Elmarad a MOL Liga-döntő 1. mérkőzése

2015.03.08. 12:22 |

Elmarad a ma, azaz 2015. március 8-án este 18.00-ra kiírt Miskolci Jegesmedvék–HC Nové Zámky mérkőzés, a MOL Liga döntőjének első összecsapása, mivel a HC Nové Zámky nem vállalja az utazást. A győzelem így automatikusan a Miskolci Jegesmedvékhez kerül. A finálé a Miskolci Jegesmedvék 1–0-s vezetésével folytatódik majd szerda este, a második mérkőzéssel.

A HC Nové Zámky a MOL Liga-döntő menetrendje kialakításakor jelezte, hogy mivel a szlovák harmadosztályban is szerepel, és ott is bejutott a fináléba, annak a két győzelemig tartó párharcnak a második és esetleges harmadik mérkőzésére pedig március 7-én, szombaton, illetve 9-én, hétfőn kerül sor, ezért kérte a MOL Liga döntő mérkőzéseinek későbbi időpontra történő halasztását.

Ugyanakkor a MOL Liga-döntő menetrendjének kialakítása az összes érdekelt igényének figyelembevételével készült, a finálé másik résztvevője, a Miskolci Jegesmedvék és maga a MOL Liga is rugalmas és együttműködő volt a HC Nové Zámkyval. Ennek megfelelően a korábban tervezett időpontokon módosított, így a döntő első mérkőzése az eredetileg kiírt március 7-éről március 8-ára került, illetve a sorozat más mérkőzéseinek időpontja is módosult.

A MOL Liga-döntő menetrendjét elfogadó HC Nové Zámky egyoldalú döntése példátlan és súlyosan csorbítja a MOL Liga hosszú évek munkájával kivívott jó hírnevét.

Ki nem állás esetén a szabályzat alapján a rájátszásban a győzelmet automatikusan az ellenfélnek kell jóváírni – a finálé tehát a Miskolci Jegesmedvék 1–0-s vezetéséről folytatódik majd szerda este, a második mérkőzéssel –, továbbá a vétkes felet pénzbüntetéssel kell sújtani. A MOL Liga a további lépések megtétele érdekében nagyon rövid időn belül tárgyalja majd az esetet.

Fotó: Mudra László

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV