Bár azt mondják, hogy soha többet nem akar sört inni, aki meglátja, hogy hogyan készítik a nedűt, mégis úgy gondoljuk, a jégkorong esetében nem árt belesni a kulisszák mögé! Új sorozatunkban azokra a helyszínekre látogatunk el – legyenek azok az ország bármely pontján -, ahol hol több, hol kevesebb lelkes sportoló ismerkedik a jégkoronggal, csiszolja tudását, hogy egyszer talán majd ő is ott lehessen a válogatott tagjaként az A-csoportban. Vagy csak suli és leckeírás között mozogjon egy jót.
Első utunk az újjáéledő polipokhoz vezetett: irány Tatabánya!
Tessék betérni egy tatabányai kocsmába és a pultnál megszólítani valakit! Tessék megkérni, hogy meséljen Csapó Karcsiról, a Real-verésről, Kiprich Józsiról, a Marosi Zümi-féle kézilabdázókról, vagy éppen a lakatosból lett súlyemelő olimpiai bajnokról, Földi Imréről. No persze, ha fiatalabb kolléga mellé telepedünk oda, akkor ő valószínűleg az Extraligát nyerő Vértes Volánról, a kupaezüstös Lombard FC-ről, vagy éppen a pár héttel ezelőtti Szeged elleni kézidöntetlenről mesél majd csillogó szemekkel.
Az egykori bányászvárosban ugyanis az élet bőkezűen osztogatta a hatalmas sportélményeket a sportszerető közönségnek a tatamitól a zöld füvön át a parkettáig. A londoni olimpia első két érmét is a TSC sportolói (Csernoviczki Éva és Ungvári Miklós) szerezték…
Kezdődik az edzés a tatabányai műjégpályán
A jégkorong azonban fehér folt a város sportpalettáján. Voltak ugyan a múltban is próbálkozások a sportág meghonosítására, de a tatabányaiak valahogy kimaradtak a hokiból. Rendben, volt itt OB II-es csapat (sőt, Székesfehérvár után bizonyos Zalavári Miklós is itt kergette és kergeti a mai napig a korongot!), de folyamatosan fogyott el az utánpótlás: a gyerekek inkább mentek focizni a TASK-ba meg a Lombardhoz, kéziztek a Kodályban vagy a Dózsában, lementek atletizálni Hofiékhoz, a csarnokba Géza bácsiékhoz…
Ám manapság ha valaki a fejébe veszi a városban (vagy a környékén), hogy ő márpedig jégkorongozni akar, akkor most már nyugodtan mehet Zoli bácsihoz.
Két korábbi játékos, Németh Péter és Horváth Zoltán ugyanis a fejébe vette, hogy feltámasztja a tatabányai jégkorongot!
- A jégpálya megnyitása után sikerült egy jégkorong-csapatot összehoznunk – révedt egy pillanatra a múltba Németh Péter, a Petőfi Tömeg- és Szabadidősport Egyesület elnöke. – Ceské Budejovicével, az ottani jégkorongélettel volt nagyon jó sportkapcsolatunk akkortájt. Ám ehhez a sportághoz komoly erőket kell mozgatni, idővel ezt nem bírta a város, ám most a TAO lehetőséget adott, hogy olyan forrásokhoz jussunk, hogy ez a csapat újra talpra álljon.
Márpedig – elnézést kérek az állattani képzavarért – a polipok főnixmadárként támadtak fel és léptek újra a jégre. Horváth Zoltán pedig (aki egyébként is ismert a megyében a jeges rendezvényeiről, hogy például csak a tatai a Jég-Zene-Jégvirág Fesztivált említsük) fogta magát és a csapat élére állt.
- Tata-Tatabánya rendszerben gondolkozom, komoly potenciál van itt! – mesélte lelkesen a terveit még az edzés előtt a palánk mellett a vezetőedző. – Alapvetően alulról kezdjük az építkezést, de senkit sem küldünk haza, csak azért, mert elmúlt tíz éves. Kacérkodom a tatai Öreg-tavon egy tavi hoki megrendezésével, de ehhez biztonságos jég kell. A közelben levő egyesületekkel szeretnék mielőbb jó kapcsolatot kialakítani. Rengeteg ötletem van és sosem adom fel.
Horváth Zoltán a lányoknak magyarázza el a következő feladatot
Miközben a gyerekek már készülődnek, a mester még elárulja egyik legnagyobb álmát: szeretné, ha egy, a győrihez hasonló sátortetős megoldással fedetté válhatna a tatabányai pálya. Ennek egyébként valószínűleg nem csak a jégkorongozók, hanem más sportágak képviselői is örülnének.
Lugosi László jó húsz éve oktat a megyeszékhelyen gyorskorcsolyázást és gyorsasági görkorcsolyázást a Tatabányai Diák Korcsolyázó Egyesület edzőjeként, nem mellékesen pedig az Országos Görkorcsolya Szövetség elnöki posztját is betölti. Nem véletlenül támaszkodik ő is az edzés alatt a palánknak: a formálódó csapat magját az ő tanítványai adják.
- Mellette vagyok, hogy jöjjenek és gyakoroljanak a fiatalok – szögezte le, majd az okát is elárulta. - Akinek megtetszik, az egy darabig a kettőt akár együtt is csinálhatja. A gyorsasági görkorcsolyában nagyon fontos a taktika bent a pályán, az ember-ember elleni harchoz, a helyezkedésekhez, a másik mozgásának érzékeléséhez a jégkorong kiváló tapasztalatokat nyújt.
Persze a fiúk és lányok most még kevésbé azzal vannak elfoglalva, hogy a másik mozgását érzékeljék, jelenleg próbálják a sajátjukat koordinálni – hol kisebb, hol nagyobb sikerrel. Amúgy a koritudás biztos, csak a bot meg a korong ne lenne…
Zoli (bácsi) közben vezényli az edzést, mindenki a szintjének megfelelő feladatot kapja. A lányok (mert hogy vannak szép számmal!) külön csoportban gyakorolják a passzokat, a két fiatal kapus a büntetők védésével kísérletezik (ugyanez a másik oldalról: a többiek az meg értékesítésével), a legfiatalabbak meg próbálnak első körben megbirkózni az ütő méreteivel.
Ám amikor felharsan a füttyszó, hogy levezetés gyanánt el kell indulni körbe-körbe a pályán, akkor aztán veszettül elkezd korizni mindenki, a sebességet még egy-két magas szintű csapatnál is megirigyelnék – a gyorskorcsolyatudás azért csak előbukkan…
 |
| Egy tatabányai polip - a kabalafigura |
A fiatalok élvezték az edzést, kipirulva, boldogan mesélnek. A nyolcéves Szűr Bence László például azért lett kapus, mert apukája is az volt régen, továbbá világbajnok jégkorongozó akar lenni (ámen!), Gengeliczky Dorottya meg egy pillanatra meg is lepődik a kérdésen, hogy milyen a fiúk között lányként jégkorongozni.
- Van rajtam kívül sok lány, szóval nem furcsa – mutat rá a majdnem fifti-fifti nemarányra a szintén nyolcéves „Polip”. Tamás Petra nemrég járt először élőben jégkorong-mérkőzésen: sikeresen kiválasztotta a Magyarország-Horvátország olimpiai selejtezőt. Ha tizenhárom magyar gól nem hozza meg valaki kedvét, akkor semmi.
De meghozta.
A gyerekek lassan közben már szedelődzködnek, Németh Péter meg búcsúzóul még megsúgja, hogy a Mikulás gyönyörű polipos mezeket is hoz majd azoknak a fiataloknak, akik komolyan veszik az edzéseket.
- Jól kell kinézni egy igazi jégkorongozónak, nemde? – kérdezi mosolyogva.
És kitudja. Ha pár évtized múlva betérnek egy tatabányai kocsmába, és elkezdenek beszélgetni valakivel, lehet, hogy hátba csapja Önöket és azt mondja: „Ó Istenem, ha látta volna játszani azokat a jégkorongozókat! Hát zsenik voltak, mint annó a Zümi, vagy a Kiprich-Plotár-Vincze!”
És itt cimboránk majd talán olyan áhítattal ejti ki három tatabányai jégkorongozó nevét, mint ahogy a mai napig emlegetik a legendás Ocskay-Palkovics-Zalavári triót Székesfehérvárott…
***
Következő állomásunk: Győr, ahol régen olykor a szünetben előbb letolták a havat a pályáról a játékosok, majd utána lemosták a pihegő ellenfelet, és szó lesz Bencéről is, aki addig ráncigálta Sofi mezét az olimpiai selejtezőn, míg végre megtudta, hogy vajon jó ember kezét fogja-e.
