Életben maradtak a brassói remények

2013.02.02. 09:16 |
Nyert a Brassó, a Csíkszereda és az Érsekújvár.

csíkHSC Csíkszereda – UTEute
5:3 (3:0, 1:0, 1:3)


Bár ingyenes volt a belépő a HSC Csíkszereda – Újpesti TE jégkorong MOL Liga pénteki összecsapására, alig ezer néző foglalt helyet a lelátókon. Ez a hazai hokisokat nem nagyon zavarta és már a mérkőzés első perceitől kezdve a kezükbe ragadták a kezdeményezést. A találkozó elején Hurtaj köszönt be Pleszkánnak. A folytatásban is a hazai csapat akarata érvényesült és végül még két gólt szereztek: Adorján, majd Kmit is eredményes volt. A második játékrészben nem változott sokat a játék képe. A harmad közepén egy szép akció végén Becze is megszerezte első gólját a találkozón. A csíki csapatban a gól után Kozuch helyet Ruczuj állt be a kapuba és volt is védenivalója, hiszen emberhátrányba került a hazai csapat. A hátrány kivédekezése nem okozott gondot a HSC-nek. Az utolsó játékrész is egy gyors hazai góllal kezdődött. Szőcs lépett ki emberhátrányban. Az ötgólos előny tudatában a hazaiak megnyugodtak és magukra húzták az ellenfelet, akik három alkalommal is beköszöntek Ruczujnak. Előbb Virág, majd egymás után kétszer Németh lőtt gólt. Az utolsó másfél percben a vendégek kapuslehozatallal is megpróbálkoztak, ami nem jött össze.

Timo Lahtinen (vezetőedző, HSC Csíkszereda) - Az első harmadban jól játszottunk meg is volt az eredménye. A második harmadtól kezdve nem koncentráltunk eléggé a meccsre, és magunkra húztuk az ellenfelet, akik a kihagyásainkat büntették is.

Ancsin János (edző, UTE) - Sajnos az első harmadot nagyon elrontottuk, bár tudtuk, hogy a HSC az életéért küzd. Utána összeszedtük magunkat és a második, illetve a harmadik harmadban egyenlő ellenfelei voltunk a haza csapatnak. A végén egy kis szerencsével döntetlent is elérhettük volna. Összességében azonban nem érdemeltünk volna győzelmet.

nzHC Nové Zámky - Dab.Docler dab
3:0 (2:0, 1:0, 0:0)

Az Érsekújvár három góllal verte meg a listavezetőt, akik egyet sem tudtak belőni. Mikhailov, Mamonos és Baron voltak a gólszerzők.

Stephan Lundh (vezetőedző, Dab.Docler) – A Nové Zámky négy gólhelyzetet alakított ki, és ennyiszer betalált. Az első gólnál Sevela nem tudta, hol a korong, abban pedig nem vagyok biztos, hogy a harmadiuk gól egyáltalán az volt-e. A harmadik harmadban voltak nekünk is lehetőségeink, előnyben is játszottunk, de nem sikerült betalálnunk. A svéd ligából nagyon jól ismerem a kapusukat, Krizant, ő egy nagyon jó játékos. Jó csapat az Érsekújvár, ott van a helyük a rájátszásban.

Rober Spisak (vezetőedző, HC Nové Zámky) – Nagyon minőségi meccs volt, jól kezdtünk. Megpróbáltuk uralni a mérkőzést, Karol Krizan pedig remekül védett. Boldog vagyok, hogy sikerült nyernünk a listavezető ellen. És köszönjük a szurkolóknak a bíztatást.


braASC Corona Brasov - Miskolc misi
7-4 (2:0, 1:1, 4:3)

A mérkőzés elején egyértelműen a miskolciak akarata érvényesült a jégen. Az első veszélyes brassói lövést a 7. percben kellett védenie Gyenesnek, addig a Jegesmedvék már háromszor is megdolgoztatták Polcot. A 13. percben a kapuvas mentette meg a Brassót az első vendéggóltól. A 14. percben szinte a semmiből szerzett vezetést a Brassó. Emberelőnyben Hietamaki maradt egyedül a jobb oldalon, és a neki passzolt korongot kapásból lőtte a hálóba (1-0). Két perccel később ismét előnyben játszhatott a hazai csapat, amikor kavarodás alakult ki a miskolci kapu előtt, amelynek végén Zsók pár centiről lökte a korongot a gólvonal mögé (2-0). Rengeteg kakaskodás alakult ki, és csak úgy repkedtek a páros kiállítások.

A második harmadban is többet támadtak a Macik, ám a 6. percben mégis újabb gólt lőtt a Brassó. Pysarenko éppen jégre lépett a büntetőpadról, amikor hozzákerült a korong, így egyedül vezethette rá Gyenesre a korongot és a felső sarokba lőtt (3-0). A Jegesmedvék hatalmas offenzívába kezdtek, nagy fölénybe játszottak, ám hiába voltak helyzeteik, valami mindig hiányzott a gólhoz. A 12. percben pár másodperc leforgása alatt ötször lőttek kapura a vendégek, de valakiben mindig elakadt a korong, egyszer például a gólvonalon térdelő védőben. A nagy nyomás a 15 percben érett góllá. Emberelőnyben egy lövés a hátsó palánkról vágódott Dubek elé, aki pár lépésről a kapuba emelt (3-1).

A harmadik harmad igazi flúgos futamot hozott. A 2. percben Antalra nem figyeltek a védők, bekorcsolyázott Gyenes elé, majd a felső sarokba emelt (4-1). Két perc elteltével a brassói harmad közepéről Czuba lőtt a felső vas alá (4-2). Az 5. percben ismét előnyben voltak a hazaiak, amikor Antal estében belecsapott a korongba, amely a kapuvasról vágódott a hálóba, ritka szerencsés gól volt (5-2). A 9. percben hét másodperc alatt lőttek két gólt a Jegesmedvék, először Dubek, majd Rafaj volt eredményes (5-4). A 11. percben Wehrs talált a miskolci kapuba, majd a meccs vége előtt 44 másodperccel Bonar lőtt üreskapus gólt (7-4).

Greg Lindqvist (vezetőedző, ASC Corona Brassov) – Véleményem szerint nagyon rossz meccs volt a mai. Sok hiba mindkét oldalon, de a nézőknek élvezetes volt. Boldog vagyok a három pont miatt, más eredmény nem is lett volna jó. Amíg csak lehet, küzdünk a rájátszásért. Ott akarok újra találkozni a Miskolccal.

Tim Kehler (vezetőedző, Miskolci Jegesmedvék) - Nagyon csalódott vagyok, ez volt a legrosszabb mérkőzésünk az elmúlt két hónapban. Minden csapatrészünk rossz teljesítményt nyújtott, gyengék voltunk emberhátrányban és előnyben egyaránt. Ezt a mérkőzést gyorsan el kell felejtenünk.

A MOL Liga állása: 

Hely Csapat M 3p. 2p. 1p. 0p. +/- Pont
1. Dab.Docler 42 31 3 2 6 186:91 101
2. Miskolci Jegesmedvék 42 24 2 4 12 182:114 80
3. HC Nové Zámky 42 22 3 1 16 141:124 73
4. HSC Csíkszereda 42 21 3 4 14 136:129 73
5. ASC Corona Brasov 41 18 5 2 16 139:119 66
6. Ferencváros-ESMTK 41 5 4 3 29 100:177 26
7. Újpesti TE 42 3 2 6 31 75:205 19


Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV