Novemberben kapusedzőként csatlakozott a férfiválogatott szakmai stábjához Daniel Goller. A jelenleg a Nürnberg csapatánál dolgozó, emellett egyéni mentoredzőként tevékenykedő olasz szakemberrel beszélgettünk a megbízatásról.
Már 25 évesen elkezdte kapusedzői karrierjét Daniel Goller, akkor még az olasz másodosztályban, hogy aztán elmondása szerint is végigjárja odahaza a ranglétrát. 2008-tól az olasz U18-as és U20-as válogatott mellett dolgozott, de később a felnőttválogatott stábját is erősítette. Korábbi edzője hívta aztán a litván nemzeti együttes mellé 2012-ben. Ezt követően klubcsapatoknál dolgozott Ausztriában és Olaszországban, a mostani idényben a Nürnberg csapatának kapusedzője. Több ügynökséggel is tartja a kapcsolatot, az általuk menedzselt kapusoknak egyéni képzést biztosít, folyamatosan konzultál „ügyfeleivel”, így például Vay Ádámmal, Halász Bénivel vagy Csala Patrikkal.
A nyáron kapott hívást először Don MacAdamtől, a magyar szövetség sport- és fejlesztési igazgatójától, aki novembertől szövetségi kapitányként is tevékenykedik.
Milyen volt az első pár nap a srácokkal és az edzőkollégákkal novemberben? – kérdeztük a 41 éves Daniel Gollert, aki az első összetartáson Horváth Dominikkel, Bálizs Bencével és Vay Ádámmal dolgozott együtt.
Igazán pozitív élmény volt ez a pár nap a csapat mellett. Megbeszéltük és lefektettük az alapokat, amelyek mentén szeretnénk majd dolgozni az edzőkkel és a játékosokkal. Jó a közeg, egy fiatal csapatról van szó, amelynek a tagjai elkötelezettek és keményen dolgoznak a nemzeti csapatért. Pozitívak a benyomásaim a novemberi időszakot tekintve.
Hogyan került a válogatott mellé?
Dontól először június végén, július elején kaptam egy telefonhívást, egy nagyon átfogó beszélgetést folytattunk a jégkorongról és persze a hoki magyarországi helyzetéről is. Nyilván több volt ez, mint egy szimpla beszélgetés, kiderült ugyanis, hogy a gondolataink megegyeznek, sok mindent hasonlóan gondolunk a jégkorongról. Kapcsolatban maradtunk, és Don októberben érdeklődött arról, rendelkezésre tudok-e állni a novemberi nemzetközi szünetben.
Ismerte korábban a kapitányt? Mennyire volt könnyű igent mondani a hívására?
Személyes kapcsolatban nem álltunk, de neki azért van egy múltja itt Olaszországban, ahogyan az ICEHL-ben is, nyilván, akik benne vannak a vérkeringésben, ismerik egymás tevékenységeit, azt, ki mit ért el a sportágban és éppen mivel foglalkozik. Nem volt nehéz igent mondanom, mert meggyőzött, szimpatikusnak találtam a projektet. A novemberi összetartás végén el is mondtam neki, hogy nem voltam még részese olyan projektnek, ahol ennyire lehetett érezni, hogy a fiatalok fejlődni szeretnének és jobbakká válni, és azt is nagyszerű volt látni, hogy a szövetség szeretne valamit létrehozni, egy egészséges környezetben. Voltak más lehetőségeim is nemzeti válogatottaknál, de szerintem jól választottam. A fő feladatom természetesen az, hogy a kapusokkal foglalkozzak. Manapság ugyanakkor a hoki fejlődésével a kapusedzők szerepe is változik, egyre inkább bevonnak minket az edzői stábok a tágabb értelemben vett játékszisztémába is. Természetesen leginkább a védekezési taktikák kidolgozására, ha úgy tetszik, másodedzőként tekintenek már ránk is.
Mennyire ismerte korábban a magyar hokit és a magyar játékosokat, különös tekintettel a kapusokra?
Egy általános képem volt, hiszen a Négy Nemzet Tornákon vagy a világbajnokságokon gyakran játszott egymással az olasz és a magyar válogatott az elmúlt években, ahogyan a klubcsapataimmal is összefutottunk magyar csapatokkal. Linzben évekig együtt dolgoztunk Halász Bénivel, igazából őt én építettem fel a linzi évek alatt, hogy aztán onnan kerüljön az Egyesült Államokba, az NCAA-be, ahol azóta is szépen fejlődik. Szintén foglalkoztam és foglalkozom Csala Patrikkal, aki most Kölnben játszik és az U20-as válogatott meghatározó tagja. A klub- és egyéb kötelezettségeim mellett egyéni mentor foglalkozásokat tartok kapusoknak a saját vállalkozásomon keresztül, Patrik is így került hozzám az egyik ügynökség jóvoltából, jelenleg is együtt dolgozunk.
Don MacAdam úgy fogalmazott, hogy a magyar hoki egyik nagy erőssége, hogy remek kapusai vannak. Egyetért vele?
Az elmúlt évben a fiatalok kinevelésében valóban nagyon jó munkát végeztek az edzők. De egyébként is elmondható, hogy az európai középmezőnyben elhelyezkedő országokban, így Magyarországon, Olaszországban vagy Ausztriában jól építik fel a fiatal kapusokat. A kérdés mindig az, hogy amikor az utánpótlásból kiöregednek ezek a játékosok, mennyi idő alatt és milyen minőségben kapják meg azokat a pluszokat, részleteket, amik segíthetik abban, hogy a felnőttmezőnyben is megállják a helyüket. A közelmúltban is remek kapusokat adott Magyarország, gondolok itt például Hetényi Zoltánra, aki szerintem most is az egyik legjobb, vagy Rajna Miklósra, Bálizs Bencére, Vay Ádámra. De mögöttük most nagy a rés, gondoljunk csak arra, hogy Ádám a 30. évében jár, a mögötte érkező Horváth Dominik viszont még csak 22 éves. Nagy most a különbség a rutinban, a tapasztalatban az idősebb kapusok és a fiatal érkezők között, a dolgunk az, hogy ezt a rést folyamatosan, lépésről lépésre csökkentsük.
Decemberben Bálizs Bence, Farkas Roland és Hetényi Zoltán kap meghívót a novemberi Bálizs-Vay-Horváth triót követően.
Egy közösséget alkotunk a kapusokkal, az edzői stábbal. Közösen hozzuk meg a döntéseket, közösen keressük a megoldásokat, partnerei vagyunk egymásnak. Akkor lehet esélyünk ugyanis a közös sikerekre is, ha egy oldalon állunk. Rajna Miklósnak is küldtünk meghívót legutóbb, de nem állt rendelkezésre, Horváth Dominik volt velünk novemberben. Minden kapus, akit láttunk, képes megoldani a feladatot és a magyar válogatottért játszani. Azok lesznek velünk az olimpiai kvalifikációs tornán és a világbajnokságon, akik a legmegfelelőbb válaszokat adták számunkra a jégen.
Vannak speciális módszerei a munkája során?
Azt gondolom, igen, nagyjából három éve döntöttem úgy, hogy sok mindent megváltoztatok a gyakorlatban. Sokkal többet foglalkozom egyénileg a játkosokkal. A legtöbbször a kapusok ugyanazokat a gyakorlatokat végzik, ugyanabban a mederben, de tudomásul kell venni, hogy mindenki más. Amennyire csak lehetséges, szorosan együttműködünk a fizikai felkészítést végző edzőkkel, hogy mindegyikükből kihozzam a legtöbbet egyénileg. Horváth Dominik teljesen más típusú játékos, mint mondjuk Vay Ádám, és bár a hoki az hoki, a kapusok kapusok, akiknek egy dolguk van, de mégis, mindenkinek szüksége van bizonyos speciális impulzusokra. Mindannyian keményen dolgoznak a klubjukban, egyébként az ottani kapusedzőkkel is tartom a kapcsolatot, épp a múlt héten beszélgettem többükkel. Szorosan együttműködünk, minden transzparensnek működik, szerintem ez az alapvető feltétele a sikerességnek. Igyekszem minél több visszajelzést adni a játékosoknak, opciókat, rajtuk múlik, hogy ezekből mit fogadnak meg. Az a tapasztalatom, ha folyamatosan csak feladatokkal bombázod a játékosaidat, akkor nem fogják komfortosan érezni magukat.
Milyen várakozásokkal tekint a decemberi programra és az ausztriai túrára?
Azt hiszem, novemberben is fejlődtünk a három mérkőzés során. Főleg az ukránok elleni mérkőzésen követtünk el hibákat, amiknek nem szabadott volna bekövetkeznie. De tanultunk belőle. Ez egy fiatal csapat, egy új folyamat kezdődött el, nem egyik napról a másikra lesz minden szép és jó, lépésről lépésre kell haladnunk. Három erős ellenfél vár ránk Klagenfurtban, A csoportos ellenfelekkel is játszunk, ez egy új kihívás. Újabb játékostól kaphatunk válaszokat arra, készen állnak-e a folytatásra.
