Egy pontot ért az UTE bravúros talpraállása

2023.01.15. 19:54 |

A Csíkszereda egy harmad után 4-0-ra is vezetett, a végjátékban csak kapuslehozatal mellett tudták hosszabbításra menteni a találkozót, a ráadásban Stach döntött.

A Sportklubnál Láday és Farkas Tamás helyére Ferencz-Csibi és Salló kerültek a harmadik bekkpárba, Casaneanu és Reisz is szerelést kapott, míg Részegh Tamás ezúttal pihent, az előző mérkőzésekhez hasonlóan ismét 8 légióssal álltak ki a hazaiak. Az UTE foghíjas erdélyi kerete tovább szűkült, a túrára el sem utazó Just, Henttonen, Kovács Sebestyén trió mellé csatlakozott Tornyai, Németh és Nemes is, így Virág Csaba öt védővel küldte harcba övéit. A kapuban Adorján és Rajna kezdett.

Már a 4. percben megszerezte vezetést a Csíkszereda: Kiss Phil nem tudott átvenni egy korongot a védő harmadban, Krikunov csapott le rá, a lekészítését Milan vágta be. Két perccel később Szkacskov emelte rá távolról a játékszert, a kapu előtt Salló Alpár vagy beleért vagy nem, a korong mindenesetre Rajna mellett a hálóba csapódott, a jegyzőkönyvbe a székely védő neve került. Totálisan szétesett az UTE: a 10. percben Simon Pétertől vette el a korongot Kubát, a középről leadott lövését a takarásban lévő Rajna nem láthatta, 3-0. Virág Csaba idő kérése nem vált be, a 13. percben Kubát duplázott miután az első góljához hasonló találatot szerzett, ezúttal is Reisz takart Rajna előtt. A vendégek a négy bekapott gól után kapust cseréltek, Monostori érkezett a vasak közé. A folytatásban feljebb jött az UTE, egy kapuvasat is lőttek a lilák, majd Vesely ziccerénél bravúrral hárított Monostori.

A második játékrész elején az UTE kivédekezte a mérkőzés első emberhátrányát, majd a 26. percben Kiss Patrik keresztpasszáról maradt le Salló, a korong Madácsi ütőjéről a kapuba perdült, 4-1. Kisvártatva eljött az első újpesti emberelőny is, Kiss Patrik passzát kapásból ellőtte Kovács Alex, Shirley jól takarta a kilátást Adorján elől, 4-2. A 35. percben egy felesleges tilos felszabadítást követően az újpesti kapu elől jött a buli, a lecsorgó korongot Rokaly Szilárd szelídítette meg, majd fonákkal felavatta az addig hibátlanul védő Monostorit, 5-2. A harmad utolsó percében az aprócska Pereszunko ütközte le Szkacskovot a hazai kapu mögött, Shirley Kiss Patrikhoz továbbított, aki kilőtte a lekpés felsőt, 5-3.

A harmadik harmad rémálomszerűen alakult a hazai szurkolók számára. Kedvenceik biztonsági játékkal jöttek ki az utolsó felvonásra, amit a 49. percben meg is büntetett az Újpest: Pereszunko visszapasszát Kiss Dániel vágta be, 5-4. Két perccel később már egyenlített is az UTE: Pereszunko szaladt el egy kontrával, Kovács Alexnek készítette le, az újpesti 8-as lövését védte Adorján, de a kipattanót Benk a kapunak háttal behúzta, 5-5. Az 55. percre az első harmadot követően négygólos hátrányban lévő vendégek meg is fordították a találkozót: Kiss Dániel a kékvonalról emelte rá a korongot, amit a kapu előtt birkózó Kiss Patrik második szándékból a kapuba kotorta. A folytatásban eggyel magasabb fokozatba kapcsolt a Sportklub, az UTE kontrákra rendelkezett be. Az 58. percben Salló kiállítása tovább nehezítette Tom Coolen csapatának helyzetét, de kisvártatva Kiss Dániel is kisbüntetést kapott. Adorján lekorcsolyázott, 5 a 4 ellen Vesely szélről leadott lövése utat talált a kapuba, így hosszabbítás következett.

A ráadást Stach döntötte el, miután körbekorcsolyázta a másodpercekkel korábban a túloldalon veszélyes akciót kialakító Kovács Alexet, majd eltette a korongot Monostori mellett is. A Csíkszereda hosszabbításban 6-5-re legyőzte az idei szezonban negyedik idegenbeli pontját összekaparó UTE-t. A hatodik helyre fellépő Sportklub legközelebb csütörtökön Székesfehérváron vendégszerepel, míg az UTE pénteken a DVTK-t fogadja.

Nyilatkozatok

Tom Coolen, vezetőedző, Sportklub Csíkszereda: „Magas fordulatszámon indítottuk a mérkőzést, ők elég laposan kezdtek, tudjuk, hogy jobb csapat, mint ahogyan azt az első 15 percben mutatták, amikor mi 4 gólt szereztünk. Aztán feljebb kapcsoltak, megtalálták a módját, hogy visszajöjjenek a meccsbe. Sok korongot veszítettünk, és az elvesztett korongok gyilkosak tudnak lenni, mi pedig kulcsmomentumokban követtük el ezt a hibát, és hagytuk visszajönni őket, majd át is vették a vezetést. A jó dolog ebben, hogy sikerült megtalálnunk a módját, hogy felálljunk, és nyertünk a hosszabbításban. A mai estén számos pozitívum és számos negatívum is észrevehető volt. Mikor korán felépítesz 4 gólos előnyt, meg kell tudnod tartani a különbséget, de néha ilyen is előfordul. Annak örültem, hogy sikerült visszajönnünk, mikor levittük a kapust. A nézők számára valószínűleg nem volt egy rossz mérkőzés, szoros játék, majd felálltunk, és behúztuk a ráadásban, azonban az edzők szemszögéből még sokat kell tenni azért, hogy jobbak legyünk. Védekezés szempontjából nem ott tartunk, ahol kellene. Ezen kell dolgoznunk! Azonban sosincs elegendő időnk gyakorolni. Olyan alapdolgok vannak, amiken javítani kellene, azonban ezeket a jégen kellene gyakorolni. Megmutathatod a fiúknak a táblán, hogyan kellene ezeket a dolgokat helyesen csinálni, de ezt a jégen edzés közben kellene megtenni. A mérkőzésnaptár zsúfoltsága miatt nagyon kevés időnk van edzeni. Azt gondolom, egy vagy két alkalmunk adódik két havonta igazi edzést tartani, ez nem ideális, játszani két bajnokságban, túl sok a mérkőzés. 7 meccsünk volt 10 este alatt, ha jól emlékszem. Miként a legutóbbi nyilatkozatomban is említettem, ez nem megfelelő, hiszen heti 2 mérkőzés a normális, a heti 3 volna a maximum, és nem több. Mikor ennél többször kell játszanod, az már nagyon kemény, mivel nincs időd edzeni és regenerálódni. Látni lehetett, hogy az energiaszintünk csökkent a mérkőzés alatt. Az első húsz percben jók voltunk, és talán amiatt, hogy nincs lehetőségünk újratölteni az energiaszintünket, mivel újból játszani kell, ez már alapvető fiziológiai következmény. Talán emiatt sikerült így ez a mai este.

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Nagyon büszke vagyok a fíúkra! Azt tudni kell, hogy három sorral játszottunk, csupán 11 felnőtt korú játékosunk volt. Nagyon jól kezdett a Csíkszereda, és rövid idő alatt mínusz 4-en voltunk. Nagyon nehéz mérkőzés volt ez számunkra, de nagyon jól felépítettük magunkat. Annyit kértünk a srácoktól, hogy nyerjük meg a második harmadot, utána, hogy nyerjük meg a harmadik játékrészt, hogy szépen építsük fel magunkat, használjuk ezt a mérkőzést arra, hogy jobbak legyünk, egyénenként és csapatként is. Nem tudom, hány csapat jött vissza mínusz 4-ről itt, Csíkszeredában, nem hiszem, hogy túl sok. Nagyszerű karaktert mutattunk, szóval büszkék vagyunk a fíúkra!”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV