Előny az Érsekújvárnál és a Brassónál

2014.02.26. 21:49 |
Az elődöntők első meccsein győzött a Brassó és az Érsekújvár.

A MOL Liga rájátszásának első játéknapján a Brassó nyert Dunaújvárosban, az Érsekújvár pedig otthon győzte le a Miskolcot. Folytatás holnap következik.

Érsekújváron a HC Nové Zámky-Miskolc elődöntő első mérkőzése nagy iramban kezdődött, az első gólig öt percet kellett várni, Knox lőtt a hálóba. Rögtön a hatodik percben Polcik egyenlített, a13.-ban pedig a vezetést is átvette a hazaiaknak. A második harmad egy picit feszültebb hangulatban telt, több volt a keményebb páros találkozó. A 18. percben növelte előnyét a hazai csapat: Kowalczyk oldalról leadott lövése talált utat a rövid felső sarokba. A harmadik harmadban gyorsan szépített a Miskolc: Hajós maradt egyedül Chovannal szemben, első lövését még védte a kapus, a másodikat viszont már nem. Ezután ismét egy hazai gól következett: Kowalczyk egy lecsorgó korongot lőtt az üresen maradt kapuba.

Dunaújvárosban a huszonnyolcadik percben Virág révén megszerezte a vezetést a vendég alakulat: egy hosszú cserében egy palánkról visszapattanó korong tréfálta meg a védőket és Sevelát is, a brassóiak 77-ese pedig szemfülesen bepöccintette a játékszert az üresen álló kapuba. Sokat nem kellett várni az egyenlítésre, a következő támadásban, tizenkét másodperc múlva Jabornik a kékről emelt Polc kapujába. A győztes gól a 48. percben esett, Péter Róbert volt eredményes, az első mérkőzésen tehát nyertek a vendégek.

HC Nové Zámky - Miskolci Jegesmedvék  4-2 (2-1, 1-0, 1-1) – 1-0

misBob Dever (vezetőedző, Miskolci Jegesmedvék)„Jól kezdtünk, megszereztük a vezetést, utána azonban hullámzó lett a játékunk, és a mélypontokat kihasználta a hazai csapat. Futottunk az eredmény után, és ez néha kapkodáshoz, hibákhoz vezetett. Holnap új mérkőzés lesz, jobban kell játszanunk és akkor javíthatunk.”

nzRobert Spisak (vezetőedző, HC Nové Zámky) „Nagyon fontos volt, hogy a bekapott gól után gyorsan meg tudtuk fordítani az állást. Utána mindig jó lélektani pillanatban tudtunk gólt lőni. Nagy küzdelem volt, de úgy gondolom, hogy végig kontrolláltuk a meccset.”

Dab.Docler - ASC Corona Brasov  1-2 (0-0, 1-1, 0-1) – 0-1

dabStephan Lundh (vezetőedző, Dab.Docler)„Lőttünk annyit kapura, amennyivel meg kellett volna nyerni ezt a mérkőzést! Keményen küzdött a Brassó, s bár bennünk is megvolt a tűz, sajnos a helyzetkihasználásunk szörnyű volt. Holnap mindenképpen több időt kell majd töltenünk a támadózónában, s természetesen nem csak egy gólt lőnénk negyvenöt lövésből!”

braKari Rauhanen (vezetőedző, ASC Corona Brassó)„Nagyon örülök a sikernek. A csapat taktikusan játszott, bár sokszor voltunk hátrányban, sikerült összerakni a srácokat. Remek győzelem volt!”


Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV