Férfi felnőtt: szoros vereség Kazahsztántól

2016.04.29. 19:41 |

Az első harmadtól az 51. percig vezetett férfi felnőttválogatottunk a régóta az A-csoport és a divízió 1/A között liftező Kazahsztán ellen. Aztán fordítottak a vendégek - két és fél perccel a lefújás előtt született meg a győztes gól.

kep

Az első perctől kiegyenlített játék folyt a két friss A-csoportos között, és bár Kazahsztánnak sikerült már az ötödik percben vezetést szerezni az első emberelőnyéből, korántsem játszottunk alárendelt szerepet. Sőt!

Egy percen belül jött a válasz, ami meg is adta az alaphangulatot a teltházas csarnokban. Galló Vilmos talált be egyenlő létszámnál, 1-1-ről folytathattuk és már nyoma sem volt a tavalyi kazah 5-0-nak.

Mezőnyfölényünkön segített némileg, hogy a harmad második felében csak ellenfelünk szedett össze büntetést, szám szerint hármat, amiből kettő történetesen egymásra is csúszott. Speciális egységünk rögtön letáborozott a támadó harmadban, majd épp lejárt az első kiállítás, amikor Kóger Sofihoz passzolt, ő Banham elé tálalt tökéletesen, a rutinos játékos pedig természetesen nem hibázott, kapásból bombázta ki a felső sarkat a 18. percben.

Némileg megzavarodhatott ellenfelünk attól, hogy vezetést szereztünk, mert a következő percben újabb tűzijátékot láthatott a közönség a kazah kapu előtt, Kolesznyiknek bőven akadt dolga, mivel a védelem néhány másodpercig csak kereste a pattogó korongot. A hálóőr viszont egy pillanatra sem veszítette szem elől a játékszert, így azt nem tudtuk begyötörni a kapuba.

Az első szünet után is mi jöttünk ki frissebben, a harmad első tíz percében tulajdonképpen úgy játszottuk át a semleges harmadot, ahogy akartuk, a támadó zónában viszont már hatékony volt ellenfelünk, vagy épp a magyar befejezések nem voltak elég élesek.

A mérkőzés felénél Bálizs váltotta Rajnát a kapuban.

Nem volt ismeretlen neki az ellenfél, tavaly végig ő védett a Kazahsztán elleni meccsen Krakkóban. Ahogy Mikinek a meccs első felében, a folytatásban neki is akadt dolga. Egy kazah támadás közepén a 35. percben viszont a kazah center a mi támadóinkat indította, akik kettő az egy ellen lódulhattak meg, de végül ez sem eredményezett gólt. Változatlan állással fordultunk tehát a záró harmadra.

A 43. percben Nagy Gergő volt szabálytalan, Szavcsenko pedig úgy döntött, megtorolja az esetet, így mindketten mehettek a büntetőpadra, vagyis négy a négy ellen folytatódott a játék. A két játékost egyébként épp a kemény játékáról ismert Dudás választotta szét.

Az utolsó tíz percben fáradni látszott a csapatunk, Dawes egy védelmi hibát kihasználva az 51. percben egyenlített, majd a folytatásban egyre nagyobb nyomást helyezett Bálizs kapujára. Két és fél perccel a vége előtt jött a fordulat, amikor Bochenski hámozta át magát egyedül a két védőnk között, majd a hálóba lőtt.

Kétségtelenül kár ezért az utolsó tíz percért, ugyanakkor nagy fegyvertény, hogy a tavalyi, mondhatni sima 5-0 után, ilyen mérkőzést játszott férfiválogatottunk Kazahsztán ellen, ráadásul mindezt úgy, hogy olyan játékosaink pihentek a csatársorból, mint Vas János és Magosi Bálint.

Fotó: Mudra László

 

A KERET

Kapusok (4): BÁLIZS Bence (MAC Budapest), HETÉNYI Zoltán, RAJNA Miklós (Fehérvár AV19), VAY Ádám (Debreceni HK)

Bekkek (10): DUDÁS Jesse, SAGERT Kalvin, (DVTK), GARÁT Zsombor, MESTYÁN István, STIPSICZ Bence (MAC), KISS Dániel (UTE), ORBÁN Attila, SZIRÁNYI Bence, WEHRS Kevin (Fehérvár), VAS Márton (Fassa, olasz)

Csatárok (16): BANHAM Frank, BARTALIS István, BENK András, KOVÁCS Csaba, KÓGER Dániel, NAGY Gergő, SARAUER Andrew (Fehérvár), ERDÉLY Csanád (Sioux Falls, amerikai), GALLÓ Vilmos (Linköping, svéd), KÖNCZEI Áron (Debrecen), MAGOSI Bálint (Briancon, francia), NAGY Krisztián, TERBÓCS István (MAC), SEBŐK Balázs (KalPa, finn), SOFRON István (Klagenfurt osztrák), VAS János (Slavia Praha, cseh)

 

A STÁB

Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edző: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás, Tokaji Viktor
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő
Fizioterapeuta: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelés-menedzser: Nagy József, Tornyi Gábor

  

JEGYEK

A Hokimaraton mérkőzései közül a kazah–orosz rangadóra 2490 forintos egységáron még lehet jegyeket vásárolni a Ticketpro és az IBUSZ irodáiban, valamint az interneten.

JEGY

 

A TAVASZI PROGRAM

Hokimaraton

Április 15. péntek, 18.00 (Tüskecsarnok): MAGYARORSZÁG–Ausztria 4-0
Április 16. szombat, 18.00 (Bécs): Ausztria–MAGYARORSZÁG 1-3
Április 20. szerda, 19.00 (Tüskecsarnok): MAGYARORSZÁG–Szlovénia 0-3
Április 29. péntek, 19.00 (Tüskecsarnok): MAGYARORSZÁG–Kazahsztán 2-3
Április 30. szombat, 19.00 (Tüskecsarnok): MAGYARORSZÁG–Oroszország „B”
Május 1. vasárnap, 19:00 (Tüskecsarnok): KazahsztánOroszország „B”

 

Világbajnokság, Oroszország, B-csoport (Szentpétervár)

Május 7. szombat, 12.15 (11.15): MAGYARORSZÁG–Szlovákia
Május 8. vasárnap, 12.15 (11.15): MAGYARORSZÁG–Kanada
Május 10. kedd, 20.15 (19.15): MAGYARORSZÁG–Franciaország
Május 11. szerda, 20.15 (19.15): MAGYARORSZÁG–Finnország
Május 13., péntek, 16.15 (15.15): MAGYARORSZÁG–Egyesült Államok
Május 14. szombat, 16.15 (15.15): MAGYARORSZÁG–Fehéroroszország
Május 16. hétfő, 20.15 (19.15): MAGYARORSZÁG–Németország

(Zárójelben a magyar időpontok.)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV