Erődemonstrációt tartott a Fradi

2020.02.15. 22:32 |
A címvédő Ferencváros fölényesen nyert a Dunaújvárosi Acélbikák ellen az Erste Liga középszakaszában.

FTC-Telekom–Dunaújvárosi Acélbikák 11-4 (4-1, 4-1, 3-2)

A felsőház első helyéért csatázott a Fradi és a Dunaújváros. A vendégek szereztek vezetést Turcotte révén, de a zöld-fehérek egy percen belül egyenlítettek, majd fél perc múlva már vezettek is. Sőt, a folytatásban még kétszer mattolták Hughsont.

A második harmadban sem állt le a ferencvárosi henger, egy sima, majd két emberelőnyös góllal már 7-1-re vezettek a 37. percben. Jött is az időkérés és a kapuscsere, Pinczés állt be. A DAB-ból Mazurek 2+10 perc+végleges fegyelmit kapott. A hátrányban Németh Péter szépített, de a Fradi erre is gyorsan válaszolt Tóth Richárd révén.

Az utolsó harmadra is maradt öt gól. A Fradi 10-2-re is ellépett, majd a hajrában a vendégek kicsit tudtak kozmetikázni, de így is súlyos vereséggel utazhatnak haza.

A címvédőnél Kulmala 3, Juusela és Tóth Richárd 2-2 gólig jutott. Tóth Adrián 1+3-mal, Nagy Gergő 1+2-vel zárt. Sarcia és Rantanen is eredményes volt. Összesen 14 szereztek pontot.

A győzelemmel a Fradi vezeti a felsőházat.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV