Tudod Béla, nekem örökre úgy maradsz meg az emlékezetemben, ahogy 1976. március 14.-én reggel láttalak, a lengyelországi Gdansk városának pályaudvarán:
Hatalmas szerelés zsákoddal, meg a többi csomagoddal vártad a vonatunk indulását. Kicsit kialvatlannak tűntél az előző éjszakai ünneplést követően, sildes sapkádra pedig, egy hatalmas „B” betűt applikáltál, jelezve, hogy a magyar válogatott azon a világbajnokságon, kiharcolta a VB- B csoportjába jutást. Bajuszod alatt, csupa mosoly volt az arcod!
1961-ben jegyezted el magad a hokival. Bátyádat, Viktort követve lettél a BVSC játékosa. Annak a klubnak a jégkorongozója, amelyhez hű maradtál - a megszűnéséig. Utána pedig, - túl a negyvenen – még tovább is űzted ezt a sportot a Pomáz, majd a Miskolc együttesében.
Legsikeresebb éved, 1965 volt. Te is tagja voltál annak a nemzeti csapatnak, amely máig a legnagyobb sikert érte el a VB-k történetében! Negyedik helyen végzett a B- csoportban és ezzel – összesítésben – 12. lett.
De sokszor nosztalgiáztál, hogy akkor 4-4-re végeztetek a későbbi győztes NSZK-val. Sőt, ha csak egy kis szerencsétek lett volna, – így mondtad – le is győzhettétek volna őket.
Alig két hónapja megállapodtunk, hogy ezt is részletesen elmondod nekem, mint azt a megannyi sztorit, amely pályafutásod alatt megesett Veled. Pedig akkor mindketten tudtuk, Te már régen egy másik „meccset” vívsz. Egy olyan „meccset”, amit nem nyerhetsz meg…!
Te azonban világ életedben sportember voltál, aki utolsó leheletéig küzd! Mint most is. A mi nagy beszélgetésünk ugyan elmaradt, ám Neked ki kellett tartanod. Meg kellett érned, lányod esküvőjének napját. Megélted. Nyugodtan hunyhattad le a szemed…
71 éves voltál.
Török László
