Szoros első két harmad után háromgólös különbség volt mindkét pénteki meccsen.

Nagy érdeklődés övezte a Lehel és a Győr elődöntőjének második felvonását. A hazaiak remekül kezdtek, és Rőczei Zsolt duplájával tíz perc után 2-0-ra vezettek, ám az ETO még az első harmadban szépített. A második harmadban a győriek kivédekeztek egy kettős kiállítást, majd már szimpla emberhátrányban Szűcs István egyenlített. Három perc múlva pedig már a címvédő vezetett Bogdanov találatával.
Az utolsó harmad izgalmas perceket tartogatott. A Lehel egyenlíteni tudott, de egy percen belül újra a Győr állt jobban, sőt, még egy perccel később már kettővel vezetett. Sok volt a kiállítás, a hajrában verekedés is történt. A végén lehozta kapusát a berényi csapat, így hat a négy ellen támadhatott, de Sipák Martin üres kapus gólja zárta le a meccset.
Az ETO 6-3-ra győzött, így 2-0-ra vezet, és vasárnap otthon a továbbjutásért játszik.
A másik elődöntő is hasonlóan alakult: sokáig szoros volt, rengeteg kiállítást hozott, végén a vendégek nyertek. A Vasastól Hladony Kristóf, Szász Renátó és Linus Schellin hiányzott, a szegedieknél Azari Zsolt nem volt ott.
Az első harmadban a Szeged kétszer is vezetést szerzett, de Nyergesi Dominik kétszer egalizált, aztán a 26. percben már a Vasas vezetett. Erre kettős fórban válaszolt a Szeged. A hazaiaktól kettő, a vendégektől három játékos kapott véglegest, és mire lecsillapodtak az indulatok, a Szeged lőtt újabb gólt.
Az utolsó harmad már a vendégek fölényét hozta, két gólt szereztek emberelőnyben, amivel biztos különbséget építettek fel. Az utolsó két perc még gyors gólváltást hozott, de így 7-4-re nyert a Szeged. A párharc vasárnap folytatódik és le is zárulhat.