Ezúttal is az utolsó harmadban volt jobb a Fradi

2020.03.09. 22:09 |

A címvédő FTC és a Csíkszereda is hátrányból fordított, így 2-0-s előnyre tett szert az Erste Liga elődöntőjében.

FTC-Telekom–UTE 3-1 (0-1, 0-0, 3-0)

A derbi második felvonásán is Nagy Kristóf kezdett a hazai kapuban. Az UTE keretébe Csamangó került be Henderson helyett.

Az újpestiek jobban kezdték a meccset, mint vasárnap, és az 5. percben előnybe is kerültek. Egy vonalbírón pattant meg a korong, erre Odnoga csapott le, és nem rontotta el a ziccert. Az FTC magához ragadta a kezdeményezést, de Duschek valamennyi lövést hárította. A hazaiak fórban sem tudtak egyenlíteni, pedig háromszor is próbálkozhattak.

A második húsz percet nagy lendülettel kezdte a Fradi, ám továbbra is jól védekeztek a vendégek. Az UTE is kapott két fórt, de ebből sem lett gól. Noha a szünetet jelző dudaszónál Sikorcin betalált, hosszas videózás után úgy ítéltek a játékvezetők, hogy az Újpest találata röviddel bár, de játékidőn kívül esett.

Az utolsó harmadban még nagyobb fölényben volt az FTC, az Újpest azonban sokáig állta a rohamokat. A 48. percben azonban Duschek is tehetetlen volt: Switzer ért bele a kapu előtt Kulmala lövésébe. Az egyenlítés után az UTE is többet próbálkozott, de a Fradi szerezte meg a vezetés. Nagy Gergő lövése még kijött a kapusról, összeszedte a kipattanót és remekül tálalt Tóth Adrián elé, aki nem hibázott. Az UTE a hajrában két kiállítást is kapott, ezzel megnehezítve saját dolgát. Így is megpróbálkoztak a kapuslehozatallal, de a Fradi használta ezt ki, a csapatkapitány Nagy Gergő állította be a végeredményt üres kapus góllal.

A Fradi 2-0-ra vezet, a párharc csütörtökön Újpesten folytatódik.

Nyilatkozat

Sport Club Csíkszereda-Gyergyói HK 3-1 (3-1, 0-0, 0-0)

A vasárnapi zárt kapus meccs után a hétfőin már 900 szurkoló ott lehetett a Vákár Lajos Műjégpályán. Eseménydús első harmadot láthattak. Másfél perc után Pestunov szerzett vezetést a Gyergyónak, majd első összeakaszkodásra sem kellett sokat várni. Az utolsó bő öt perc a hazaiaké volt: Rokaly Szilárd 35 másodperc alatt kétszer volt eredményes, majd Shalla is kihasznált egy fórt, így a végére fordított a Szereda.

A második felvonásra jobban jött ki a Sportklub, majd egy Antal Zsombor ziccert jegyezhettünk fel. Oda-vissza hoki kezdődött, a két kapusnak bőven akadt dolga, de Cooke és Szamankov is remekelt. A harmad második fele a speciális egységeké volt, hiszen hol a GYHK, hol a Sportklub kapott előnyt, de azokkal egyik fél sem tudott élni.

A záró felvonás áthúzódó csíki előnnyel indult, amely viszont kimaradt. A folytatás nem volt már annyira eseménydús, mint az előzőek. A Sportklub okosan tartotta az előnyt, a gyergyóiak nem tudtak közelebb zárkózni.

A Csíkszereda 2-0-ra vezet. A párharc csütörtökön folytatódik Gyergyószentmiklóson.

Nyilatkozat

Jason Morgan, vezetőedző, Csíkszereda: “A fiúk túl nagy akarással léptek ma a jégre, hogy a nézőket is beengedték. Ez görcsössé is tett egyben, de fokozatosan visszatértünk a játékunkhoz, hogy végül mi domináljunk és percek leforgása alatt fordítottunk. Ez a rájátszás és apró dolgok döntenek egy-egy meccs során és ezeket kell megragadni. Ezzel éltünk. Remek volt az emberhátrányos védekezésünk, miként Szamankov is nagyon sokat tett hozzá a játékunkhoz, ezúttal is. Négyet kell nyerni, ebből kettőt tudtunk le és mostantól a két idegnbeli meccsre fókuszálunk.”

Malcolm Cameron, vezetőedző, Gyergyói HK: “Tizenöt nap alatt ez volt a kilencedik mérkőzésünk és közben több játékosunk is kiesett. A lábak visznek, de fejben fáradunk, de úgy érzem, hogy ma is nagy küzdelem zajlott a jégen. Jól álltunk bele a meccsbe, majd egy kis rövidzárlatot három góllal büntetett az ellenfél. Két meccsnyi előnye van a Sportklubnak. Most jön egy pár nap pihenő és minden erőnket mozgosítva igyekszünk fordítani. Gyorsan változhat minden. Ez rájátszás.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV