Egy hosszú emberelőny döntött Debrecenben

2022.11.25. 21:07 |

A DEAC egy tripla kisbüntetés során szerezte meg a győztes gólt a DAB ellen.

A DEAC jól kezdte a találkozót, már az 54. percben megszerezte a vezetést Mihalik András révén (1-0). A folytatásban is a debreceniek támadtak többet, emberelőnyben is játszhattak, de nem tudták növelni az előnyüket. Az első játékrészben 15-10-re vitte a kapura lövési mutatót a debreceni együttes.

A sportszerű mérkőzés második harmadának közepén eljött az első hazai kiállítás, sőt 8 másodperc múlva újabb debreceni szabálytalanság volt, így a DAB kettős emberelőnybe került. A vendégek a dupla fórban nem tudtak egyenlíteni, Gönczi több bravúrt is bemutatott. A felvonás vége a dunaújvárosiaké volt, ám szabálytalankodtak, így létszámhátrányban fejezték volna be a harmadot, ám Izacky középre tett korongjára jól érkezett Novotny, és megduplázta a DEAC előnyét (2-0).

A záró húsz perc elején Valtola megindult a saját harmadából, és miután érdemben senki sem támadta meg, betört a debreceni harmadba, lőtt, szépített (2-1). Két percre rá egy Acélbikák-akció során Szalma üresen maradt a hazai kapu előtt, megkapta a korongot, értékesítette a ziccert (2-2). A harmad közepén a fordításért támadhatott öt a négy ellen a DAB, nem tudtak betalálni. A végjátékhoz közeledve a DEAC-nak volt több lehetősége, ez nagyon hosszú emberelőnnyé érett, ugyanis Léránt René tripla (!) kisbüntetést kapott, azaz 2+2+2 perccel sújtották. A maratoni fórt Izacky használta ki, beleért Zalamaj lövésébe, a korong utat talált a vendég kapuba (3-2). A legvégén Kovács lekorcsolyázott, és mivel Izackyt kiküldték, öt a négy ellen támadhattak az Acélbikák, ám hiába, nem tudták kiharcolni a hosszabbítást.

A DEAC 3-2-re nyert, vasárnap a FEHA19-et fogadja, miközben a DAB Miskolcon játszik majd tévés meccset.

Nyilatkozatok:

György József (vezetőedző, DEAC): ”Nagyon jó munkát végeztünk, semmilyen kivetnivalót nem láttam a meccsben. Jól menedzseltük a mérkőzést, a harmadik harmadban is voltak helyzeteink, annak ellenére, hogy mind a két gólt ebben a harmadban kaptuk. Hamar jött az első találatuk, amikor is egy előre megbeszélt zárást rosszul kiviteleztünk, a másodiknál egy felelőtlen korongeladást büntetett az ellenfél. Három sorral toltuk végig. Annak is nagyon örülök, hogy Gönczi Lajos ismét nagyon jó teljesítményt rakott le az asztalra. Közönségszórakoztató mérkőzés volt, nekünk is kicsit jobban beleégett az emlékeinkbe, mintha simán megnyertük volna ezt a mérkőzést.”

Niko Eronen (vezetőedző, DAB): ”Úgy gondolom, az első harmadban elég álmosak voltunk, nem voltunk készen a mérkőzésre és a hazai csapat kontrollálta az eseményeket. Szerencsések voltunk, hogy 1-0-val sikerült kihúznunk az első harmadot, amiben a kapusunk is sokat segített nekünk. A második harmadban már kicsivel jobbak voltunk, de még mindig a hazai csapat dominált. A harmadik harmadban sokkal jobban játszottunk, próbáltunk nyomni és a harmadik gólt is megszerezni. Sajnos utána egy kiállítást kaptunk, ami hátravetett minket és igazából nem is nagyon értem, mi történt ezzel a sok kiállítással mind a két irányba. Ez az eredmény van most, készülünk a következő mérkőzésre.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV