Egyetlen gól Újpesten

2017.11.27. 23:54 |

Az UTE hosszabbítás után nyert a Brassó ellen, amelynek kapujában Patrik Polc remek napot fogott ki.

Az Újpestbe visszatérhetett eltiltása után Anze Ropret, míg a Brassó némileg tartalékos összeállításban szerepelt, Mihály Árpád is hiányzott. A vendég csapat kezdte jobban a mérkőzést, ám az Újpest fokozatosan belelendült, és már nem engedte ki kezéből az irányítást. A hazaiak rengeteg helyzetet dolgoztak ki, a harmadik harmadban kettős emberelőnyben is játszhattak, de a brassói kapus, Patrik Polc mindent védett, így hosszabbításra mentette a találkozót. A szlovákiai születésű játékos összesen 52 lövést hárított, de a ráadásban Sikorcin Ladislav lövésével szemben már tehetetlen volt.

A Brassó egy ponttal zárta a magyarországi túrát, az UTE pedig maradt a dobogó közelében.

Újpesti TE-ASC Corona Brasov 1-0 (0-0, 0-0, 0-0, 1-0) - hosszabbítás után

Nyilatkozat

Szilassy Zoltán, UTE: „Gratulálok a fiúknak, mert nagyon nehéz helyzetben sikerült nyernünk. A rendes játékidőben is megérdemeltük volna a győzelmet, hiszen sokkal többet tettünk érte. Sajnos vannak ilyen meccsek. Összességében keményen tettük a dolgunkat, de ez ma így sikerült. A győzelem csak a hosszabbításban lett a miénk. A hirtelen halálra úgy lehet készülni, hogy a legjobb játékosokat hagyjuk pályán. Ez ma is beigazolódott. Laci nagyszerű gólt lőtt, megérdemelte - nem egészséges, keményen dolgozik, hogy az legyen, nehéz beki. Boldog vagyok, hogy ennyire fontos gólt szerzett.”

Strenk Hunor, Brassó, másodedző: „Le a kalappal a fiúk előtt. Rövid volt a padunk, de a csapat mindent megtett, hogy győzzünk. A kapusunk jól védett, nekünk is voltak lehetőségeink, egy kis szerencsével a mi oldalunkra is fordulhatott volna a meccs. Az Újpestnek otthon hamarosan visszavághatunk, de dolgoznunk kell azon, hogy javuljon az idegenbeli mérlegünk.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV