Erdélyi örömök, budapesti bánat

2021.11.19. 21:35 |

Volt meglepetés az Erste Liga pénteki játéknapján. Az FTC öt gólt kapott a DEAC-tól, a DVTK az Újpest ellen vetett véget rossz sorozatának. Az Acélbikák kilenc gólt szereztek. Fordított a Csíkszereda az új edzője bemutatkozásán, míg a Brassó is nyert.

FTC-Telekom - DEAC 1-5 (0-1, 0-1, 1-3)

Hiába játszott fölényben az FTC az első két harmadban, Hetényi remekelt, a DEAC pedig két góllal meglépett. A hajrá izgalmasan alakult: Pavuk szépített, ám 16 másodperccel később Berta betalált. Időt kért a Fradi, le is hívta a kapuból Nagyot, de Turcotte belőtte a vendégek negyedik gólját, a végén pedig Kulesov is betalált, immár a kapusnak.

A debreceniek második meccsüket is megnyerték György Józseffel. A csapat vasárnap a Matinén a DVTK-t fogadja. Az FTC jövő héten a kupában lesz érdekelt az UTE ellen.

Nyilatkozat

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Talán a csapat egy picit a tabellát figyelgette túlságosan, ugye ez a Debrecen már nem ugyanaz a Debrecen, amelyik a tábla aljára került. A játékuk mindig egy nagyon jó kapusteljesítményre alapult, ami a mai nap is megvolt. Hetényi Zoli visszatért, Hetényi Zoli újra formába lendült, és tudják utána azt a játékukat játszani a gyors embereikkel, amivel aztán el tudnak rohanni és a kevés helyzeteikből belőnek jópárat -bár kevés helyzetük nem volt, ezt azért el kell mondanom. Hátul meg a helyzeteket Zoli jól fogja, és nagyon jól takarítanak a kapu előtt. Szóval erre nem biztos, hogy mindenki tudatosan ráfókuszált, és talán egy picit a tabella megtévesztett minket. Ez az első harmadban látszódott, a második harmadra már jól jöttünk ki, de egy kicsit már frusztráltak is voltunk és nem mentek be a helyzetek. Itt vannak emberek azért, hogy gólt lőjenek, ezért vannak leigazolva, vannak emberek, akiknek jól védekezniük kell, vannak emberek, akiknek ki kell tudni juttatni a korongot a harmadból. Ezt sokkal jobban kell csinálni, és mindenkinek sokkal jobban kell csinálni, jobban kell működnünk mint csapat. Van egy vezetőedző, akinek ennek az okát meg kell találni és javítani. Mindenkinek mint egy csapat jobbnak kell lenni, ez a tény. Ezen fogunk dolgozni nap, mint nap. Mindenkinek kicsit magába kell nézni otthon a tükör előtt és holnap idejönni és sokkal jobban dolgozni, mert csak ez visz előre.”

György József, vezetőedző, DEAC: „Úgy érzem, hogy ezt a mérkőzést a szívünkkel nyertük meg. Mindenki olyan pluszt tudott behozni ebbe a mérkőzésbe, ami a lélektani pillanatokban döntő volt. Szerencsénk is volt, a nyomás alatt, amikor a Fradi nagyon ránk jött, akkor sikerült azokat a szituációkat úgy megoldani, ahogy kértem, nem dobáltuk el a korongot, hanem szervezetten kihoztuk. Ebben látom a mai mérkőzés siker kulcsát, illetve a kritikus pillanatokban mi szereztük a gólokat, és Hetényi Zoli azért ott volt, és nagyon nagy tartást adott a csapatnak.”

DVTK Jegesmedvék-UTE 4-3 (1-1, 2-1, 1-1)

Megszakadt a miskolciak 12 meccses nyeretlenségi sorozata. A DVTK már kedden is megizzasztotta az Újpestet, most pedig le is győzte. A lila-fehérek felálltak kétgólos hátrányból, és a második felvonás végén, majd a harmadik elején szerzett gólokkal egyenlítettek, de a 49. percben Kiss Roland emberelőnyben megszerezte második találatát, amire már nem érkezett válasz. Az utolsó percekben a vendégek kiállítást kaptak, és már megpróbálkoztak a kapuslehozatallal, de ez nem hozott eredményt.

Az UTE hat győztes meccs után kapott ki, és ezzel elveszítette első helyét.

Nyilatkozat

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK: „Egyrészt nagyon örülünk annak, hogy egy vereségszéria szakadt meg. Ugyan a Győr ellen nyertünk, de az egy kupamérkőzés volt. Nagyon örülök annak, hogy a srácok végig el tudták azt hinni, hogy ezt a mérkőzést meg tudjuk nyerni. Ami fontos volt ebben, az az, hogy mi szereztük az első gólt. Bár magunkra ijesztettünk ezzel a három-hárommal, de meg tudtunk újulni és tulajdonképpen a harmadik harmad felétől kezdve ki-ki mérkőzés folyt. Egy ilyen egygólos mérkőzést megnyerni olyan csapatkarakter mutat, ami bennünk megvan és eddig is megvolt.

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Ma talán jobban is játszottunk, mint az előző mérkőzésen. Azt látni kell, hogyha ez a DVTK ez tényleg odateszi magát és jól tud játszani,  akkor igazából bárkit meg tud verni. De ez egy ilyen liga is: bármelyik csapat képes bármelyik csapatot legyőzni. Nem dőlhet hátra senki.”

Sport Club Csíkszereda-UNI Győr ETO HC 3-2 (2-1, 1-1, 0-0)

Bemutatkozott Rico Rossi, a Csíkszereda új vezetőedzője, és visszatért több sérült és eltiltott játékos a címvédőnél. A vezetést a Győr szerezte meg gyorsan, de a Sportklub Fodor és Becze révén fordított még az első harmadban. Sofron is betalált, ám erre Schmál válaszolt. A szeredaiak a végén is megőrizték egygólos előnyüket, és kilenc meccs óta veretlenek, valamint újra vezetik a tabellát.

Nyilatkozat

Rico Rossi vezetőedző, SC Csíkszereda: „Az első harmadban jól álltunk bele a meccsbe, megmutattuk, hogy jól tudunk védekezni, és nagy nyomás alá tudtuk helyezni az ellenfél kapuját. A második játékrészben túl szélesen játszottunk, túl nyitottak voltak a területek, a végén viszont nagyon jól meg tudtuk őrizni az előnyünket. Az erősségünk az volt, hogy az egygólos előnyt meg tudtuk tartani, ami fontos, mert a rájátszásra meg kell tanulnod megnyerni a szoros mérkőzéseket. Ami hátrány, hogy túl sok lehetőséget puskáztunk el."

Ladányi Balázs vezetőedző, UNI Győr ETO HC: „Az első két harmadban a védekezésünk dominált, mivel az ellenfél nem sok esélyt adott támadni. A végén, amikor kezdtek fáradni, akkor kicsit megélénkültünk és jöttek a helyzeteink is. Lehoztuk a kapust, de egyenlíteni már nem tudtunk. Nem vagyunk egy súlycsoportban a Csíkszeredával, de szoros mérkőzéseink voltak eddig, és pontot is tudtunk már szerezni ellenük. Összességében jó úton haladunk."

Brasov Wolves-MAC HKB Újbuda 4-1 (0-0, 2-0, 2-1)

Mindkét csapatnak megvoltak a helyzetei az első harmadban, de gól nem született. Aztán a MAC HKB fórban próbálkozhatott, de a fölényt nem tudta találatra váltani. A büntetésből visszatérő Hunt megszerezte a brassói vezetést, aztán Gliga szerzett köténygólt. A hazai együttes kontrollálta a meccset, és a harmadik felvonás elején még két góllal húzott el. Az újbudaiak a hajrában szépítettek.

A Brassó hat találkozó után nyert újra, a MAC HKB viszont sorrendben negyedszer kapott ki.

Nyilatkozat

Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: „Jó, hogy már majdnem teljes kerettel állhattunk ki, csak néhány játékos hiányzott. Ezt is jól kezeltük, kemény ellenfélnek bizonyultunk. Mi voltunk a jobbak ma este.”

Kangyal Balázs, vezetőedző, MAC HKB: „Megérdemeltük az eredményt, nem tudtuk azt nyújtani a jégen, ami szükséges lett volna a sikerhez. A Brassó okosan játszott.”

Dunaújvárosi Acélbikák-Titánok 9-1 (5-0, 2-1, 2-0)

A megyei rangadón az újvárosiak kezdtek élesebben, és már az első harmadban eldöntötték a meccset öt gólt szerezve. Török Viktor tíz percen belül talált be háromszor. A Titánokon az időkérés, majd a kapuscsere sem segített. Ribcsik, majd Szappanos is meglőtte második találatát, a vendégek csak szépíteni tudtak.

Nyilatkozat

Leo Gudas, vezetőedző, Dunaújváros: „Nagyon jól kezdtünk, az öt szerzett gól magáért is beszél, s ez a jó kezdés meg is határozta a meccs további képét. A második harmadban azért elkövettünk hibákat, több lehetőséget is adtunk ellenfelünknek a gólszerzésre, de ezzel együtt is irányítás alatt tartottuk a mérkőzést. Nagyon fontos volt számunkra ez a győzelem, szeretnénk eljutni a rájátszásig, s a jövőben természetesen az a célunk, hogy további pontokat szerezzünk.”

Anatoli Bogdanov, vezetőedző, Titánok: „Az első harmad lesújtó volt számunkra, négy kontra után 5-0 volt az állás, és ebből most nem tudtunk visszajönni. Kicsit vékony volt ma a keretünk, vannak betegeink, de nem akarok kifogásokat keresni, rosszul játszottunk. Gratulálok a Dunaújvárosnak, jól használták ki a lehetőségeiket, ha mi is valamivel hatékonyabbak lettünk volna a helyzetinknél, talán máshogy alakult volna a meccs. Csalódottak vagyunk, de remélem, hogy tanulunk ebből és előrébb tudunk lépni csapatként.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV