Farkas Pista bácsi, a legidősebb jégkorongozó, pontosan ugyanolyan csendben távozott az égi jégpályákra, mint amilyen csendben élt, kilencvennégy esztendőn keresztül.
Pedig nagy idők, nagy tanúja volt…
Olyan családban látta meg a napvilágot, amilyennek nincsen párja a magyar sporttörténelemben. A négy testvérével együtt, valamennyien élsportolóvá váltak! A legsikeresebbnek bátyja, Mátyás bizonyult, aki atlétikában, gyeplabdában és jégkorongban is tagja volt a nemzeti csapatnak, de mind a hölgyek, mind az urak a legjobbak közé tartoztak, a maguk sportágában.
Pista bácsinak ilyen közegben, „kutya kötelessége” volt idősebb testvérei nyomdokaiban járni. A Columbus utcában, – ahol felnőtt – volt egy teniszpálya, amelyet a tulajdonos, bizonyos Singer úr, télen jégpályává varázsolt. Ott tanult meg korcsolyázni. Tette ezt olyan sikerrel, hogy bátyja, - a már emlegetett Matyi – be is vitte magával a BKE híres nevezetes „edzőszobájába” a műjégre, ahol a nagyok készülődtek mérkőzésre, edzésre. Ott is maradt közöttük egy életre. Tagja volt az 1939/40-es szezon bajnokcsapatának, de később játszott a Ferencvárosban és az Építőkben is.Amikor ez utóbbi egyesülethez került, már kicsit megkopott a gyorsasága, ezért hátvédnek állították be edzői. Hihetetlen állóképessége révén, túl a harmincon is képes volt, csere nélkül végig játszani egy meccset.
Említettem, hogy nagy idők, nagy tanúja volt, hiszen az akkori öregek jobbára még jéglabdáztak. A Pista bácsi féle ifjak azonban, már a modernebb jégkorongozást választották. Igaz akkoriban még sűrűbben pattant ki a játéktéren kívülre a korong, mert az akkori szabályok szerint csak 25 centi magas palánk övezte a pályát. Így aztán az is előfordulhatott, hogy egy akár kisebb bodicsek után, a korongon kívül, a játékos is a pálya mellett ért talajt…
Pista bácsi legutóbbi találkozásunkkor is büszkén mutatta az első nemzetközi tornáján nyert kis kupát, amelyet, mint a BKE tagja kapott, Garmisch- Partenkirchenben.
Pályafutása befejeztével is megmaradt igazi sportembernek. Nyolcvan éves korában is teniszezett még, a hokisokkal pedig szoros barátságot ápolt. Az őszi olimpiai selejtezőn is ott volt a Papp László Arénában és csak azon bosszankodott, hogy autót küldtek érte, pedig – amire nagyon büszke volt – még mindig jogosítvánnyal rendelkezett és a mai forgalomban is roppant előrelátóan, jól vezetett. Készült az április világbajnokságra és a VB alatt megrendezésre kerülő „öreg hokis” találkozóra, ahol rendre ő kapta a legnagyobb tapsot.
Most azonban hiányozni fogsz Pista bácsi! Bár ahogy ismerlek, amikor mi összejövünk a Korea elleni meccs előtt, Te éppen az égi jégpályán játszol majd mérkőzést. Lesz nagy nevetés, amikor kivonultok a pályára Czervával, Jeneyvel, Dombóvárival, Hircsákkal és a többiekkel. Játék közben azonban kérlek, álljatok meg egy percre és gondoljatok ránk.
Mi is ezt tesszük majd és gondoltban és nálad járunk.
Mert már most, nagyon hiányzol.
Török László
