Hoffmann Attila szövetségi kapitány értékelte a kieséssel végződött pozsonyi divízió I/A világbajnokságot, de szóba került a sportág és a válogatott jövője is.
Többször is úgy tűnt, hogy kezünkben van az Argentína elleni meccs, mégis elbuktuk, mi történt?
Nehéz ezt a meccset reálisan érzelmek nélkül értékelni. Noha a csoportban simán nyertünk azt azért tudtuk, hogy nem egy könnyű ellenféllel játszunk, két éve is borsot törtek az orrunk alá. Nagyon kellemetlen ellenfél, jól korcsolyáznak, még ha nem is annyira technikásak. A cél az volt, hogy az első két negyedben keményen nyomjunk, tudjunk vezetést szerezni. Ez össze is jött, 2-0-ra vezettünk a harmadik negyedben, aztán szinte a semmiből, három egymást követő cserében kaptunk három gólt. Szinte érthetetlen volt ez az összezuhanás, ugyanakkor felálltunk a pofonból és végül nem bírta a nyomást az ellenfél sem, kiegyenlítettünk az utolsó perceben. A büntető gyakorlatilag lutri kategória minden sportágban, nem lőttünk be egyet sem az ellenfél pedig betalált.
Uraltuk a mérkőzést a harmadik negyedig, mivel tudott fordítani az ellenfél?
Egy nagyon egyszerű taktikát választottak, félpályáig felhozták a korongot és onnan ellőtték vagy kapura emelték. A kapus előtti ember pedig takarta a látószöget, és próbáltak közvetlenül előtte beleérni a korongba, vagy a kipattanót belőni. Ebből kaptunk két gólt. Ezt a mérkőzést 2-0-ás vezetésnél el kellett volna dönteni, ha lövünk még egy-két gólt ugyanaz a forgatókönyv áll elő, mint a csoportbeli meccsen, ahol simán nyertünk.
Sajnos nem sikerült nyerni, büntetőkkel Argentína diadalmaskodott, mi pedig kiestünk, ennek az eredmények milyen következményei lehetnek?
Úgy gondolom, hogy kell egy kis idő mire pontosan leülepednek az élmények. Számot kell vetni nekünk is a csapatvezetésben és a szakmai vezetésnek is a Jégkorong Szövetségnél, hogy hol tartunk most és milyen irányba megyünk tovább. Két éve vettem át a vezetést, nem egyszerű helyzetben, mert stagnál jó pár éve a teljesítményünk. Relatíve sikertelenek vagyunk évek óta, nem tudunk előre lépni, hogy egy feljutást megcélozzunk vagy komolyabb eredményt érjünk el. Sajnos évek óta benne volt, hogy ha nem jön jól ki a lépés, ki is eshetünk, sajnos ez idén meg is történt. Mint szövetségi kapitány a felelősségemet elismerem az eredménnyel kapcsolatban, de tőlem függetlenül is változtatni kell majd bizonyos dolgokban, hogy újra sikeres legyen a sportág.
Mire gondolsz?
Óriási probléma, ami évek óta kisérti a csapatot és a vb alatt is többször felmerült, hogy nem kellően kiegyensúlyozottak vagyunk, vagy nagyon megy a játék, vagy összeomlunk pár gól hatására. Főleg ezekben a kiélezett helyzetekben hiányzik a csapategység, és az egymásért küzdés, amivel átlendíthetik egymást a srácok. Kevés olyan játékos van, akik nehéz helyzetekben az élre állnak és a tudásukkal, mentalitásukkal átlendítik a csapatot a holtponton. Ennek egyik ellenpéldája Galló Vilmos hozzáállása, aki végig a csapat erőssége volt, és egy pillanatra sem vesztette el a hitét, így segítve a társakat a nehezebb pillanatokban is. Az argentín csapat, talán ebben volt lényegesen jobb nálunk. Az utolsó meccsen szabályosan beszurkolták a korongot a kapunkba. A mindenkori magyar válogatottnál sokkal erősebb csapategységre lenne szükség, akár a pályán, akár azon kívül, ezt érzem a leggyengébb pontunknak. De ezt az egységet hiányoltam már két éve is, annyi előrelépés legalább volt, hogy ezúttal voltak olyan periódusok, ahol vert helyzetből is fel tudtunk tápászkodni. Több jó egyéni teljesítményre lett volna szükség ahhoz, hogy bennmaradhassunk a csoportba. Azért volt pozitív fejlődés is, az „inline taktika” kivitelezésében is. Idén már sokkal jobban használták a srácok a taktikai elemeket, mint két éve.
Milyen eséllyel várhatjuk a kvalifikációs tornát?
A kvalifikációs torna kontinensenként zajlik, 3 csoport van, ahonnan mindig feljut az első helyezett. Az európai csoportban csak az osztrák csapat tűnik komoly riválisnak, hacsak nem gondolja úgy az egyik nagy hokis nemzet, hogy az inline szakágban is indít csapatot. Potenciálisan Bulgária és Szerbia nem komoly rivális. Ausztria viszont nagyon erős ellenfél lehet, főleg hogy idén nem sikerült nekik, két év múlva biztosan még komolyabban fogják venni a visszajutást.
Jövőre a kvalifikációs tornáig milyen munkát kell elvégezni, ahhoz, hogy eséllyel pályázzunk a feljutásra?
Bízok benne, hogy az eredménytől függetlenül megmarad a szakág támogatottsága. Van két évünk, hogy rendbe tegyük a dolgokat és új alapokról építkezve célozzuk meg a divízió I-et. Idén talán az egyik legidősebb csapat voltunk, többen kiöregednek idén, és olyanok is vannak akik már évek óta abbahagyták az aktív pályafutásukat, két év múlva már nem bírnák ezt a tempót fizikailag. De ez így van rendjén, sok szép sikert értek el eddig, amikre mi is büszkék vagyunk, de tovább kell menni és bevonni a helyükre élvonalbeli fiatal játékosokat, akik bírják a tempót, akár hat meccsen keresztül is. Erre jó példa, egyik fiatal kapusunk Duschek Dávid, aki nemcsak a csapat, hanem az egész divizió 1 legeredményesebb kapusa is lett. Ilyen egyéni eredményekre lesz szükség a jövőben is. A kiesésünkkel kapcsolatban, remek példa Lettország, amely szintén kiesett két évvel ezelőtt, de feljutás után idén, az egyik legerősebb csapat lett a Divízió I-ben. El lehet oda jutni szisztematikus munkával, hogy négy éven belül az A csoportos feljutás lehet újra a cél, mert jelenleg ettől nagyon távol kerültünk sajnos.
Hogyan értékeled a szakág jelenlegi helyzetét?
Óriási probléma, hogy szemben egy felnőtt hoki válogatottal nem 80-100 fős keretből hanem 20-22 főből tudjuk kiválasztani azt a 17-et aki utazik egy vb-re. Azok közül, akik hoki válogatott vagy első osztályú profik sokszor az inline felkészülés kezdetén lemondják a szereplést, mert többnyire nem tudnak erre két hónap felkészülést rááldozni. A felkészülés egybe esik a klubok nyári alapozásával, ezért sokan nem tudnak eljönni inline edzésekre. Ezenkívül van, hogy a jégkorongos klubedzők nem szívesen ajánlják a játékosoknak a szereplést, főleg a sérülések miatt, ami részben érthető, bár idén egyetlen komolyabb sérültünk se volt. Sajnos ilyen merítési lehetőségek között nehéz egy optimális keretet kialakítani. Így jobbhíján abból kell építkezni amink van.
Az utánpótlás építése mennyire reális cél a szakágban?
A hokival párhuzamosan, a mi utánpótlásunk is szépen bővül, az elmúlt 2-3 évben U10, U12, U14 inline tornákatat is szervezünk, jó lenne, ha ehhez mind több klub csatlakozna. Nem biztos, hogy csak az a megfelelő út, hogy felnőtt válogatott hokisokat próbálunk lecsábítani inline hokira, szerintem itt is alulról kellene építkezni. Óriási lehetőségek rejlenek még, amiket eddig nem használtunk ki. A cél hogy széleskörben ismertessük meg a gyerekekkel az inline szakágat is, és ha esetleg nem lesz valakiből profi hokis, vagy nem fér be a válogatottba, jó lehetőség, hogy folytassa a sportot és akár nemzetközi szinten is megmérettesse magát a nemzeti válogatottban. Remélem, hogy 6-8 éven belül el tudunk oda jutni, hogy nem húsz emberből kell kiválasztani a válogatottat és nem az jön el aki ráér, vagy nem nyaral, hanem komoly presztízs lesz szerepelni ebben a csapatban is. Ehhez kelleni fog a klubok közreműködése is, de bizakodó vagyok a sportág fejlődési lehetőségeit illetően. Végül itt ragadom meg az alkalmat és szeretném megköszönni mindenkinek a csapatból, aki az elmúlt két hónapot végig dolgozta velünk. A Magyar Jégkorong Szövetség által megteremtett kiváló felételek miatt egy nagyon profi stáb segített nekünk a világbajnokságon. Külön köszönöm nekik a fiúk nevében is a kitartó, nagyszerű munkát, nem rajtuk múlt, hogy ilyen eredménnyel végződött a torna.
