Erősorrend: nagy mozgások történtek

2020.12.21. 19:00 |

A december nemzetközi szünet után folytatódik az Erste Liga, beindul a karácsonyi nagyüzem, mi pedig megnéztük, hol tartanak most a csapatok. Az amerikai sportokban megszokott power rankinget, vagyis erősorrendet a szezon eddigi eredményei, az egymás elleni mérkőzések és a statisztikák alapján állítottuk össze. Továbbra is élen a Brassó, többen is feljöttek, az utolsó helyre csúszott vissza a Dunaújváros.

1. Corona Brassó (a legutóbbi helyezés: 1).: a novemberi visszatérés óta legyőzte az élmezőny többi tagját, egyedül az UTE elleni hosszabbításos vereség rondított bele a sorozatba. Egyelőre nem látni a csapat gyenge pontját, hiszen ha a kulcsemberek közül néhány nem játszik, mindig van, aki előrelépjen. A védekezés továbbra is stabil, a keret mindkét kapusa jól véd. A Román Kupa megnyerése újabb lökést adhat az együttesnek.

2. FTC-Telekom (3.): a derbiket hozta a zöld-fehér csapat, és több olyan meccset is megnyert, amikor nem remekelt, de a DEAC ellen kijöttek a hibák is. Az utóbbi időben Nagy Gergőék sora mellett a többi is egyre eredményesebben játszott. A speciális helyzetekben viszont még javulnia kell az együttesnek.

3. MAC HKB Újbuda (4.): képes nagy különbséggel és szoros csatákat is megnyerni a gárda, ami biztató jel. A fiatalokon máris érezhető a fejlődés, és még csak a tanulási folyamat elején járnak. Az erdélyi túrán viszont látszott az is, hogy a rutinosabb ellenfelek miben tartanak előrébb.

4. DEAC (5.): bravúros sikerek – mint az FTC vagy a Csíkszereda otthonában – mellett néhány váratlan vereség is becsúszott az elmúlt hetekben. A cseh légió mellé Szűcs Istvánék is feljavultak, Hetényi Zoltán pedig továbbra is a liga egyik legjobbja. A kapu előtti hatékonyságban lehetne előrelépni, a 3,59-es gólátlaggal hatodik a debreceni alakulat.

5. Csíkszeredai Sportklub (2.): mindössze két mérkőzést tudott lejátszani az előző időszakban az együttes, és a DEAC elleni vereséget gyorsan feledtette a MAC HKB 7-3-as legyőzése. A szezon közben érkezett Combs nagy erősítés, a többiek is biztatóan mozognak, így ha a védekezés is összeáll, és utoléri magát az alakulat a koronavírus után, ott lesz az élmezőnyben.

6. Gyergyói HK (8.): az edzőváltás felrázta a gárdát, a DEAC és az UTE elleni győzelemre büszkének lehet lenni, ám a Titánok és a MAC HKB is pontot csent a Gyergyótól. A gólok számában továbbra is elmarad a várttól az együttes. Az új légiósok megítélése nem egyforma, vannak, akik beváltak, másoknak még idő kell. A keret erőssége alapján több van a csapatban, de legalább a középmezőny elején megszilárdította helyét a GYHK.

7. UTE (6.): nem tudja állandósítani jó teljesítményét az újpesti csapat, egy győzelemre általában egy vereség jut. A brassói kétpontos siker kalapemelést érdemel, de a derbik elvesztése fájó pont lehet. Nagy fogásnak tűnik az amerikai Lamoureux, Benk is jól tért vissza sérülése után, és sokat segíthet a csapaton a válogatott kapus, Rajna érkezése.

8. Opten Vasas HC (9.): már korábban is mutatott biztató jeleket Ladányi Balázs csapata, de az utóbbi hetekben érezhetően szintet lépett. A DEAC és a Dunaújváros elleni győzelmek mellett kiemelkedik az FTC kétszeri megszorongatása is. A fiatalok lendületes játékán sokat dobott a légiósok érkezése is.

9. Titánok (10.): a közvetlen riválisok legyőzése mellett több bravúros pontszerzésre is futotta a Titánok erejéből, ám becsúsztak nagy különbségű vereségek is. A fiatalok egyre jobban felveszik a tempót, lehetőségeivel általában jól sáfárkodik a csapat, de a védekezésen még lesz mit csiszolni.

10. Dunaújvárosi Acélbikák (7.): sorozatban tizenegy vereségnél jár a gárda, és lépéshátrányba került a nyolcadik helyért harcoló Vasassal és a Titánokkal szemben is. A rossz széria David Leger edző állásába került, de egyelőre Leo Gudassal . sem indult meg felfelé a csapat. A légiósok között is cserélt a klub, talán az egykori NHL-es kapus, a 38 éves Jason Bacashihua, valamint a korábbi közönségkedvenc, az előző idény házi pontkirálya, Hugo Turcotte lendíthet az együttesen.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV