EBJL: bajnok a Fehérvár

2016.03.31. 00:31 |

Végletekig kiélezett döntőben az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia nyerte meg az osztrák ifjúsági ligát. A bajnoki címről döntő mérkőzésen hirtelen halálban győzte le a MAC Budapestet.

„Akkor ennek örömére reggel mehetsz iskolába”‒ mondta az egyik anyuka az osztrák ifjúsági jégkorongliga döntője után a csemetéjének, aki néhány perccel korábban még a társakkal a Kisstadion jegén ünnepelte önfeledten az osztrák korosztályos bajnoki címet. Lehet, az örömmámortól meg sem hallotta a megjegyzést, majd reggel a vekker emlékezteti rá.

Addig azonban valószínűleg a döntő harmadik meccsének utolsó pillanatai, és a győztes gól utáni események sora pörög le előtte újra és újra, ahogy a Fehérvár U18-as csapatának többi játékosa is ugyanazt a „filmet” nézi.

Az osztrák ifjúsági liga döntője olyan volt, amilyennek lennie kellett: a végletekig kiélezett és izgalmas. Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és a MAC Budapest is megjárta a poklot és a mennyet is a finálé három mérkőzése alatt, sőt egy mérkőzésen belül is. Ilyen volt a mindent eldöntő harmadik, amelyen bár az első harmad kiegyenlített játékot hozott, a MAC még a szünet előtt vezetést szerzett.

A másodikra azonban a fehérváriak jöttek ki úgy, mintha medvét akarnának enni vacsorára, s bizony el is fogták a kiszemelt zsákmányállatot. Gyurgyev Miklós egyenlítő gólja után még nem volt benne a levegőben az, ami néhány pillanattal később zajlott. A lavinát a MAC harmadában eladott korong indította el, amire Makovics Bence csapott le, és nem hibázta el a ziccert. Ezt követően, az Ocskay-akadémiának minden bejött, illetve minden bement, amit kapura küldött, és két perc elég volt, hogy 4-1-re vezessen.

Persze „tuti befutóra” még ekkor sem tehette volna senki a pénzét, hiszen abban mindenki biztos lehetett, hogy a MAC nem adja fel, különösen hazai jégen. Hat perccel a meccs vége előtt azonban úgy érezte az ember, hogy csodának kell történnie, hogy az alapszakasz győztese felálljon a háromgólos hátrányból. De végül remekül használta ki a sorozatos emberelőny adta lehetőséget, így 14 másodperccel a vége előtt már 4-4 állt az eredményjelzőn.

Amikor az öltözőbe vonultak a felek a hosszabbítás előtt, még a MAC-nál volt a lélektani előny, de amikor visszatértek, a jégen már nyoma sem volt. Mintha új meccs kezdődött, és az utolsó harmad nem tizenöt perccel korábban ért volna véget. A Kisstadion párás plexijén keresztül a szurkolók lélegzetvisszafojtva figyelték, melyik csapat talál be először a hirtelen halálban. Helyzet mindkét oldalon akadt, a végén azonban a fehérváriak dobálhatták magasba a botokat és sisakokat, a győztes gólok specialistája – az első meccsen 59 másodperccel a vége előtt talált a hálóba – Nagy Ákos gólja után.

A fővárosiak érthetően csalódottan vették át az osztrák ifjúsági liga ezüstérmét, és szép csendben el is hagyták a jeget. A fehérváriak ellenben a kupaátadás után még percekig ünnepeltek, jöhettek a közös fotók, az erdélyi különítmény elénekelte a székely himnuszt, és természetesen boldogan beszéltek a sikerről.

„Éreztem, hogy meg fogjuk nyerni a meccset, a miénk volt annak ellenére, hogy a MAC visszajött 4-1 után – idézi fel Péter Andor. – Az edzőnk, Kiss Dávid azt mondta a hosszabbítás előtt, hogy felejtsük el, ami történt, egyetlen esélyünk, győznünk kell. Egy gólon múlt, így édesebb a győzelem.”

Az osztrák ifjúsági bajnoki címet érő találatot jegyző Nagy Ákos:

„Leírhatatlan érzés volt, amikor láttam, hogy a korong bent van a kapuban. Valóban megjártuk a mennyet és a poklot is, de döntőben így kell játszani. Izgalmassá tettük magunknak is, de végül mi jöttünk ki belőle jól, ez a lényeg.”

A csapat vezetőedzője, Kiss Dávid így értékelt, miközben a fiúk a háttérben ünnepeltek:

„Az elmúlt néhány nap rendkívül fárasztó összecsapásai ellenére sikerült megújulnunk. Az egygólos hátrányból háromgólos előnyt csináltunk, de aztán kicsit szétestünk, elveszítettük a kontrollt, és az majdnem végzetes hibának bizonyult. Hosszabbításban nyerni mindig emlékezetes, úgy meg pláne, hogy mi lőttük a győztes gólt. Nagyon sokat jelent ez a bajnoki cím, nekem vezetőedzőként ez az első, így mindenképpen örök emlék marad. Nagyon sokat tanultunk a szezonban a hibáinkból is, ami oda vezetett, hogy nálunk van a kupa.”

Csütörtökön akár másik is kerülhet a székesfehérvári jégcsarnok vitrinjébe, hiszen bajnokot avatnak a hazai U18-as bajnokságban is. Este hatkor ugyanaz a két csapat korcsolyázik a jégre, de abban biztosak lehetünk: új nap, új meccs, megjósolhatatlan, hogy melyik ünnepel a lefújás után.

OSZTRÁK IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG, DÖNTŐ
Első mérkőzés: MAC Budapest‒Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia 3-4
Második mérkőzés: Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia‒MAC Budapest 6-9
Harmadik mérkőzés: MAC Budapest‒Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia 4-5 h.u.
Bajnok az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia 2-1-es összesítéssel.

A mérkőzés jegyzőkönyve ITT elérhető.

Fotó: Ifjabb Ocskay Akadémia

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV