Felnőttválogatott: apró változások Dánia ellen

2015.11.06. 10:12 |

Megtartotta átmozgató edzését a Stavangerben zajló EIHC-torna második reggelén a magyar férfi felnőttválogatott, amely Dániával játszik ma délután 15.00-kor.

Habár viszonylag korán, délután háromkor játszik a magyar csapat, pénteken nem maradt el a morning skate, a szakvezetőség úgy érezte, hogy a részben a sok sérülés miatt újszerű keretnek jót tesz minden gyakorlási lehetőség. Így aztán a csapat korai reggeli után 9.00-kor már a jégen volt, ahol jó félórát edzett.

A kivétel Kevin Wehrs, aki idő előtt befejezte az átmozgatást, csak hogy mára is jusson egy sérült... A magyar válogatottban tegnap bemutatkozott bekknek egy ideje vájt már a válla, de immár minden lendületesebb karmozdulatnál nyilall, úgyhogy mire a többiek végeztek, neki jeges tömlő volt a pólója alatt, és ma nem játszhat. Kimarad az arcüreg-gyulladással betegeskedő Sebők Balázs is.

Már nem egészségügyi, hanem technikai döntés, hogy forgatja a csapatot a szakvezetőség, ezért nem öltözik Jesse Dudas, valamint Kovács Csaba, Kóger Dániel, illetve Rajna Miklós. Újoncként játszhat ellenben Szabó Dániel, a kapuban pedig Hetényi Zoltán kezd.

"Az utolsó harmadot láttuk élőben, elég meggyőző játékot mutattak, nyilván főleg emberelőnyben - mondta a Franciaországot öt fórgól révén 6-0-ra verő dánokról Majoross Gergely edző. - Megvan a videóanyagunk róluk és persze magunkról is, ebből kreálunk a srácoknak olyan filmet, amellyel fel tudjuk készíteni őket arra, hogy készen álljanak."

Majoross edzőtársa, Diego Scandella mindehhez annyit tett hozzá, hogy a dán válogatott nagyon-nagyon hasonló játékot művel, mint a norvég, úgyhogy olyan stílusú meccsre számíthatunk, mint csütörtökön.

A tegnap Franciaországot lemosó Dánia elleni meccsünk 15.00-kor startol.

 

A VÁRHATÓ ÖSSZEÁLLÍTÁS

Csányi, Sikorcin, Vincze P.
Somogyi, Nagy G., Könczei
Benk, Nagy K., Magosi B.
Kocsis, Reisz, Sárpátki

Orbán A., Reiter A.
Pozsgai, Szirányi B.
Varga A., Szabó
Mestyán, Kiss D.

Hetényi Z. (Bálizs) 

 

EIHC-TORNA, STAVANGER

Péntek, 15.00: MAGYARORSZÁG-Dánia, 19.00: Norvégia-Franciaország

Szombat, 13.00: MAGYARORSZÁG-Franciaország, 17.00: Norvégia-Dánia

1. nap: 
Norvégia-Magyarország 4-0
Dánia-Franciaország 6-0

 

A KERET

Kapusok (3): Bálizs Bence (MAC Budapest), Hetényi Zoltán, Rajna Miklós (mindkettő Fehérvár AV19)

Bekkek (10): Jesse Dudas (DVTK-Jegesmedvék), Orbán Attila, Reiter Attila, Szabó Dániel, Szirányi Bence, Varga Arnold, Kevin Wehrs (mind Fehérvár) Kiss Dániel (Újpest), Mestyán István, Pozsgai Tamás (mindkettő MAC)

Csatárok (15): Benk András, Kocsis Ferenc, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Nagy Gergő, Reisz Áron, Sárpátki Tamás, Sikorcin Ladislav, Vincze Péter (mind Fehérvár), Csányi Karol (Újpest), Somogyi Balázs (DVTK), Könczei Áron (Debreceni HK), Magosi Bálint (Briancon, francia), Nagy Krisztián (MAC), Sebők Balázs (KalPa, finn)

Fotó: Mudra László

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV