Egyszerre lépett lejjebb és feljebb Hári János

2015.08.04. 13:45 |

Ugyan másodosztályba szerződött, mégis jobban járhat Hári János, akivel nagy tervei vannak a Leksandnak - írja médiapartnerünk, a Nemzeti Sport.

A 23 éves válogatott csatár a nyáron a MODO-tól a Leksandhoz igazolt, ami érdekes húzás, hiszen az említett két csapat végzett a svéd első osztály utolsó két helyén az alapszakaszban, így mindketten a kiesés ellen harcoltak utána, és a MODO járt eggyel jobban, miközben a Leksand kiesett. Hári mégis utóbbihoz, tehát az Allsvenskannak hívott másodosztályba szerződött, ráadásul azok után, hogy egy éves Finnországban tett kitérőt leszámítva 2011 óta a MODO-hoz tartozott. De már nem – és új csapatával meg is kezdte a felkészülését az új idényre.

„Napi két jeges és két száraz edzésünk van, nem tudom, meddig élem túl – mesélte Hári, szerencsére azért mosolyogva. – Az első gyakorló meccsünk két hét múlva lesz, de azon a héten háromszor is játszunk, plusz lesz tizennégy edzésünk… Hasonló az alapozás mindenhol, de ezek az első hetek most brutálisabbnak tűnnek.”

Talán nem véletlenül. A Leksand ugyanis az első osztályra hangszerelt klub, a Nemzetközi Jégkorongszövetség felmérése alapján például a 6132-es átlagnézőszáma a 30. legmagasabb Európában és egy évvel korábban még a 26. hely volt a klubé. Ezzel szemben a MODO „csak” 5383-as átlaggal bír, meg a 44. hellyel, tehát ebben a tekintetben sem visszalépés az átigazolás. Csak hát ott van az a fránya tény, hogy a Leksand mégiscsak a másod- és nem az első osztályban versenyez majd – ám, ha a tervek szerint alakulnak a dolgok, akkor csak tavaszig.

„A Leksand első osztályú klub, a legnépszerűbb Svédországban – fejtegette Hári. – A csarnok legalább olyan jó, mint a MODO-é, az edző is nagyon jónak tűnik, a norvég válogatottnál is dolgozik.”

Az említett szakember Sjur Robert Nilsen, aki az előző két évadban másodedző volt a Leksandnál, idén lett főnök, és tényleg dolgozott a norvég szövetségnek, az U20-as válogatott vezető-, a felnőtt másodedzője volt a legutóbbi világbajnokságokon. Ha megtartja utóbbi pozícióját, akkor Hárival novemberben a szomszédban is találkozhat, hiszen a magyar válogatott Norvégiába, konkrétan Stavangerbe utazik majd tornázni a házigazda norvég, a francia és a dán csapattal. Viszont nemcsak a mester, hanem az általános igazgató, Tore Jobs is sokat vár honfitársunktól, akit első sorosnak hívtak, ami nyilván az egyik fő oka lett az átigazolásának.

„Az igazgató helyezett rám némi nyomást, amikor egy interjúban közölte, hogy meg fogom nyerni az egyéni pontversenyt…” – zárta Hári, aki nem szokott híján lenni az önbizalomnak, de azért ez combos feladatnak tűnik. A másodosztályban 52 meccsen 57 pont volt a legjobb mutató, az elsőben pedig a Fehérváron is megfordult, ma már az NHL-es Carolina Hurricanes táborába hivatalos amerikai Derek Ryan produkált 55 meccsen 60-at Ehhez mérten Hári 54 meccsen 21 pontot szerzett.

Fotó: Mudra László - MJSZ

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV