Elvesztette veretlenségét a DEAC és a Brassó

2024.09.27. 19:59 |

Az Erste Liga ötödik játéknapján a Dunaújváros hátrányból fordítva legyőzte a címvédőt, a szezon eddigi legnagyobb meglepetését szolgáltatva. A DEAC a Gyergyó otthonában kapott ki, míg az UTE továbbra is remek védekezéssel nyert Csíkszeredában. A fővárosi rangadót az FTC nyerte ráadásban, és szintén hosszabbításban győzött a FEHA19 a DVTK ellen, első mérkőzését az Alba Arénában.

BJAHC- FTC-Telekom 3-4 (0-2, 2-0, 1-1, 1-0) - hosszabbítás után
Gólszerzők:
Szabó B. (35.), Keresztes (40.), Szabó D. (44.), illetve Razumnyak (3.), Brady (20.), Heino (58.), Brady (65.)

A hazaiaknál bemutatkozott a friss igazolás, Judd Blackwater. Az FTC kapuját Nagy Kristóf őrizte. A zöld-fehérek szereztek vezetést, Razumnyak ért bele a kapu előtt egy lövésbe, majd jó védekezéssel és kapusbravúrokkal őrizték az előnyt. A harmad vége előtt fél perccel Brady duplázta meg a különbséget. A második harmad a hazaiaké volt, előbb egy kettős fór végén Szabó Bence szépített, aztán 2,5 másodperccel a vége előtt Keresztes egyenlített remek megmozdulás végén. A BJAHC maradt lendületben és egy szerencsés góllal a vezetést is átvette, Szabó Dániel lövése egy Fradi-játékosról pattant be. A hajrára fokozta a nyomást az FTC, de Farkas sokáig jól védett. A vendégek kettős fórban próbálkozhattak, és már sima előnyben Heino egyenlített. A ráadásban a BJAHC előtt adódott több lehetőség, de a győztes gólt a Ferencváros szerezte Brady révén, aki jól szúrt bele egy belőtt korongba.

Dunaújvárosi Acélbikák-Corona Brassó 4-2 (1-1, 0-1, 3-0)
Gólszerzők:
Watkins (19.), Zohovs (49.), Mi. Jensen (53.), Zohovs (60.), illetve Bors (20.), Szkacskov (35.)

A szezon eddigi meglepetését a Dunaújváros szolgálatta, amely legyőzte a címvédőt. Az Acélbikák szerezték meg a vezetést Watkins révén, de Bors Huba gyorsan egyenlített - a korong egy hazai játékosról pattant be, becsapva Ttóh Balázst. A Brassó Szkacskov révén került előnybe a 35. percben, ám aztán Zohovs emberelőnyben betalált, miután higgadtan elhúzta a kapus mellett. Az 53. percben Mikkel Jensen bombája révén már a DAB állt jobban. A hajrában fórba került a Brassó, aztán a kapuslehozatallal is megpróbálkozott, de Zohovs üres kapus gólja lezárta a meccset. Ez volt a DAB első sikere a szezonban, míg a Corona először kapott ki.

FEHA19–DVTK Jegesmedvék 2-1 (0-0, 0-0, 1-1, 1-0)
Gólszerzők:
Hakanen (60., Németh Z., Szita), Dobos (65., Stadel, Hakanen), illetve Blasko (43., Bartos, Masella)

A Hydro Fehérvár ICEHL-meccse előtt, az Alba Arénában fogadta a FEHA a DVTK-t a forduló nyitómérkőzésén. Már bizonyította a Tokaji Viktor által irányított brigád, hogy masszív, szívós együttes, és ez ismét megmutatkozott. Nyikita Melnicsuk és Tomas Vosvrada sem kapott gólt az első két harmadban, a 43. percben viszont az előző szezonban a FEHA-ban hokizó Jan Blaskó megszerezte a vezetést a miskolciaknak. Úgy tűnt, egyetlen gól esik a meccsen, de ezt máshogy gondolta a hazai csapat, amely az 59. perc elején hozta le Melnicsuk kapust. Sikerült a létszámfölényt gólra váltani, Santtu Hakanen talált be, a hosszabbítás utolsó percében pedig Dobos Mihály Bendegúz volt eredményes, ő szeret a végén megvillanni, korábban több meccset is az ő gólja döntött el, az utánpótlás-korosztályban és válogatottban is. A FEHA már 5 pontos.

Sportklub Csíkszereda–UTE 0-4 (0-2, 0-1, 0-1)
Gólszerzők:
Laskawy (5., Kiss D.), Kiss P. (11.), Dansereau (21., Kiss P.), Szalma (54., Desrocher, Kiss D.)

Visszatért korábbi sikerei helyszínére (mondjuk, több is akad) Jason Morgan, hiszen a kanadai szakember a Csíkszeredával is megnyerte az Erste Ligát korábban. Most viszont az újpesti sikerekért dolgozik, és elégedett lehetett már az első harmad végén is, csapata akkor már 2-0-ra vezetett, ahogyan az újabb húsz perc végén is jól állt (3-0), Rajna Miklós (és az újpesti védelem) ott folytatta, ahol legutóbb abbahagyta. Sőt, most a shutout is összejött az előző hét játékosának – 4-0-ra nyerte a rangadót az UTE (Szalma talált még be a harmadban), ezzel pedig remekül indította erdélyi túráját.

Gyergyói HK–DEAC 7-3 (2-1, 1-2, 4-0)
Gólszerzők:
Sylvestre (4., Orban, Haaranen), Bodó (6., Császár), Bodó (23., Haaranen, Sylvestre), Sylvestre (45., Orban), Gerads (46., Bodó, Vayrynen), Orban (50., Haaranen), Vayrynen (58., Raymond, Mesikammen), illetve Culigin (7., Galoha, Stensson), Culigin (29., Mozer, Galoha), Mozer (32., Culigin)

Korábbi „macosok” szállították a debreceni gólokat a Gyergyó elleni pénteki bajnoki első felében. Kellettek is ezek a DEAC-nak, merthogy Sylvestre és Bodó góljaival a 6. percben már 2-0-ra vezetett a hazai csapat. Már a második erdélyi gólra gyorsan tudott reagálni Culigin révén a Debrecen, ez alighanem kulcsfontosságú momentum volt annak érdekében, hogy ne ragadjanak be teljesen a meccs elején. 3-3-ról jöhetett az utolsó harmad, amelynek elején kétszer is lehozta Rinne kapust Jurikkala mester, a második létszámfölényes helyzet elején Mihalik Andrást küldték ki magas bottal való játék miatt, az emberelőnyt pedig ki is használta a Gyergyó. S itt megbicsaklott valami a vendégeknél (akiknél ezúttal Hetényi Zoltán helyet Szeles Martin őrizte a vasakat), merthogy öt perc alatt kaptak három gólt, Gerads és Orban is eredményes volt, a 6-3-as előny pedig már soknak tűnt a folytatásra. A vége 7-3 lett, Csíkszeredában javíthat a DEAC.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV