Élénk érdeklődés a játékvezetők tábora iránt

2013.05.06. 13:52 |
Szombaton kezdődött a Magyar Jégkorong Játékvezetők Egyesület bevonó programja.

A programon több, mint húszan vettek részt az ország minden tájáról.
A korábbi években négy héten át többórás elméleti képzés jelentette az új játékvezetők képzésének első elemét, ezúttal azonban korszerűbb és átgondoltabb módszerekkel zajlik a jelöltek kiválasztása és felkészítése. Szombaton a Metodikai Központban gyülekeztek a reménybeli hokibírók, ahol a délelőtti elméleti alapozást követően a jégen kellett számot adniuk korcsolyázótudásukról a jelentkezőknek, majd több csoportban folytatódott a munka, kiváló technikai feltételek mellett.
A feszesre szervezett, intenzív nap végén mindenki személyre szóló visszajelzést kapott az erősségeiről és a további fejlesztendő területeiről, így az előttünk álló hónapok sem telnek majd tétlenül.
Nagy Attila, az MJJE elnökségi tagja pozitívan értékelte a látottakat: "Az Egyesület számára nagy öröm, hogy ilyen sokan és ilyen messziről is eljöttek, hogy játékvezetőként segíthessék a magyar jégkorongot, közöttük számos egykori jégkorongozó. Biztos vagyok abban, hogy amennyiben az edzőtábori feladatokat sikeresen teljesítik, akkor többeket a jövő évben már a pályán is láthatunk - ezzel a céllal folytatjuk a képzést."
A legígéretesebb jelöltek jövő szombaton Pesterzsébeten a "Most Mutasd Meg" napon élesben is képet kaphatnak a játékvezetői munka gyakorlati oldaláról. A tanfolyam az augusztusi edzőtáborban zárul.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV