Férfi felnőtt: az edzők, 1. rész

2016.04.09. 22:02 |

A világbajnokságra készülő férfi felnőttválogatott edzőtáborában beszélgettünk már a felszerelés-menedzserekkel, a fizioterapeutákkal és a csapatvezetőkkel, így most az edzőkön a sor. A szakvezetőséget két részletben mutatjuk be, először következzék az erőnléti és a kapusedző!

pus 1

A STÁB

Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edző: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás, Tokaji Viktor
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő
Fizioterapeuta: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelés-menedzser: Nagy József, Tornyi Gábor

Mint egy százas, sőt, inkább ezres puzzle, olyan aprólékos munka összerakni a csapatot – ez sikerült tavaly szinte tökéletesen, hiszen a férfi felnőttválogatott elérte a célját, magabiztosan szerezte meg a második helyet Krakkóban, így feljutott az „A-csoportba”.

Mindebben nyilvánvalóan hatalmas szerepe van a szakvezetőségnek, amely természetesen a szövetségi kapitánnyal kezdődik, és a segédedzőkön át a kapus- és erőnléti edzőig tart.

A kanadai Gary Clark, illetve Puskás Sándor munkája elengedhetetlen ahhoz, hogy a kapusok és az egész játékoskeret jó állapotban állhason Rich Chernomaz rendelkezésére.

 

Gary Clark

clark

Az 56 éves Clark játékoskorában természetesen kapus volt, de már 27 évesen edzősködni kezdett Svájcban, majd Német- és Olaszországban, utána ismét Németországban dolgozott, Krefeldben volt például Szuper Levente főnöke is. Ezután a KMH munkatársa lett, és 2012–13-as idényben már a magyar válogatottaknál is tevékenykedett. Tavaly átigazolt a MAC Budapesthez, ahol a felnőttcsapat kapus és az U20-as másodedzője, miközben a válogatottnál továbbra is a kapusok felügyelője.

„Ezen a héten tartottuk az edzőmérkőzés-sorozatunkat, minden kapusnak megvolt a maga csapata – mondta Gary, aki jóságos nagypapájának tűnik az egész válogatottnak, és fiatalabb edzőtársaival szemben alaposan megfontolta a döntéseit a hétfői drafton, amit bölcs humorral indokolt utóbb: – Volt néhány nehéz döntés, és Róma sem egy nap alatt épült, Michelangelo sem kapkodta el a festést a Sixtus-kápolnában…”

Hatalmas tapasztalatát és tudását használja a szakvezetőség, miközben a feladatok nyilván megoszlanak, mindenkinek megvan a maga szakterülete.

„A kapusokkal inkább én, a védőkkel Toki és Sille Tomi foglalkozott, Mogyi a csatárokkal és Diegóval együtt a videózásban és meccsfelkészítésben segít, ami egyre hangsúlyosabb lesz, ahogy közelítünk a vb-hez. Mostanáig elég jól haladt a felkészülés, versenyképes meccseket láttunk. Vannak, akiknek reális esélyük van eljutni Oroszországba, és vannak, akiknek inkább csak ízelítőt akartunk adni abból, hogy milyen az élet a felnőttválogatottnál. És aztán van a középső sáv, amelyből bármerre el lehet kerülni, őket kellett értékelnünk minden nap. Ez volt a hét lényege, hogy értékeljünk és eljussunk a keretszűkítésig – mondta Clark, akitől megkérdeztük azt is, mennyire bírja a tempót a folyamatos ugratások tekintetében, amiben igazi nagymenő a szakvezetőségünk nagyja. – Szeretjük jól érezni magunkat, sokszor ugratjuk egymást. Sokáig vagyunk együtt, kell néha kis lazítás…”

 

Puskás Sándor

pus 2

Ha a fizioterapeutáinknál megemlítettük, hogy nemcsak a testtel, a lélekkel is foglalkoznak olykor, akkor az igaz az erőnlétért felelős szakemberre, Puskás Sándorra is. A hétköznapokon ő is a MAC Budapest alkalmazottja, így a Metodikai Központ ura is. Emellett pedig a világ egyik legkönnyedebb és -kedvesebb embere, akinek a szaktudása elképesztő méretű – egyáltalán nem véletlen, hogy a legifjabb hazai akadémistáktól a válogatottunk csapatkapitányáig, a 36 évesen is légiós Vas Mártonig az ő programjai alapján készülnek, és sérülés után gyógyulnak a játékosaink. (Itt utalnánk vissza Sashalmi Tamás fizioterapeutánk mondatára, miszerint az ő sérüléstörténelmi ismeretük hasznosul Sanyinál, amennyiben specifikusan tudnak erősíteni tesztrészeket, izmokat.)

„Sokan azt gondolják, Amerikában hiper-szuper csodadolgokat kell elképzelni egy-egy ilyen helyen, de nem így van – mondta Puskás Sanyi a Metodikai Központról, ahol a héten is végezték a fizikai teszteket és a száraz edzéseket a csapattagok. – A felszereléseket tekintve nem túlzás azt állítani, hogy semmi olyan dologgal nem rendelkeznek, ami nekünk ne volna meg, vagy ne tudnánk beszerezni. Persze, ott minden kicsit nagyobb, de olyan egetverően jelentős eltérések nincsenek. Az más kérdés, hogy a mennyiséget tekintve óriási a különbség, hiszen ott minden egyes klubnak, ahol csak jártam, volt egy ilyen erőnléti központja, nekünk meg ugye van ez az egy az országban.”

De azt az egyet kihasználja minden válogatottunk, nyilván a férfi felnőtt is.

A férfi és a női válogatottak általában szeptembertől áprilisig jönnek, és egymást váltják, attól függően, mikor melyiknek van épp eseménye. A legtöbb korosztály havonta egyszer eltölt itt két napot, a felnőtt válogatott tagjai kicsit ritkábban, ők körülbelül kéthavonta – folytatta Sanyi. – Érdeklődőek, nyitottak a játékosok, amikor idekerülnek. Különösen a fiatalabbakon lehet megfigyelni, hogy sokszor kerekre nyílt szemmel figyelik a különböző dolgokat, nagy élmény szokott ez lenni mindenkinek. Ráadásul az itt tartózkodásuk végén kapnak egy értékelést az edzőktől, szóval a verseny, a motiváció is megvan, hogy jól szerepeljenek. Amikor például elindult a központ, kicsit még félszegek voltak, nem igazán mertek megnyílni és kérdezni, de ez valahol természetes. Szerencsére már nincs így, évről évre egyre több e-mailt kapok, de most már személyesen is megkeresnek és felteszik a kérdéseiket.”

Fotó: Mudra László

 

A KERET

Kapusok (5): BÁLIZS Bence (MAC Budapest), HETÉNYI Zoltán, RAJNA Miklós (Fehérvár AV19), KISS Bence (DVTK-Jegesmedvék), VAY Ádám (Debreceni HK)

Bekkek (13): DUDÁS Jesse, GŐZ Balázs, SAGERT Kalvin, (DVTK), GARÁT Zsombor, MESTYÁN István, POZSGAI Tamás, STIPSICZ Bence (MAC), KISS Dániel (UTE), ORBÁN Attila, SZIRÁNYI Bence, VARGA Arnold, WEHRS Kevin (Fehérvár), VAS Márton (Fassa, olasz)

Csatárok (22): BANHAM Frank, BARTALIS István, BENK András, KOVÁCS Csaba, KÓGER Dániel, NAGY Gergő, REISZ Áron, SARAUER Andrew, SÁRPÁTKI Tamás, SIKORCIN Ladislav (Fehérvár), CSÁNYI Karol (UTE), ERDÉLY Csanád (Sioux Falls, amerikai), GALLÓ Vilmos (Linköping, svéd), HÁRI János (Leksand, svéd), KÖNCZEI Áron (Debrecen), MAGOSI Bálint (Briancon, francia), NAGY Krisztián, TERBÓCS István (MAC), SEBŐK Balázs (KalPa, finn), SOFRON István (Klagenfurt osztrák), SOMOGYI Balázs (DVTK), VAS János (Slavia Praha, cseh)

  

JEGYEK

A Tüskecsarnokban rendezendő mérkőzésekre 1990 és 4990 forint közötti áron lehet jegyeket vásárolni a Ticketpro és az IBUSZ irodáiban és az Interneten.

JEGY

 

A TAVASZI PROGRAM

Hokimaraton

Április 15. péntek, 18.00 (Tüskecsarnok): MAGYARORSZÁG–Ausztria
Április 16. szombat, 18.00 (Bécs): Ausztria–MAGYARORSZÁG
Április 20. szerda, 19.00 (Tüskecsarnok): MAGYARORSZÁG–Szlovénia
Április 29. péntek, 19.00 (Tüskecsarnok): MAGYARORSZÁG–Kazahsztán
Április 30. szombat, 19.00 (Tüskecsarnok): MAGYARORSZÁG–Oroszország „B”
Május 1. vasárnap, 19:00 (Tüskecsarnok): KazahsztánOroszország „B”

 

Világbajnokság, Oroszország, B-csoport (Szentpétervár)

Május 7. szombat, 12.15 (11.15): MAGYARORSZÁG–Szlovákia
Május 8. vasárnap, 12.15 (11.15): MAGYARORSZÁG–Kanada
Május 10. kedd, 20.15 (19.15): MAGYARORSZÁG–Franciaország
Május 11. szerda, 20.15 (19.15): MAGYARORSZÁG–Finnország
Május 13., péntek, 16.15 (15.15): MAGYARORSZÁG–Egyesült Államok
Május 14. szombat, 16.15 (15.15): MAGYARORSZÁG–Fehéroroszország
Május 16. hétfő, 20.15 (19.15): MAGYARORSZÁG–Németország

(Zárójelben a magyar időpontok.)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV