZ Bence (MAC), KISS Dániel (UTE), ORBÁN Attila, SZIRÁNYI Bence, WEHRS Kevin (Fehérvár), VAS Márton (Fassa, olasz)

Csatárok (16): BANHAM Frank, BARTALIS István, BENK András, KOVÁCS Csaba, KÓGER Dániel, NAGY Gergő, SARAUER Andrew (Fehérvár), ERDÉLY Csanád (Sioux Falls, amerikai), GALLÓ Vilmos (Linköping, svéd), KÖNCZEI Áron (Debrecen), MAGOSI Bálint (Briancon, francia), NAGY Krisztián, TERBÓCS István (MAC), SEBŐK Balázs (KalPa, finn), SOFRON István (Klagenfurt osztrák), VAS János (Slavia Praha, cseh)

 

A STÁB

Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edző: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás, Tokaji Viktor
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő
Fizioterapeuta: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelés-menedzser: Nagy József, Tornyi Gábor

  

JEGYEK

A Hokimaraton mérkőzései közül a kazah–orosz rangadóra 2490 forintos egységáron még lehet jegyeket vásárolni a Ticketpro és az IBUSZ irodáiban, valamint az interneten.

JEGY

 

A TAVASZI PROGRAM

Hokimaraton

Április 15. péntek, 18.00 (Tüskecsarnok): MAGYARORSZÁG–Ausztria 4-0
Április 16. szombat, 18.00 (Bécs): Ausztria–MAGYARORSZÁG 1-3
Április 20. szerda, 19.00 (Tüskecsarnok): MAGYARORSZÁG–Szlovénia 0-3
Április 29. péntek, 19.00 (Tüskecsarnok): MAGYARORSZÁG–Kazahsztán 2-3
Április 30. szombat, 19.00 (Tüskecsarnok): MAGYARORSZÁG–Oroszország „B”
Május 1. vasárnap, 19:00 (Tüskecsarnok): KazahsztánOroszország „B”

 

Világbajnokság, Oroszország, B-csoport (Szentpétervár)

Május 7. szombat, 12.15 (11.15): MAGYARORSZÁG–Szlovákia
Május 8. vasárnap, 12.15 (11.15): MAGYARORSZÁG–Kanada
Május 10. kedd, 20.15 (19.15): MAGYARORSZÁG–Franciaország
Május 11. szerda, 20.15 (19.15): MAGYARORSZÁG–Finnország
Május 13., péntek, 16.15 (15.15): MAGYARORSZÁG–Egyesült Államok
Május 14. szombat, 16.15 (15.15): MAGYARORSZÁG–Fehéroroszország
Május 16. hétfő, 20.15 (19.15): MAGYARORSZÁG–Németország

(Zárójelben a magyar időpontok.)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV