Előzetes: DEAC

2018.08.30. 08:00 |
Hamarosan kezdődik a hokiszezon. A rajtig minden nap bemutatunk egyet a magyar, illetve az Erste Ligában induló klubok közül. A sort a DEAC-cal folytatjuk.

Egy év szünet után újra lesz Erste Liga-csapat Debrecenben, új klubként, új színekkel, de a tervek szerint ismét rájátszással. 

A Debreceni HK első három idényében egyaránt ott volt a rájátszásban, mielőtt anyagi okok miatt megszűnt a klub felnőtt csapata. A klub utánpótlás szakosztályai folytatták a megkezdett munkát és idén az egyetemi sportegyesület egyik szakosztályaként, DEAC néven lesz felnőtt csapata a cívisvárosnak az Erste Ligában, és azt remélik, ott folytatják, ahol a Debreceni HK abbahagyta.

A cseh David Musial irányítja majd a csapatot. Az előző évben a Dunaújváros vezetőedzője, majd másodedzője volt, aztán a szezont az szlovák extraligás Zvolen másodedzőjeként fejezte be. A Ferencvárostól érkező Kecskeméti Áron segíti a munkáját.

A kapusok között tapasztalt veterán és fiatal játékos is van. A kezdőkapus a korábbi válogatott Hetényi Zoltán lesz, aki az előző szezont a tengerentúlon, a Knoxville Ice Bearsben töltötte. Van EBEL- és Liiga-tapasztalata is. A tartalék a 20 éves Nagy Péter lesz, aki a DHK-val a bajnoki rájátszásban is szerepelt 2015-2016-ban.

A védelemben négy tapasztalt hokis található, bár a keret nem túl mély. Visszatér visszavonulásából a korábbi válogatott Hetényi Péter, aki így testvérével játszhat együtt. A szintén válogatott Kovács Bronson Zoltán is játszott már egy szezont Debrecenben, legutóbb a címvédő MAC-ban szerepelt, és reméli, hogy góljaival is tudja segíteni együttesét. Két légiós, a cseh Jiri Behal és a finn Nico Vuorijärvi is a hátsó alakzatot erősíti, így alkotva a két top védőpárost. Berta Ákosnak vélhetően a védelemben is kell majd játszania, nem csak csatárként, segítve a csapatot. A fiatal Antal Arnold Fehérvárról érkezett Debrecenben, Darabos Krisztofer pedig saját nevelés, 20 éves, de már szerepelt az Erste Ligában. Sérülések és eltiltások esetén az U20-as csapatból hívhatnak fel játékosokat.

A csatársorból kiemelkedik Hári Norbert, Németh Attila és Vincze T. Péter, három tapasztalt és gólerős játékos, akiktől ezúttal is a találatok többségét várják. Molnár Dávid a MAC-ból tért vissza Debrecenbe, és jó szezont futhat. Silló Arnold az előző évben a DAB-ban szerepelt, és jól illeszkedhet a csapatba. Ezzel már két megbízható sora van a csapatnak, amelyen még sokat dobhat a két cseh csatár, Jakub Izacky és Domnik Novotny, akiket Musial Dunaújvárosból ismerhet. A negyedik sort a fiatalok alkotják majd, köztük Erdei Zoltán, aki fehérvári évek után igazolt Debrecenbe. Az orosz származású Vlagyiszlav Kulesov, Salló Barna és Artyom Szokolov a debreceni utánpótlásból került fel a felnőttcsapathoz.

Ha elkerülik a sérülések a csapatot, akkor a DEAC az első öt helyért harcolhat az alapszakaszban, majd a rájátszásban az elődöntőbe is bejuthat. Kapus- és csatárposzton jól áll a csapat, de egy sérüléshullám nagy gondot okozhat.

David Musial vezetőedző: "Minden új Debrecenben, új edzőkkel és menedzsmenttel készülünk. Minden nap azon dolgozunk, hogy jobbá váljunk, és reméljük, a szezon kezdetére készen fogunk állni. Remek kapusunk van Hetényi Zoltán személyében, és hét fiatal játékos tartozik a kerethez, akiket megpróbálunk fejleszteni azáltal, hogy a tapasztaltabbakkal szerepelhetnek együtt, sokat tanulhatnak a légiósoktól. Minden meccsen a legjobbat kell nyújtanunk, és reméljük, hogy elérhetjük a rájátszást, ahol már bármi megtörténhet."

Érkezők: Hetényi Zoltán (Knoxville, SPHL), Antal Arnold, Erdei Zoltán (Fehérvár), Jiri Behal (Hovy Jicin, CZE3), Kovács Bronson Zoltán, Molnár Dávid (MAC), Nico Vuorijärvi (Hunters, FIN3), Hári Norbert, Jakub Izacky, Dominik Novotny, Silló Arnold (Dunaújváros), Berta Ákos (DVTK), Németh Attila (Ferencváros), Vincze T. Péter (HK Budapest), Hetényi Péter (visszavonulásból tér vissza)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV