EBEL: folytathatja a sikersorozatát a Fehérvár

2015.09.17. 21:52 |

A Klagenfurt és az Innsbruck elleni győzelmekkel kezdte az EBEL 2015-16-os idényét a Fehérvár AV19, amely a hétvégi harmadik és negyedik fordulóban a régi ismerős szlovén Olimpija Ljubljanával, illetve a listavezető cseh Orli Znojmóval játszik.

Nem is kezdődhetett volna jobban az Alba Volán új EBEL-szezonja, hiszen az osztrák rekordbajnok Klagenfurtnál, majd az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban a TWK Innsbruck ellen is nyert a magyar csapat, utóbb ráadásul kapott gól nélkül. A Fehérvár tehát két forduló után két győzelemmel, hat ponttal és 4-1-es gólkülönbséggel áll a táblázat második helyén - és megemlítendő, hogy az egy kapott gólja is lesgyanús volt. Könnyedén megállapítható tehát, hogy a csapatvédekezés kiváló eddig.

"Tényleg csapatként védekeztünk nagyon jól az Innsbruck ellen - mondta a Fehérvár vezetőedzője, az amerikai Rob Pallin. - Ugyanakkor az emberelőnyös játékunknak jobban össze kell érnie, és a pálya egyéb területein is több gólszerzési lehetőséget kell teremtenünk, például a bulikörök között, a kapu előtt. Hetényi Zoli másfél év után védett végig tétmeccset, és kiválóan teljesített. Ebben a ligában nehéz pontot szerezni, úgyhogy elégedettek lehetünk, hogy vasárnap hármat is begyűjtöttünk, és már hat pontnál tartunk."

Pénteken a korábban mumusnak tartott szlovén Olimpija Ljubljana lesz az Alba Volán ellenfele, vasárnap pedig a cseh Orli Znojmo, amely vezeti a bajnokságot, miután a nyitónapon 4-0-ra nyert Gáspár Máté klubja, a Black Wings Linz ellen, a második fordulóban pedig 7-1-re kiütötte a bajnok Red Bull Salzburgot...

"Tudjuk, hogy a Ljubljana ellen mindig nehezek a meccseink, mindegy, hogy itthon vagy idegenben játszunk. A szlovénok nagyon intenzíven hokiznak, nekünk is úgy kell! Ismételten hatékonynak kell lennünk védekezésben, és akkor a támadójátékunkkal újabb három pontot szerezhetünk, de szükség lesz a jó kapusteljesítményre is" - folytatta Pallin, aki elmondta azt is, hogy pénteken Rajna Miklós kezd a kapuban.

Pénteken játékvezetőink is munkában lesznek: Nagy Attila éppen a Fehérvár meccsén lesz vonalbíró, Babic Vladimir, Gebei Péter és Soós Dániel a Vienna Capitals-Orli Znojmo bajnokit fújja majd - a csehek ezután jönnek Székesfehérvárra a hét utolsó napján -, Kincses Gergely és Németh Márton pedig a Linz-Graz meccsen dolgozik majd.

 

EBEL

Menetrend: itt

Táblázat: itt

Fotó: Soós Attila

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV