A magyar csapat kapujában Németh Anikó kezdett a vb első meccsén, amelyre több mint ezren látogattak ki a Vasas Jégcentrumba. Kiss-Simon Franciska volt a csapatkapitány, Gasparics Fanni és Huszák Alexandra pedig a két helyettes.
A mieink kezdték aktívabban a meccset, több lövéssel próbálkoztak az első percekben. A 9. percben emberelőnyben csak fokozták a nyomást, de nem sikerült bevenni a norvég kaput. Aztán az első harmad második felében az ellenfél is többször eljutott helyzetig, de Németh Anikó jól védett. A legnagyobb lehetőség Pintér Hanna előtt adódott, aki ziccerben léphetett ki, ám nem tudta elhúzni a korongot a kapus mellett. A 16. percben újabb magyar fór következett, ám hiába adogattak szépen a játékosok, a lövések nem találtak célt.
A második felvonás elején Odnoga Lotti kapott két percet, de sikerült kivédekezni ezt az időszakot. A norvégok bátrabban játszottak, így kiegyenlítetté vált a meccs, mindkét oldalon voltak lehetőségek. A mieinktől Gasparics Fanni és Horváth Tifani veszélyeztetett, és Huszák Alexandra megindulásai is zavart okoztak a norvég védelemben.
A várva várt gól a 44. percben érkezett meg: emberelőnyben Nooren Averi játszotta tisztára magát egy csellel, befelé húzott, és kilőtte a rövid felső sarkot. Fél perccel később a norvégok is fórban játszhattak, miután Huszák kapott újra két percet. Ezt sikerült kivédekezni hősiesen, de a kiegészülés után Emilie Kruse egyenlített közelről. A folytatás kiegyenlített játékot és kiélezett csatát hozott, egyik csapat sem akarta a ráadásra hagyni a döntést. Németh Anikót sokszor megdolgoztatták az északiak, ám a mieink is próbálkoztak bátran. A győztes találatot végül Gasparics szerezte: remek passzal lépett ki és egy zseniális csellel áthúzta a korongot védője lába között, majd a hálóba emelt, mindezt 72 másodperccel a vége előtt, talpra ugrasztva a Jégcentrum közönségét. A norvég csapat rögtön időt kért, majd levitte kapusát is, ám a mieink kivédekezték a maradék időt, ezzel győzelemmel kezdték a tornát, és megtették az első lépést a célok elérése felé.
A magyar válogatott legjobbja Nooren Averi, míg a norvégoké Line Bialik volt.
Nyilatkozatok
Pat Cortina, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: Keményen dolgoztak a lányok, végrehajtották, amit kértünk tőlük. A meccs nagy részében mi voltunk a jobbak, csak a második harmad elején vették át az irányítást a norvégok, de erre is jól reagáltunk, és nyilván örülök a győzelemnek. Színvonalas torna ez, sok gól lesz még gyönyörű, és remélhetőleg minél többet mi szerzünk majd. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a gólokhoz a kemény munka és odaadás vezet, ez fontosabb is. A magyar himnuszt hallgatni mindig különleges, ám ez még csak az első lépés volt…
Thomas Pettersen, a norvég válogatott szövetségi kapitánya: Találkoztunk már néhányszor a magyar csapattal, ám a korábbiakhoz mérten ezúttal rendkívül szervezetten játszott. Mi is jól kezdtünk, tartottuk magunkat a taktikához, csak az ellenfelünk meglepően jól teljesített. De a vb csak most kezdődött, nem adjuk fel!
Huszák Alexandra: Szoros meccsre számítottunk, és így történt. Végletekig kiélezett találkozó volt, hatvan percig kőkemény harc volt a pályán. Megpróbáltuk betartani Pat kérését és a taktikát. Hatvan perc munkája megmutatta, hogy ez egy győzelemre volt elég.
Gasparics Fanni: Nagyon jó passzt kaptam a kék vonalra Kiss-Simon Francitól, és egy ember volt csak előttem. Nem is gondolkodtam, csak, amit éreztem, azt csináltam. Az volt a cél, hogy rendes játékidőben nyerjünk. Érzésből csináltam, ami jött és örülök, hogy így sikerült. Pat Cortinával rengeteget beszéltünk arról, hogy nem szabad azzal foglalkozni, hogy hányan vannak a lelátón és kinek a családja, barátai jöttek ki. Örülök, hogy ennyien kijöttek szurkolni, de elég jól ki tudtuk ezt zárni, és ösztönzően hatott ránk a közönség biztatása, amit köszönünk nekik.
Nooren Averi: Az első harmadban jól kezdtük, a második kicsit lassabb volt, de aztán nyomtunk, leküzdöttük a frusztrációnkat, és végül nyertünk. Jó érzés győzelemmel kezdeni egy tornát. A szlovákok ellen is kemény meccsre számítok.
Az összeállítás:
Jókai Szilágyi K., Gowie, Jókai Szilágyi Zs.
Horváth T., Dabasi, Huszák,
Gasparics, Nooren, Pintér L.
Rónai, Seregély, Kiss A.
Pintér H.
Németh B., Mayer
Kreisz, Kiss-Simon
Tóth E., Odnoga
Grkovic
Németh A. (Nehring)
Az első nap eredményei:
Szlovákia-Dánia 1-3 (0-2, 0-0, 1-1)
Magyarország-Norvégia 2-1 (0-0, 0-0, 2-1)
Olaszország-Ausztria 1-4 (0-1, 1-3, 0-0)
A hétfői program:
Dánia-Olaszország 13:30
Magyarország-Szlovákia 17:00
Ausztria-Norvégia 20:30
A keret
Név |
Poszt |
Klub |
Nehring Stephanie |
GK |
KMH Budapest |
Németh Anikó |
GK |
KMH Budapest |
Tóth Zsófia |
GK |
Óbuda HA |
Grkovic Jelena |
D |
KMH Budapest |
Kiss-Simon Franciska |
D |
KMH Budapest |
Kreisz Emma |
D |
MAC Budapest |
Mayer Fruzsina |
D |
Vasas |
Németh Bernadett |
D |
KMH Budapest |
Odnoga Lotti |
D |
Dartmouth (USA) |
Tóth Enikő |
D |
Lakers Kärnten (AUT) |
Dabasi Réka |
F |
KMH Budapest |
Gasparics Fanni |
F |
MAC Marilyn |
Gowie Alexandra |
F |
University of Alberta (CAN) |
Horváth Tifani |
F |
KMH Budapest |
Huszák Alexandra |
F |
KMH Budapest |
Jókai Szilágyi Kinga |
F |
KMH Budapest |
Jókai Szilágyi Zsófia |
F |
Lulea (SWE) |
Kiss Andrea |
F |
FTC |
Nooren Averi |
F |
KMH Budapest |
Pintér Hanna |
F |
FTC |
Pintér Lili |
F |
SDE Stockholm (SWE) |
Rónai Alexandra |
F |
KMH Budapest |
Seregély Míra |
F |
MAC Marilyn |
A stáb
Pat Cortina |
Szövetségi kapitány |
Mika Väärälä |
Edző |
Budai Krisztián |
Kapusedző |
Kis András |
Videóedző |
Dr. Benczenleitner Ottó |
Erőnléti edző |
Magyar Orsolya |
Fizioterapeuta |
Albert Anna |
Sportmasszőr |
Jasó Judit |
Csapatvezető |
Szabó Dávid |
Felszerelésmenedzser |
Dr. Széplaki Attila |
Csapatorvos |