Fehérvári siker az alsóházi rangadón

2017.12.04. 23:09 |

A Fehérvári Titánok csapata magabiztosan győzött a sereghajtó Vienna Capitals ellen az Erste Ligában.

A bécsiek kapujában bemutatkozott Dusan Sidor, a hazaiaknál pedig az Erste Ligában debütált Szabó Dániel és Erdély Botond, és visszatért sérülése után Kelin Aisnworth. Ahogy a meccsei nagy részét, ezt is lendületesen kezdte a Vienna Capitals, és az 5. perc elején Felix Maxa révén megszerezte a vezetést. A folytatásban a kiállításokról szólt a harmad, összesen kilenc büntetést ítéltek a játékvezetők, és egy négy a három elleni helyzetből egyenlített a Fehérvár az utolsó percben Schoenmakers találatával.

A második harmad feléig tartották magukat a bécsiek, akkor egy újabb kiállítást Hamvai Szilárd használt ki. A hazaiak kivédekeztek két emberhátrányt, majd a játékrész végén két góllal eldöntötték a meccset. Előbb Ainsworth volt eredményes, majd Mazzag is betalált.

Az utolsó harmadban is sok volt a kiállítás, gól viszont csak egy, azt Vehmanen szerezte, így a Fehérvár a szezonban harmadszor is legyőzte a Vienna Capitalst.

Fehérvári Titánok-EV Vienna Capitals 5-1 (1-1, 3-0, 1-0)

Nyilatkozat

Kóger István, Fehérvár: „Fontos alsóházi rangadót sikerült nyernünk meg. Az előző évhez képest idén a kötelezőket tudjuk hozni, de kevesebb meglepetést érünk el. Sok van még a szezonból hátra.”

Christian Dolezal, Vienna Capitals: „Nem kezdtük rosszul a meccset, de túl sok kiállítást szedtünk össze, ami elvette a ritmust, szétesett a csapategység. Öt az öt ellen nem voltunk rosszak, de a sok emberhátrányban elfáradtunk.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV