EBEL: kezdődik az erőltetett menet

2015.10.09. 08:54 |

Öt vereség után, öt sérülttel és egy visszatérővel készülődik a Fehérvár AV19 a hosszú hétvégéje, ami csütörtöktől keddig nyúlik valójában.

orb

Növekszik a heti terhelés az EBEL-ben: mostantól három bajnoki a heti penzum, és mivel ma Innsbruckban játszik az Alba Volán, amely a legmesszebbi helyszínek egyike, Tirolba már csütörtökön elindult a csapat. Vasárnap aztán irány Ljubljana, kedden pedig a rekordbajnok Klagenfurt érkezik Magyarországra.

Az első feladat tehát a 8. helyezett TWK Innsbruck lesz, amelyet idénybeli első hazai mérkőzésén, szeptember 13-án 1-0-ra legyőzött a magyar csapat. Azóta sok minden történt a felekkel, az osztrákok 3-3-as mérleget produkáltak, a mieink viszont ötmeccses vereségosorozatnál tartanak, amelyből a legutóbbi darab, a Linz elleni otthoni vereség és főleg a mikéntje különösen fájó...

"Hat fontos játékosunk nélkül is az utolsó pillanatig küzdöttünk, igazán megérdemeltük volna a három pontot vasárnap - nyilatkozta a Fehérvár vezetőedzője, Rob Pallin a fehervarav19.hu-nak. - Játékosaim, Benk Andrással az élen óriási szívvel játszottak, a végén aztán történt, ami történt.

Most viszont már minden idegszálunkkal csak az Innsbruckra koncentrálunk. A sérültjeink közül Orbán Attila visszatérhet a védelembe, de még így is öt hiányzónk lesz. Ugyanolyan elánnal kell játszanunk, ahogy a Linz ellen, és akkor megtörhetjük a rossz szériát. Pénteken ismét Rajna Miklós kezd majd a kapuban és Sille Timotej is a segítségünkre lesz. Az Innsbruck fontos posztokon erősített, és jól tudjuk, Adny Chiodo a liga egyik legjobb kapusa. Az előző szezonban többször is legyőztük őket, de már új fejezetet írunk. Ettől függetlenül nyerni szeretnénk."

bar

Az eddigi hat sérültből tehát Orbán Attila visszatérhet, továbbra is hiányzik azonban Frank Banham, Bartalis István, Judd Blackwater, Aaron Brocklehurst és Andrew Sarauer.

Közülük nem valószínű, hogy bárki játszhat a következő három mérkőzésen - Bartalis bizonyosan nem -, de hátha éri végre kellemes megelpetés is a klubot, amely szükségből november 1-ig szerződtette Sille Tamás másodedző fiát, Sille Timotejt, aki ma be is mutatkozhat.

A játékvezetőink közül Gebei Péter és Németh Márton a Graz-Salzburg, Kincses Gergely és Soós Dániel a Ljubljana-Klagenfurt mérkőzésen dolgozik majd pénteken.

 

EBEL

Péntek, 19.15: TWK Innsbruck-Fehérvár AV19
Vasárnap, 17.30: Telemach Olimpija Ljubljana-Fehérvár AV19
Kedd, 19.15: Fehérvár AV19-Klagenfurt 

Menetrend: itt

Táblázat: itt

Fotó: Soós Attila

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV