Lisa Haley szövetségi kapitány, valamint Garát-Gasparics Fanni, Kiss-Simon Franciska és Dabasi Réka értékelte a Norvégia elleni fenomenális fordítást, és mondta el várakozásait a csehek elleni olimpiai selejtező előtt.
Lisa Haley szövetségi kapitány: „Igazi hullámvasút volt ez a meccs. Az elején kicsit merev, bizonytalan volt a játékunk. A norvégok nagyon rendezettek, főleg védekezésben, nehéz területet találni ellenük. A második harmadban a büntetések miatt nehéz helyzetbe kerültünk. Sosem könnyű kétgólos hátrányból felállni – szerencsére még sikerült lőnünk egy gólt, és az sok magabiztosságot adott az utolsó harmadra. Az első harmadban az emberelőnyös játékunkban is megmutatkozott az idegesség, túl statikusak voltunk, nem járattuk eleget a korongot. A harmadik harmadban viszont már ez jól működött, és ez jelentette a különbséget. Háromszor játszottunk a csehekkel egy év alatt, ismerjük a stílusukat. Egy nagyon tehetséges, technikás csapat, amely remekül bánik a koronggal. Számunkra az lesz a kulcs, hogy védekezésben maradjunk fegyelmezettek, és amikor lehetőség van, vezessünk ellentámadásokat. Több helyzetük lesz, mint nekünk, de ha azokat kihasználjuk, lehet esélyünk egy szoros meccsre – akkor pedig az utolsó harmadban bármi megtörténhet.”
Garát-Gasparics Fanni: „Az elején kicsit idegesek voltunk, tudtuk, hogy fontos meccs vár ránk, és Norvégia erős csapat. Nem akartak bemenni a helyzeteink, ezért voltunk stresszesek. A második harmadban kaptunk három gólt, de az utolsó öt percben feljavult a játékunk, domináltunk és be tudtunk találni. Az utolsó harmadra úgy mentünk ki, hogy csak a saját játékunkra kell fókuszálni, meg tudjuk csinálni és csapatmunkával sikerült is. Mérges voltam a végén, mert a játékvezető megállította az akciómat az üres kapura, mondván nem birtokoltam a korongot – pedig ott volt az ütőmön. Vasárnap az utóbbi évek legnagyobb meccse vár ránk, az olimpiai kijutás mindannyiunk óriási álma. Egyetlen találkozó választ el ettől minket. Az egész ország szurkol nekünk, és érezzük is ezt a támogatást. Az utóbbi időben többször is találkoztunk a csehekkel, és tudjuk, hogy mit kell kijavítani és mi működött jól akkor. Ragaszkodnunk kell a taktikához, a cseh csapat technikás, ezért nagyon figyelni kell a védekezésre, amikor pedig nálunk a korong, akkor támadnunk kell.”
Kiss-Simon Franciska: „Lehet, hogy ez volt az eddigi legnagyobb meccsünk. Most éreztem igazán a lányokon, hogy senki sem szomorkodott 1-3 után sem, hanem arról beszéltünk, hogy sikerült már így fordítani fontos meccsen. A csehek ellen ezt a játékot folytatni kell, mert jó tempót diktáltunk, a helyzeteket ugyan nem nagy arányban lőttük be, de ahogy visszajöttünk a meccsbe, az nagy kulcs lehet. A csehek is a norvégoknak szurkoltak érezhetően, de mi mindent megteszünk, hogy megnehezítsük a dolgukat vasárnap. Ez az utolsó lépés, ami egy álom lenne mindenki számára.”
Dabasi Réka: „Tudtuk, hogy nem lesz könnyű meccs, a norvég egy küzdős, jól védekező csapat. A második harmadban volt egy kis rövidzárlat, és a kérdőjeles kiállításokból hármat is ki tudott használni az ellenfél. Utána újra mi domináltunk, be tudtunk találni, és utána úgy mentünk ki, hogy meg tudjuk fordítani. A csapat már többször megmutatta karakterét, elég visszagondolni a 2019-es világbajnoki meccsre Dánia ellen, amikor szintén kétgólos hátrányból győztünk. Ez a fordítás annak volt köszönhető, hogy a végsőkig küzdöttünk. Végig éreztem, hogy megérik az egyenlítő gól, és utána nem álltunk meg. Közös erővel sikerült átlendülni a nehéz pillanatokon, és végig mentünk tovább. Próbáltunk nem foglalkozni a bírókkal, sőt, még erőt is tudtunk ebből meríteni, és ki tudtuk hozni a meccsből a maximumot. Soha nem voltunk ilyen közel az olimpiához, sokunk gyerekkori álma ez. Több mint tíz éve együtt játszunk és elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy meg tudjuk mutatni, kik is vagyunk. Nem mi vagyunk az esélyesek a papírforma alapján, de ezzel nem törődünk, mert a jégkorongban egy meccsen bárkit meg lehet verni, és reméljük, így is lesz.”
Az olimpiai selejtező programja
November 11., csütörtök
12.00 Magyarország-Lengyelország 11-1
16.00 Csehország-Norvégia 3-1
November 13., szombat
16.00 Lengyelország-Csehország 0-16
20.00 Magyarország-Norvégia 5-3
November 14., vasárnap
16.00 Csehország-Magyarország
20.00 Norvégia-Lengyelország
Az olimpiai selejtezőn résztvevő keret
Németh | Anikó | GK | MAC Budapest |
Révész | Zsuzsa | GK | Debreceni Hoki Klub |
Szabó | Fruzsina | GK | MAC Budapest |
Baker | Taylor | D | MAC Budapest |
Kiss-Simon | Franciska | D | KMH Budapest |
Knee | Sarah | D | KMH Budapest |
Mayer | Fruzsina | D | HTI Stars (CAN) |
Németh | Bernadett | D | MAC Budapest |
Odnoga | Lotti | D | Dartmouth College (USA) |
Tóth | Enikő | D | KMH Budapest |
Dabasi | Réka | F | KMH Budapest |
Garát-Gasparics | Fanni | F | MAC Budapest |
Gondos | Tamara | F | MAC Budapest |
Horváth | Imola | F | Göteborg HC (SWE) |
Huszák | Alexandra | F | KMH Budapest |
Jókai-Szilágyi | Kinga | F | Vienna Sabres (AUT) |
Kreisz | Emma | F | Stanstead Collage (CAN) |
Metzler | Regina | F | Vasas SC |
Rónai | Alexandra | F | MAC Budapest |
Seregély | Míra | F | University of Maine (USA) |
Strobl | Lara | F | BJA |
Szamosfalvi | Petra | F | KMH Budapest |
Williams | Hayley | F | KMH Budapest |
A stáb
Lisa Haley | Szövetségi kapitány |
Mika Väärälä | Másodedző |
Kis András | Másodedző |
Budai Krisztián | Kapusedző |
Tornyi Gábor | Felszerelés-menedzser |
Dénes Veronika | Rehabilitációs edző |
Mondl Viktória | Sport masszőr |
Gallyas Gabriella | Erőnléti edző |
Jasó Judit | Csapatvezető |
Nagy István / Soós Judit | Sportpszichológus |
Kaposi Dávid | Sajtó |
Dr. Széplaki Attila / Dr. Módy Tóbiás | Csapatorvos |
Fotó: Vörös Dávid / MJSZ