Előnyben az FTC és a Gyergyó

2020.02.28. 22:22 |
Fordulatos meccset nyert meg a Fradi az Erste Liga negyeddöntőjében. Hosszabbítás után győzött a Csíkszereda, így egy sikerre van a továbbjutástól.

3. mérkőzés:

Fehérvári Titánok - FTC-Telekom 5-6 (2-3, 2-2, 1-1)

Az első harmadban az FTC kétszer is megszerezte a vezetést emberelőnyös gólokkal, de a Titánok rendre válaszoltak. Az utolsó percben Nagy Gergő egy szép korongszerzés után újra a címvédőt juttatta előnyhöz.

A fehérváriak a második harmad elején aztán gyorsan fordítottak, előbb Vas, majd szólóból Campbell talált be. Továbbra is sok volt a kiállítás, a Fradi kettős fórban is támadhatott, és végül Juusela közeli góljával egyenlített. Mindkét kapusnak volt dolga bőven a folytatásban. A harmad végén az egyre nagyobb FTC-fölény góllá érett, ismét Nagy Gergő talált be.

Az utolsó felvonás elején a Fehérvárnak több lehetősége is volt az egyenlítésre, de Arany jól védett. A hazai gárda harmadik előnyével már élni tudott ebben a harmadban, Mihály szerzett gólt az 56. percben. Itt azonban még nem volt vége: két perccel később Tóth Adrián lövésénél Gyenes már tehetetlen volt. Az utolsó percben a Fehérvár a kapuslehozatallal is próbálkozott, de további fordulat már nem volt a meccsben.

A Fradi így előnybe került és így várhatja a szombati összecsapást.

Nyilatkozat

3. mérkőzés:

Gyergyói HK-Corona Brasov 5-2 (0-1, 3-1, 2-0)

A Gyergyó gyorsan emberelőnybe került, és Tőke bravúrjaira volt szükség, hogy ne szülessen gól. Egyenlő létszám mellett a játék is kiegyenlítetté vált, sok helyzettel. Ebből végül a Brassó jött ki jobban, Molnár Zsombor lőtte be Tranca kapu mögül érkező passzát.

A második felvonást is fórral kezdték a hazaiak, ami megint kimaradt, de a kiegészülés után már összejött az egyenlítés: Jones a kék vonalról bombázott a hálóba. Aztán négy a négy ellen folyt a játék a kiállítások miatt, és ebből a Brassó profitált, Armstrong talált be. Egy percig sem örülhettek azonban a vezetésnek, Vorobjev ért bele Jones lövésébe. A 34. percben ismét Jones volt a főszereplő, egy szép akció végén szerzett gólt, így először vezetett a Gyergyó.

A Corona az utolsó harmad elejét megnyomta, de fórban sem tudott egyenlíteni. Ez pedig megbosszulta magát, és Valdix egy szerencsés góllal növelte a különbséget. Az 55. percben a Gyergyó a meccset is eldöntötte, Ryan Rupert szép csel után volt eredményes.

A Gyergyó 2-1-re vezet. A párharc szombaton folytatódik.

4. mérkőzés:

Sport Club Csíkszereda-DEAC 3-2 (0-1, 2-0, 0-1, 1-0) - hosszabbítás után

 Ezúttal a DEAC kezdett jobban, és a második perc elején egy bulit követően Berta védhetetlenül lőtt Szamankov hálójába. A folytatásban kiegyenlített volt a játék, kevés helyzettel. Feszültségből nem volt hiány, kisebb tömegjelenet is kialakult, amelynek köszönhetően a hazai oldalról Papp és Kuljas, míg a túloldalon Sági, illetve Hári ment ki pihenni, majd nem sokkal később Bíró és Novotny is összeakaszkodott.

A második felvonás eleje debreceni helyzeteket hozott, de Szamankov résen volt. A hazaiak edzője, Jason Morgan átszervezte a támadószekciókat, ami pozitív hatással volt a csapat játékára. Sorra maradtak ki a nagyobbnál nagyobb hazai ziccerek. Hetényi végül a 39. perc tudta megőrizni kapuját, ekkor egy kipattanót Bíró Tamás kotort be. Alig fél perccel később pedig vezetett is a Sportklub: egy gyors kontra végén Taratuhin lőtt takarásból védhetetlen gólt.

A záró felvonásban a DEAC visszajött a meccsbe. A kiállítások ellenére oda-vissza hokit láthatott a publikum két remek kapusteljesítménnyel. Az 56. percben a vendégek egyenlítettek: a lefordulás után Filbrandt talált be.

A ráadásban a Csíkszereda volt aktívabb, majd emberelőnybe is került. A fórt jól járatta Sportklub, és végül Kuljas a saját kipattanóját értékesítve szerezte meg a győztes találatot.

A Sportklub 3-1-re vezet a párharcban és egy győzelemre van az elődöntőtől. Folytatás hétfőn este Debrecenben.

Nyilatkozat

Jason Morgan, vezetőedző, Csíkszeredai Sportklub: „Nem volt egy ideális kezdés a részünkről, de apránként rendeztük a sorainkat. Igazából a második harmadra érkeztünk meg a meccsbe, akkor sikerült nagy sebességgel játszanunk és nagy nyomást az ellenfélre helyezni. Sikerült elkapni a momentumot és az első gólunk után azonnal lőttük a másodikat is. Az utolsó harmadra jobban kinyílt a Debrecen, ám mi a helyzeteinket nem tudtuk kihasználni. A hosszabbításra és kiváltképpen a előnyre nagyon erős négyest küldtem a jégre és végül Kuljas eldöntötte. Nagyszerű csapatgyőzelem volt. Elutazunk Debrecenbe és megpróbáljuk a sorozatot lezárni, de nem lesz egyszerű.”

David Musial, vezetőedző, DEAC: „A meccset remekül kezdtünk, sikerült gólt szereznünk és a védekező játékunkat is jól szerveztük, hogy ebből a második harmadra semmit ne lássak viszont. A harmadik harmadban sikerült nagyot küzdenünk, egyenlítettünk és bizakodtunk a jó folytatásban, de a kiállítás megpecsételte a sorsunk. Nincs más dolgunk, mint innentől kezdve minden meccsünket megnyerjük.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV