Férfi felnőtt: elkezdődött a felkészülés

2016.02.08. 19:05 |

Megkezdte felkészülését a csütörtöktől vasárnapig a Papp László Budapest Sportarénában rendezendő Olimpiai Selejtező Tornára a magyar férfi felnőttválogatott.

kor

A nagy csapatunk először találkozott azóta, hogy tavaly novemberben Stavangerben járt, ahol csupa-csupa "A-csoportos" ellenféllel, a házigazda Norvégiával, Dániával és Franciaországgal játszott. Még nagyobb az időtáv, ha a legutóbbi hazai mérkőzésre gondolunk, hiszen az 2015. április 12-én volt Szlovénia ellen a Tüskecsarnokban, és még távolibb, ha a legutóbbi tétmérkőzésre gondolunk, mert arra még 2013. április 20-án Japán ellen került sor a BS-ben, ahol most is játszunk majd.

Előtte azonban a másik itthoni bázison, a Tüskében edz a csapat, itt is találkozott hétfő délután. Hazalátogatott a francia első osztályú Briancon szárkapocscsont-törése miatt harcképtelen légiósa, Magosi Bálint, akihez hiányzóként csatlakozott a Fehérvár AV19 két sérült bekkje, Orbán Attila és Varga Arnold, akik szintén nem jégkorongozhatnak a héten, így a hátvédlétszám máris csak 9 fős.

A többiek azonban egészségesek, a 15.30-as eligazítás után 17.00-kor már a jégen volt a csapat - kivéve a cseh másodosztályú Slavia Prahától kedden megérkező Vas János -, és házon belüli edzőmeccset vívott a szakvezetőség figyelő tekintete, valamint a válogatottnál végleg edzőnek álló Tokaji Viktor, illetve a Magyar Jégkorong Szövetség edzői programja keretében jelen lévő Mayer Peter meccselése mellett.

Kedden délelőtt és délután is edz a válogatott, szerdán pedig délelőtt, csütörtök reggel pedig már a helyszínen, a BS jegén gyakorol a csapat.

 

OLIMPIAI SELEJTEZŐ TORNA
Időpont: 2016. február 11–14.
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna

 

2016. február 11., csütörtök
16.00:  Lengyelország–Észtország
19.30:  Litvánia–MAGYARORSZÁG

2016. február 12., péntek
14.30:  Lengyelország–Litvánia
18.00:  MAGYARORSZÁG–Észtország

2016. február 13., szombat
Szünnap

2016. február 14., vasárnap
14.30:  Észtország–Litvánia
18.00:  MAGYARORSZÁG–Lengyelország

 

A KERET

Kapusok (3): Bálizs Bence (MAC Budapest), Hetényi Zoltán, Rajna Miklós (Fehérvár AV19)
Bekkek (9): Gőz Balázs (DVTK-Jegesmedvék), Kiss Dániel (Újpest), Mestyán István, Pozsgai Tamás, Stipsicz Bence (MAC), Szabó Dániel, Szaller Márk, Szirányi Bence (Fehérvár), Vas Márton (Fassa, olasz)
Csatárok (18): Frank Banham, Bartalis István, Benk András, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Nagy Gergő, Andrew Sarauer, Sárpátki Tamás, Sikorcin Ladislav, Vincze Péter (Fehérvár), Galló Vilmos (Linköping, svéd), Hári János (Leksand, svéd), Könczei Áron (Debreceni HK), Nagy Krisztián (MAC), Somogyi Balázs (DVTK), Sebők Balázs (KalPa, finn), Sofron István (Klagenfurt, osztrák), Vas János (Slavija Praha, cseh)

 

A STÁB

Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edző: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás, Tokaji Viktor
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő
Gyúró: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelés-menedzser: Nagy József

Fotó: Mudra László

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV