Derbi emlékezéssel

2017.12.28. 12:57 |
Az Újpest és a Ferencváros Erste Liga-rangadójának nyertese a Vígh Balázs Vándorkupát is hazaviheti.

Újpesti TE-Ferencvárosi TC 20.00

Az idei év utolsó derbije különleges lesz, hiszen a játék mellett az emlékezésről is szól majd. Ez lesz az első mérkőzés, amelyet a veronai busztragédiában elhunyt Vígh Balázsról elnevezett vándorkupáért rendeznek.

Vígh Balázs 1993-ban a MAC-ban kezdett jégkorongozni, majd 1999-től tíz évig a Ferencváros játékosa volt, szerepelt a MOL Ligában is. Ezt követően két évig az UTE-t erősítette, aztán a Tisza Volán SC csapatával a szerb bajnokságban játszott. A januári buszbalesetben testvérével együtt vesztette életét, míg szülei túlélték a tragédiát. A Küki becenevű hokis emlékére már februárban megmérkőztek a csapatok, amelyek aztán a szövetséggel és a családdal együtt úgy döntöttek, hogy minden évben egy decemberi derbit játszanak a Vígh Balázs Vándorkupáért. A serleget Vígh György, Balázs édesapja készíttette.

„A gyerekeim elvesztése óriási fájdalom, leírni sem lehet. Ők jelentettek számunkra mindent. Balázs minden meccsén ott voltunk. Sokat jelent számunkra, hogy ilyen módon tudunk emlékezni rá a szövetség és a csapatok segítségével. A barátaink és Balázs barátainak a nagy része is eljön a meccsre, jó érzés, hogy együtt tudjuk az emlékét őrizni. Remélem, hogy telt ház lesz Újpesten” – mondta Vígh György.

Az édesapa számára másodlagos, hogy ki győz a derbin, a családnak mindkét csapatban vannak barátai.

„Az újpesti másodedző, Baróti Zsolt a barátunk, míg a ferencvárosi tréner, Szakács Ferenc volt edzője Balázsnak, ahogy az újpesti legenda Ancsin János is. Jó kapcsolatban volt Szappanos Dáviddal, de együtt játszott Benk Andrással, Turbucz Martinnal és a mostani újpesti edzővel, Szilassy Zoltánnal is. Partner és haver volt, akiről mindenki szeretettel beszél” – tette hozzá Vígh György.

A két csapat között öt pont különbség van a tabellán, és még mindketten a felsőházért harcolnak. Ez lesz a negyedik derbi idén: Pesterzsébeten a Fradi nyert a bajnokságban és a kupában is 4-3-ra, míg Újpesten a lila-fehérek örülhettek a szintén 4-3-as eredmény után. Az UTE van jobb formában, hiszen négy győztes meccs után Miskolcon is csak nagy csatában maradt alul, az FTC viszont lassan egy hónapja nem nyert, legutóbbi hat találkozóját elbukta. Egy rangadón viszont nincs papírforma.

„Fontos lesz, hogy hol veszítünk korongot, mert a Fradi gólképes csapat. Határozottnak kell lennünk a kék vonalak környékén és a palánkoknál, és nyomás alatt tartani az ellenfél kapuját” – közölte Szilassy Zoltán, az újpestiek mestere.

A Fradi részéről Jereme Tendler támadó mondta el a várakozásait.

„Nehéz küzdelem lesz mindkét csapat számára, hiszen ez egy derbi. Minden mérkőzés számít már, úgyhogy tanulnunk kell a hibáinkból, hiszen túl sok időt töltünk a büntetőpadon. El kell kerülnünk a kiállításokat, ezen kell dolgoznunk még, valamint többet is kell ütköznünk, és remélhetőleg mi tudunk majd vezetést is szerezni. Olyan nem fordulhat elő, hogy nem vagyunk felkészültek, mert most a rivális Újpesttel játszunk. Jó meccsnek ígérkezik, izgalmas lesz, de készen fogunk állni. Remélem, hogy továbbra is hozzá tudok majd tenni a csapat eredményességéhez, de hiába szerzek három gólt, ha a csapat nem tud nyerni, úgyhogy ezek a gólok nem jelentenek semmit. Három pontot szeretnénk, így nem az számít, ki lövi a gólt, csak arra van szükségünk, hogy eggyel többet lőjünk, mint ellenfelünk. De bízom benne, hogy így tudom folytatni és mások is gólt tudnak majd szerezni, hogy szárnyra tudjunk kapni, mert ezt szeretnénk, egy csapatként."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV