Vezetőedzői nyilatkozatok az OB1-es döntő negyedik mérkőzése és a BJAHC bajnoki címe után.

OB1, döntő, 4. mérkőzés:
DEAC–BJAHC 2-3 (2-1, 0-1, 0-1)
Vaszjunyin Artyom, vezetőedző, DEAC: „Egy ilyen meccsen a helyzetkihasználás döntő fontosságú, ha nekünk bemegy, akkor valószínűleg vége. Nekik bejött. Még hat az ötben, az utolsó másodpercekben is volt egy nagyszerű kipattanónk, azzal sem tudtunk mit kezdeni. Igazságos valahol ez egy kicsit. Az ellenfél megnyerte az alapszakaszt, előttünk végzett vagy 15 ponttal. Nyilván erősebb szezonjuk van, mint nekünk, és bármennyire összeszedtük magunkat a döntőre meg az elődöntőre, azért nem volt elég. Látszik, hogy még van hova fejlődnünk.”
Kangyal Balázs, vezetőedző, BJAHC: „Ezt fölteszem oda szapporói magasságokba, mert amikor idekerültem, az akkor még MAC-hoz, Marton Tibor és Buzás Norbert nagyon pici gyerekekkel kezdtek el egy utánpótlásklubot építeni. Utána pedig szépen lassan, tulajdonképpen felépült egy igazi brand, egy igazi klub, ez most csúcsosodott ki. Ugyan nyertünk mi már aranyat, kupát, Erstét, de most négy külföldivel, sok sajátnevelésű gyerekekkel sikerült. A legkevesebb légiós volt nálunk egész évben, a legtöbb magyar hokist foglalkoztatjuk. A kapusunk egy fiatal magyar srác, a másik még fiatalabb. Erre volt fölépítve ez az egész történet, és ennek részese lenni az óriási büszkeséggel tölt el. Azért ez a két csapat nagyon sok mindent letett a jégre és szívből gratulálok Vaszjunyin Artyoméknak meg a DEAC-nak. Nagyon komoly szezon van mögöttük és még lehet, hogy előttük is. Mindegy az, hogy hány légiós van, de azért az is egy óriási dolog, hogy ez a két csapat döntőt játszott és tradicionális nagy klubok borzalmas költségvetésekkel nem voltak itt. Le a kalappal előttük és minden dicséretet megérdemelnek. Egy nagy csata volt és én úgy érzem, hogy megérdemeltük, mert egész évben, 8 meccsből 2-szer kaptunk ki ellenük és akkor is csak hosszabbításban.”