Olyan sportolókat, edzőket, szakvezetőket keres a MOB, akik 2016-ban kiérdemelték magatartásukkal az elismerést. A Fair Play díjra januárig lehet pályázatot beadni.
A MOB Fair Play Bizottságának elnöke, Dr. Kamuti Jenő a pályázatban arra hívta fel a figyelmet, hogy olyan sportolók, csapatok vagy sportvezetők által tett gesztusra való előterjesztéseket várnak, amelyek a győzelembe kerültek, kerülhettek volna vagy hatással voltak az eredményre. A Fair Play cselekedet mellett számos más kategóriában is várják a javaslatokat, úgymint Életmű díj; a Fair Play eszméjének népszerűsítése; Fair Play a szabadidősportban; a Sport szolgálatában és Fair Play a művészetben kategóriákban.
Míg a szabadidősportban amatőr sportolókat és iskolai testnevelésben történt eseteket lehet felterjeszteni, életmű kategóriában olyan életpályáról szóló pályázatok mérettetik meg magukat a versenyben, amelyek kiemelkedő tevékenységükről híresek Fair Play értékek népszerűsítésének területén.
Arra kérik a pályázókat, hogy a javaslattételnél ismertessék röviden a Fair Play cselekedetet. Miután a Bizottság értékelte a pályázatokat, az arra érdemeseket jutalomban részesíti a 2017 tavaszán egy díjátadó ünnepségen. Az előterjesztéseket 2017. január 4-ig várják a következő címre:
Magyar Olimpiai Bizottság, Dr. Kamuti Jenő, a MOB Fair Play Bizottság elnöke
Cím: 1124 Budapest, Csörsz u. 49-51., Fax: +36 1 225-0522 vagy e-mail: kamuti.jeno@mob.hu