Óriási küzdelemben maradt alul a Volán

2015.09.06. 20:30 |

Hetényi Zoltán nevét már szombaton skandálta a fehérvári közönség, ma hosszú idő után végre ismét 60 percen át védhette az Ördögök kapuját. A mérkőzés végén mégis a Graz örülhetett igazán.

Az első perctől jó iramú, közönségszórakoztató játék folyt, látványos volán-cselekkel fűszerezve. A harmad közepén a Kóger, Sikorcin, Sarauer, Brocklehurst, Francis ötös támadhatott előnyben, majd őket váltotta a Kovács, Nagy, Connolly, Wehrs, Blackwater sor, de hiába a sok szép kialakított helyzet, Dahm magabiztosan tartotta csapatát a kapuban. A Fehérvár fölénye viszont az előny lejárta után is megmaradt, Hetényinek jóformán nem is akadt dolga a másik oldalon. Az eseményekkel egy időben a közönség is felpörgött és hozta a már megszokott fergeteges hangulatot az ördögkatlanban. Rob Pallin együttese pedig nem hagyta viszonzatlanul a szurkolók buzdítását, Poulsen büntetését már kevesebb, mint egy perc alatt kihasználta az első speciális sor. Brocklehurst Francishez passzolt, ő Sikorcinhoz, aki bődületes gólt lőtt 16 másodperccel a harmad vége előtt.

A második harmadban nem csak az eredményjelzőn, a jégen is maradt a Volán-fölény. Bár kevés helyzetet alakított ki a Graz, azoknál szükség volt Hetényi bravúrjaira is, hogy változatlan maradjon az állás. A forgatókönyv majdnem teljesen megegyezett az első harmadéval, a játékrész közepén itt is előnyben játszhatott Fehérvár, ám ezúttal kihúzta Woger két percét a Graz védelme, Strohmeier viszont rátett még kettőt, ami már nem maradt kihasználatlanul. Úgy tűnik, Sikorcin a góllövő ütőjét vette elő a mai meccsre, hiszen ezúttal is ő volt eredményes. A gólpasszt Sarauertől kapta. Nem tartott viszont sokáig a kétgólos előny, Nagy Gergő ült ki a büntetőpadra bottal akasztásért, Poulsen meg 23 másodpercen belül kihasználta. A 38-as korongja, a kapuvas felső sarkát találta el a rövid oldalon, onnan Hetényi hátára és a kapuvas tövére pattant, majd átpörgött a gólvonalon. Egy perc múlva Sarauer büntetése miatt kellett hátrányban védekeznie a hazai együttesnek, akadtak veszélyes helyzetek, de egyenlíteni nem tudott az ellenfél.

A záró játékrészben néhány figyelmetlenséggel ugyan, de folytatódott az oda-vissza játék, de továbbra is a Graz védelmének akadt több dolga. Majd egyszer csak Philip De Simone ugorhatott ki egyedül, büntetőhöz hasonlító támadása pedig egyenlítést ért a Graznak. Lövése Hetényi mamutjáról jutott a hálóba. A gól után viszont jóformán ki sem jött a Volán a támadó harmadból, a lehető legrövidebb időn belül vissza akarta szerezni a vezetést. Több emberelőnyös lehetősége is volt Kógeréknek, megszámlálhatatlan gyönyörű helyzetet alakított ki a csapat, de a befejezés mindig egy hajszálon csúszott el, vagy épp Dahm védett bravúrral. 60 perc játék után tehát 2-2-re álltak a felek.

A hosszabbítás az új szabályok szerint zajlott, azaz négy a négy ellen kezdtek a csapatok, majd négy perc után három a három ellen folytatták a hétperces ráadást. Illetve így lett volna, ha nem ítélnek páros kiállítást a játékvezetők már a 64. perc elején, ami után már nem volt játékmegszakítás, így a büntetések lejártával négy a négyben folytatódott a játék. A játék, amely rájátszáshoz hasonló izgalmakat hozott. Végül hét gólnélküli perc után büntetőlövések követték a ráadást, ahol végül a Graz diadalmaskodott és elvitte az Emléktorna első helyéért járó trófeát.

A torna legjobb kapusát és hátvédjét is Graz99ers csapata adta, míg a legjobb csatárnak járó díjat Sikorcin Ladislav vehette át.

A díjátadó után a jégen egyenként vehették át a szurkolók az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornára készített mezeket, amelyekre a vatera.hu-n licitálhattak. A tornán viselt mezeket maguk, a játékosok adták át új tulajdonosaiknak.

Mestermérleg

Rob Pallin: „Ötven percig nálunk volt a korong és nem tudtuk a kapuba juttatni. A második harmad után 38-10 volt a kapura lövés és nem húztunk el az ellenfelünktől. Végzetes hibát vétettünk a második kapott gólnál, kicsit elaludt a védelem. Ha több, mint 50 percig birtoklod a korongot, győznöd kellene. Összességében elégedett voltam a mutatott játékkal, kemény és jól képzett csapatunk van, ugyanakkor nagyon szerettem volna megszerezni a három pontot.”

Todd Bjorkstrand: „Pénteken kezdődik a szezon és mi túl sok időt töltöttünk a saját harmadunkban. Nagyon nehezen tudtunk támadásokat kialakítani ma este, de valahogy sikerült végül megszereznünk a győzelmet.”

„Jól kezdtünk és úgy gondolom, az egész meccsen jól játszottunk. 2-0-ra vezettünk, majd gólt kaptunk emberhátrányban és sajnos utána még egyszer sikerült betalálniuk. De nagyon sok helyzetünk volt, vezettünk is, nekünk kellett volna ma győzni” – mondta a torna legjobb csatárának választott Sikorcin, majd arra próbáltunk választ találni, mi hiányozhatott mégis a végén. „Talán egy kis szerencse a befejezéseknél. 51-et lőttünk kapura, ami egy ilyen mérkőzésen nagyon soknak számít. Jól védett az ellenfél kapusa, de nekünk is pontosabbnak kell lenni.”

„Nem tudom, kívülről hogy látszott, de én úgy éreztem, hogy nagyon jól kezdtünk, többet melóztunk az elején, mint ők. Ha jól tudom, az első harmadban 17-3 volt a kapura lövés, de szerintem a második után is sokkal jobbak voltunk, aztán visszajöttek a meccsbe, ez kicsit meglepett minket. Sajnálom, hogy nem tudtuk behúzni, mert jobbnak éreztem magunkat ennék a Graznál. Ugyanakkor egy még csak egy felkészülési meccs volt, le kell vonni belőle a következtetéseket, a szezonra már összerakni a puzzle-t és menni tovább” – nyilatkozta a mérkőzést követően Kóger Dániel, aki a tornán csapatkapitányként vezethette a Fehérvárt. Erről is kérdeztük: „Tulajdonképpen ugyanazt csináltam, amit eddig is szoktam, nem jelentett különösebb nyomást az, hogy most rajtam volt a C betű. Nyilván nagy megtiszteltetés volt Gábor emléktornáján csapatkapitányként részt venni. Büszkén tettem és remélem, hogy kicsit hozzá tudtam tenni a játékommal a csapat teljesítményéhez, de nem hiszem, hogy ebben a csapatban az számítana, hogy ki viseli a C betűt. Mindenki nagyon keményen dolgozik és húzza a csapatot előre.”


Az Ifj. Ocskay Gábor Emléktorna programja:

Szeptember 5., szombat

15:30 HK 36 Skalica - MM Graz99ers 1-2
19:00 Fehérvár AV19 - Olimpija Ljubljana 5-2

Szeptember 6., vasárnap

15:00 HK 36 Skalica - Olimpija Ljubljana 1-0
18:00 Fehérvár AV19 - MM Graz99ers 2-3

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV